Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Nos, a kérdésekre válaszolva, sok vágyam volt, mely nem
2011. október 05. szerda, 23:12 | linus12

Nos, a kérdésekre válaszolva, sok vágyam volt, mely nem teljesedhetett ki, ezt muszáj volt elfogadnom. Mindent nem lehet egyszerre véghez vinni.
A családom persze szerette volna, ha jó gyerek vagyok, az sosem voltam, de ettől függetlenül nem korlátoztak, illetve, nem hagytam magam. Szerető, elfogadó környezetben nőttem fel.
Az apám azt hiszem a világ legjobb embere. Talpig becsületes, a családon kívül nem létezik számára senki és semmi. Sosem járt sehová, nincsenek barátai, és sajnos nem is túl beszédes. Nem alakult ki köztünk szorosabb viszony, nem emlékszem, hogy bármikor is beszélt volna velem, úgy ahogy egy apa a lányával szokott. Ő ilyen.
Fogalmam sincs, másolom-e ezt a mintát, és megelégszem-e azzal, hogy szeretek és szeretve vagyok egy jónak mondható kapcsolatban. Egy olyan emberrel, aki talán nem a lelki társam. Sokan vannak ezzel így.
A párom szeret, és nem hiszem, hogy csupán egy gyerekkel szeretne magához kötni. Ő mindig is imádta a gyerekeket, függetlenül a körülményektől.
Mitől félek? Csupán attól, hogy ilyen „senki” maradok, aki még a saját lábán sem képes megállni, akinek sem munkája, sem egzisztenciája nincs. Karriert akartam, mások elismerését kivívni, lenni valaki. Eddig nem sikerült.
Valóban azt érzem, hogy a kapcsolatunkért mindent föladtam, és rengeteget szenvedtem az évek alatt, a párom családja miatt is.
Az álmaim ezzel az illetővel mindig pozitívak, jó visszagondolni rá. Pluszt ad, békével tölt el. Évek óta tart. Eleinte szégyelltem, majd megbékéltem vele. Azt hittem, csak azért van, mert az illetőről semmit sem tudok. Sikerült felvennem vele a kapcsolatot, tavaly pedig találkoztunk is, mindketten a házastársunkkal. Semmit sem éreztem akkor, és az álmok is szűnni látszottak. Azóta viszont ismét előjönnek. Nem tudom, mi az, amit hozzá kötök. Miért pont ő.
A párommal már kísérletet tettünk a problémák orvoslására, leültünk beszélgetni, de egyikünk sem jutott azon túl, hogy mi lenne velünk a másik nélkül és hogyan képzeljük el az életünket egyedül. Ehhez társul az én kiszolgáltatott helyzetem is, hiszen mit kezdek magammal? Itt maradok, netán hazamegyek? És otthon?
Sok a kérdés. Nem akartunk dönteni, válni sem. A jelen helyzet viszont nem tartható fenn sokáig.