Szerinted létezik mennyország és pokol?

Hát, xydan, minden soroddal egyet értek. Írhattam volna én is...:))

Ady az (egyik) szerelméről írja:
"szeretem hibáit, jóságánál jobban"

Ez olyan szép..., amikor az embert szereted, nem egy ideált, amikor megengeded neki, hogy ne legyen tökéletes. Én sem vagyok az, miért kellene a másiknak annak lennie? Amúgy meg egyik férfi sem lehet tökéletes. Lehet nagyon jó, NEKEM akár tökéletes is, a hibáival együtt! És én azokkal együtt szeretem.

Talán akkor van gond, amikor már nem tudok tolerálni, minden idegesít a másikban, a legkisebb hülyesége is. De ideáig egy folyamat vezet, amiben vszleg egyikőnk sem tett eleget a kapcsolatért. Na, ezt nem szabad megengedni, hogy ideáig eljussunk... Beszélgetés (!), mégha a férfiak ezt nem is kedvelik annyira. Aztán, tisztelet, ez az egyik vesszőparipám, mert úgy látom, sokat megengedünk egymással szemben. Persze idétlenül festene, ha újra magázódnánk a házasságban, mint 50 éve, de hallgassuk meg a másikat, és beszéljünk vele tisztességesen. Ja, meg a másik, amit szeretek, hogy "Ne feküdj le haraggal a szívedben!". Kár, hogy ezek a dolgok ma már olyan rettenetesen szentimentálisnak hangzanak, és tudom, hogy régen is váltak az emberek, de nem ilyen könnyen, mint manapság.

A topic címére visszautalva akkor szakítsunk, ha már nem bírjuk egyáltalán elviselni a másik közelségét,érintését, jelenlétét, de tegyünk meg mindent előtte, hogy ez megváltozzon, hiszen feladatunk van, volt vele. Nehogy visszakapjuk ugyanazokat a feladatokat a következő társunktól...