Melyik állathoz hasonlít a természeted?

Egyre inkább úgy foglalkozom ezekkel és a hasonló hírekkel, hogy nem foglalkozom velük, helyette felhasználom arra, hogy tudatosítsam: semmi nem vagyok, ami mulandó és tapasztalható. A világ sem. És semmi, amit a világ ( a mátrix és bárki) csinál.

Ha a sorsomba van írva, hogy világháború lesz, vagy akármi más, úgyis meglesz, és úgyis e kell szenvednem bizonyos dolgokat, másokkal együtt, valószínűleg nem az a lényeg.

Nyilván mindent elkövetünk a béke kedvéért, de azt is látni kell, hogy leginkább a saját békénk és hitünk kedvvért követhetünk el a legtöbbet. Egy kicsit talán másokért is (azokért, akik akarják). A többiek meg úgyis azt fogják csinálni, amit ők csinálnak, tudnak vagy /és akarnak, és úgyis olyan hatással lesz majd ránk, amilyennel. Úgyis menteni akarjuk majd az életünket, ha szükség lesz rá. S nem, ha már nem tudjuk.

Persze ilyen távlatból könnyű beszélni, mégis azt érzem, ezek a dolgok leginkább a lényegre hívják fel a figyelmünket: hogy a szabadságunk, az örömeink, a szerelmünk, a szeretet, aki éltet, és tud elengedni, akár az életet is, a szeretteinkkel együtt , a jó életünk titka - bennünk van.

Ha szorítanak a körülmények, azok szerintem mindig arra kényszerítenek, hogy befelé induljunk. A korlátok és gyötrelmek ilyen értelemben kegyelem az emberi élet egén. Különben nem születtünk volna a Földre. Szerintem ez is olyan dolog, amit meg kellene tanulnunk elfogadni, illetve ezt tanítja folyamatosan nekünk az Élet. És lehet, hogy globálisan és általában a Földön épp azért van és volt mindig annyi katasztrófa, meg "szörnyűség", mert az emberek még mindig nem tudják eléggé jól látni ezt. Az emberiség nagy része még mindig azonosítja magát a testével, az életével, a külvilággal, vagy még rosszabb dolgokkal. És még mindig nem tud eléggé elfogadni, alázatos lenni.

Még ha okosabbak is vagyunk sokuknál, mert számos önismereti tréningen túl vagyunk :), alázatból sosem elég, és elfogadásból sem. Ha kell, megtanítja nekünk a Föld és világ, hogyan tudjunk elengedni még jobban. És ha itt a tanár, akkor minden bizonnyal szükségünk van rá, bárhogy is magyarázzuk és bármire is fogjuk az eseményeket.

Szerintem, ha valaki szabadulhat, az csakis és egyedül az lehet, aki az elfogadáson és alázaton keresztül megtalálja a belső szabadságát és erejét ezekben az időkben. Neki is fájni fog, ahogy mindenkinek. De Ő, ha tovább él, túlélő lesz, ha nem, felszabadult lélekkel távozik. A többieknek annyival lesz rosszabb a sorsuk, amennyivel kevesebbet engedtek el - vagyis engedtek meg a világnak, bocsánattal, és elfogadással a szívükben.

És mivel ez az egész igaz akkor is, ha holnapután ide költözik a Paradicsom a Földre, vagy neadjisten mégis eljön az a Aranykor és angyaltestben szállingózunk a Miklós utcában, nos, éppen ezért nem foglalkozom a jövővel. Annál inkább igyekszem szívvel tudni élni.

Nagyon igyekszem, mert tudom, h sehol sem vagyok.

Namaszte