Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Michaelita képe
a szívemre hallgatnék
2011. október 25. kedd, 9:39 | Michaelita

Szia!

Én ha ebben a helyzetben lennék, akkor kísérleteznék kicsit és utána a szívemre hallgatnék. Egészen pontosan a szívem szeretetére.

Ez nagyon konkrétan azt jelenti, hogy a szabadidőmben - a saját örömömre - írnék is és zenélnék is. Mindkettőt belülről csinálnám, mindenféle tanultságot, iskolázottságot, elvárást, mintát félredobva, "csak úgy" a saját örömökre. S közben figyelném a belülről jövő érzéseimet, az izgalmat, az örömöt vagy bármit ami csak jön, mert ezek mutatják meg, hogy melyikkel érdemes majd hosszabb távon is foglalkozni.

Könnyen meglehet, hogy a zenélésnél ugyan nehezebben boldogulsz (mert belső elvárásaid vannak és sok tanult dolgot akarsz egyszerre átvinni a gyakorlatba, aminek több idő kellene), de mégis az jelentené a nagyobb kihívást, a nagyobb inspirációt, az igazi megmérettetést számodra.

Ha a zenélés ad nagyobb belső örömöt, de most egyenlőre még csak kevesebb sikert, akkor heti rendszerességgel - bármennyi időre is - csak úgy a saját örömömre zenélnék jutalomból.

Én még valamit nagyon fontosnak tartok!
Ha valakit ilyen érzékeny művész lélekkel áldott meg a Jóisten, annak azt is megadta, hogy összehangolja a lelke különféle érzékeny területeit, bármennyire is nehéz ez számára.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy szeresd magad úgy ahogy éppen most vagy és fogadd el, hogy itt tartasz és most ezt a lehetőséget tudhatod a magadénak és nincs más dolgod mint ebből kihozni mindazt, amire csak képes vagy (és semmivel sem többet!).
Ha önmagaddal elégedettebb tudsz lenni és a lelki egyensúlyodat, lelki békédet meg tudod tartani, akkor bármi mellett döntessz, abból fogod kihozni a legjobbat, bármennyire is hihetetlennek tűnik ez most még a számodra.
Szóval kevesebb önkritikára, kevesebb problémakeresésre és több önelfogadásra lesz szükséged, ahhoz hogy önmagadat támogatni tudd.
Ha úgy érzed, hogy alapvető képességek hiányoznak most még belőled, ez nem gond, mert idővel pótolható, de az időt, türelmet, kitartást meg kell adnod magadnak hozzá, bármennyi időbe is telik, bármennyire is lassú haladásnak tűnik belülről (kivülről nem az).

Én így látom/érzem ezeket a dolgokat.
Nem tudom, hogy a válaszommal bármit is segítettem-e, de jó lenne tudni arról, hogy később mire alakultak a dolgok és változtak-e bármennyit is az érzéseid, az önmagadhoz való hozzáállásod, az önelfogadásod?

Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy önmagunknak olyan mércét állítsunk fel, amit nehéz elérni és menet közben dorgáljuk magunkat, azért, ahogy haladunk.
Sajnos ezt a hibát én is el szoktam követni.
Hogy ne tegyem, ahhoz van egy jó módszerem. Naponta 2 tulajdonságot/dolgot leírok, amiért szeretni tudom magam. Ha egy-egy nap kimaradt, akkor utólag pótolom az elmaradt napokat.
Ez segít erősítenem az önbizalmamat, az önelfogadásomat és segít rádöbbennem arra, hogy az önmagammal szembeni elvárásaimat is önmagamhoz kell igazítanom.