Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Michaelita képe
válasz
2011. december 04. vasárnap, 21:45 | Michaelita

Kedves Kavics!
Köszönöm a válaszodat! Mindent értek, amit írtál... de nagyon elgondolkodtam mégis az írásodon. Mégpedig azért mert én ezeket a jelzéseket nem a testemnek tudtam be, hanem valamiért a lelki életem működésének. ... no de mindegy is, hogy melyik területről jön, ezek nagyon jó jelzések, sokszor fontos információkat hordoznak (leginkább önmagunkról, esetleg a másik emberről).

Már nem tudom, hogy hol hallottam évekkel ezelőtt, hogy akinek a környezetében melegünk van, azzal (a személlyel, vagy az általa megnyilvánított dologgal/érzéssel/tulajdonsággal) dolgunk van. Azóta próbálom figyelni, és kielemezni/értékelni, hogy miért lehet éppen melegem.
S nagyon úgy tűnik, mintha bennem zajlana olyankor egy belső égési folyamat a másik aurájának a közelségétől, vagy az általa mondottaktól. Többféle ok miatt lehet: vagy azért mert valamit bátran kinyilvánít, amit nem tudatosítottam még, vagy nekem lenne a számára mondandóm, de merő udvariasságból/lovagiasságból inkább csendben maradok, vagy olyan belső értéket nyilvánít meg, ami ugyan csodálatba ejt, de tudatosítani mégsem igen sikerül (a tudatosítási küszöböm alatt észlelem csak).
Szóval érdekes dolgok kerülhetnek elő, ha őszintén igyekszünk foglalkozni a dologgal.

Összességében nagyon jó dolog, amikor az érzékelésünk kapui ilyen szélesre tárulnak és ennyire sok infó jön be rajta. Én is nagyon örülök neki és nagyon szeretem:)

Kedves Orsi!
Ismerős az érzés.
Én amikor kijövök a "gödörből", akkor többnyire arra jövök rá, hogy azért éreztem azt, hogy minden "rámborult", mert elkeseredésemben még az értékelhetőt sem vettem észre.

Az anyasággal kapcsolatos érzéseid nagyon ismerősek és teljesen helyénvalóak (sajnos:(
Ha az ember gyermeket nevel, akkor annak a legjobbat és legfontosabb dolgokat szeretné megadni, ami sajnos szinte kivitelezhetetlen (márcsak azért is, mert szerettei és önmaga számára is szeretne megadni mindent).
Egy kolleganőm régen azt mondta, hogy mindig úgy érezzük, hogy nem vagyunk elég jó anyák/szülők, s ez az érzés teljesen természetes. De majd egy ponton (a gyermek felnőttkorában) visszatekintve derül ki, hogy nagyon is azok voltunk. Addig nincs mit csinálni, csak tenni azt, amit jónak érzünk, lehetőleg mindenféle bűntudat és hibáztatás nélkül.

Én nem hinném, hogy ne lennél jó anya! Inkább arra gondolok, hogy azért merte bárki is megkérdőjelezni, hogy jó anya vagy-e, mert legbelül Te is megkérdőjelezed ugyanezt (s nekem az jön át, hogy belül sajnos hibáztatod magadat)
Szerinted mit jelent jó anyának lenni? Aki jó anya, az mitől jó? Aki nem jó, az pedig miért nem jó? Mi az, amit nem kap eleget a gyereked a figyelmen kívül? S vajon tényleg több figyelem kellene-e neki, vagy az is lehet, hogy annyi elegendő, amennyit kap?
S vajon a gyereked gondolat orientált "típus"-e? Ők igénylik a sok figyelmet, a másik két típusnak kevesebb figyelem is elegendő.