Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Megváltás vagy megválttatás?
2011. november 01. kedd, 0:21 | Aditi   Előzmény

Biztos vagyok benne, hogy az ember csakis saját magát válthatja meg bármitől is. Például a tartozástól, ha visszafizeti. Vagy a bűntudattól, ha a lelkiismerete szerint cselekszik, és megbocsátja, amit addig nem eszerint tett. Stb.

Persze ha azt hisz, szüksége van ehhez segítségre, esetleg valakire, aki ezt már tudja, akkor úgy sikerülhet neki. (Úgy is.) És meghalhat abban a tudatban, hogy egyedül nem ment volna.

Pedig mindenki csakis azért felelős, amit maga tesz, és senki más pótolhatja be helyette, amit elmulasztott, senki más nem bocsáthatja meg, ha ő nem képes rá.

És mégis: ha hisz benne. :)

Paradoxon? Lehet. Minden igazság az.

Krisztus, a világ megváltója valószínűleg annyira sötét korba született, ahol ennek az egésznek, amiről beszélünk még a szele sem érintette meg az emberiséget. Ha azt mondta volna: "Váltsd meg magad!" - lehet, hogy nem is emlékeznének rá.
Ehelyett azt mondta: "Arra születtem, hogy segítsek neked, hogy elhihesd, van megváltás. Az én hatalmam, és a szeretet (a tudatosság), amit képviselek, legyen a példád, hogy mire képes Isten (önmagad), ha hiszel neki (a belső hangnak.)"

És lőn. :) Ezért vezet a keresztények útja Jézuson keresztül Istenhez, és nem Önmagukon, közvetlenül. És ezért igaz, hogy amit Jézus hitt, képviselt, az az egész világot megérintette (megváltotta). Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki bűntelen lett (egótlan), csak mert megkeresztelkedett, vagy, hogy egy jottányival is jobb embernek születne. Egyszerűen csak számára egyszerűbbé vált az út a megváltáshoz, mert egy olyan világba születik, ahova már született egy Krisztus.

Szépen összeáll itt a történet, ami lehet, hogy nem is igaz. :) (maga a megfeszíttetés általi megváltás sztori.)

De nem is ez a lényeg. :)

Ajánlom figyelmetekbe Scorsese: Krisztus utolsó megkísértése című filmjét. Borzasztó tudatosság van benne.

Namaszte