Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Állításaid a létezésről egy másik nézőpontból:
2011. október 01. szombat, 0:35 | Aditi   Előzmény

Na, most már kapizsgálom.

Tudásom van erről, de itt most direkt nem abból fogok válaszolni, hanem az állításaiddal kapcsolatos tapasztalatimat fűzöm azokhoz hozzá. Pontosabban: a közelmúltbéli "létállapotos" :) tapasztalásom szemszögéből írok egy egy sor választ. Kíváncsi vagyok, mire jutunk.

"nem lehet átélni,hogy már 2000 éve nem élek és azóta milyen sok idő eltelt."

de igen. Csak nem az elméddel, a lelkeddel (itt az asztrális lelket értem), A fizikai, asztrális vagy mentális testeiddel. Hanem a "szíveddel". A szellem tudatszintjén, a szív (nem érzelem!) érzékelésével egyszerre érzékeled az időtlent és látod, érzékeled ha akarod az időt. Érzékeled magad, mint végtelent és mindenütt jelen-valót, felszabadult örömet, és a testet, amiben élsz, annak összes vonatkozásával, tapasztalásával, gondolatával és érzésével. Ilyen értelemben, képes lehetsz végignézni az elmúlt 2000 évet, látni magad, különböző, váltakozó formáidban, tudni, mennyi idő telik közben és mégsem azonosulni semmivel, ami nem időtlen. :)

"nem lehet megfigyelni önmagam keletkezését,vagy elmúlását,csak másokét."

de igen. Az előzőekben leírt módon, a szellemmel érzékelve a halál nem létezik. A szellemi szinten azonosítva magad, a test, minden kellékével együtt átmeneti ruhád. A valódi Te örök, és halhatatlan, és szemlélni képes a halandó részét, de csak a halandó számára van halál. A szellemi tudatszinten (a valóságban) az élet és a Halál egy. Ezért van, hogy aki jól tud élni, jól tud meghalni is. És aki az elméjében, az érzelmei fogságában, a sémáiban él (nem él), az ezekbe ragadottságában sokáig vergődik, és/vagy betegeskedik a halálnak való engedése előtt. Mert csak az elme, a test ragaszkodik a fizikai és lelki élményekhez, az időtlen, bölcs szellemünk az örökkévalóságból szemlélve magát képes minden változás és transzformációt békében és örömmel fogadni, mert ő maga az örökkévaló és változatlan minőség, az Élet.

"nem lehet átélni önmagam nemlétét."

de igen. amikor teljesen átadod magad a változásnak, az életnek, elfogadsz és elengedsz mindent, amikor békében, a legtermészetesebb módon vagy jelen, és cselekedsz, különösebb gondolkodás, és reakciók nélkül, mint egy gyermek, belépsz a flow-ba, a szellemeddel, a valódi önmagaddal találkozol, akkor átéled valódi önmagad létezésének erejét, és ugyanakkor az egód (hamis én) nem-létezését - egyszerre. Nem tudom jobban leírni, bocs. Ebbe az állapotba annyira bele lehet feledkezni, hogy megszűnik a külvilág, akár cselekvés közben is, és olyan érzettel jár, valóban, mintha te is megszűnnél létezni, már csak a cselekedetedben élsz, te magad nem vagy ott a magad számára. Ez persze, ahogy az előbb írtam, nem azt jelenti, hogy a valódi éned, a tudatosságod vesztenéd el, ellenkezőleg: az nagyon is ott van, jelen vagy, az igaz Te, - csak az egód alól csúszik ki a talaj :)

"tehát önmagam nemléte a számomra nincs és nem is lesz."

Az egód számára nem is. A szellemed számára nagyon is igen.

"a születésem előtti állapotnak sincs időbeni hossza,meg egyáltalán semmije."

megint csak: az ego számára, az elme és a a test számára, aki tapasztalja az időt, valóban így van. De a szellem számára a születés előtti, vagy a halál utáni állapotok, illetve a testben eltöltött állapotok közt nincs különbség ilyen értelemben. A szellem, mint egy filmet látja az egész teremtett világot, és önmagát benne.

"ez persze még nem bizonyítja a reinkarnációt,de ki tudja."

Szerintem semmi sem bizonyítja a reinkarnációt. Én egyébként csak szimbólumként használom, sok tudatalatti dologra segít fényt vetni, de nem hiszem hogy valóban létezik. Inkább egy magasabb dimenzió a tudatban, ami ide tartozik, és az ember egy meséje az élet működéséről, hogy megértse magát, ahogy sok másik mese is igyekszik a szentírásokban megértetni az emberekkel, hogyan működik a Tudat, az Univerzum, az Élet..

"ez az egész elképzelhetetlen."

MINDEN elképzelhető - és BÁRMI :)

"a világ szempontjából pedig azért gondolom hogy nincs nemlét,mert a nemlét egyszerűen lehetetlen állapot,paradoxon,ezt már kifejtettem."

Én úgy képzelem a teremtést (Hawkins elmélete tetszik többek közt), ahogy a gondolat születik. Mi volt a gondolat helyén, amíg nem volt ott? Semmi. De azért mégis, valamiféle tér, valamiféle gépezet, amely működésbe hozta, ott volt/van mögötte. Mégis, amíg meg nem született, nem manifesztálódhat, tehát ami nincs a képzeletben, addig nincs is, és a tér, amiben születik üres. Ezek a szavak: semmi, üresség, tér sokat használt kifejezések a meditációs gyakorlatokban, és a tudatszintek leírásában, amit általuk el kellene érnünk.

Szerintem, nem érdekes, mi volt/van (mert csak a jelen van) a gondolat előtt/mögött. A gondolat felröppen, bevonzódik, előugrik, mint Pallasz Athéné :) Zeusz fejéből : én LŐN. És láss csodát. (teremtést.) Szerintem nem érdekes, miből, vagy mi által, miért és hogy nézett ki.... csak az, HOGYAN. És csak azért, hogy én jól teremtsek. :)

nem érdekes van-e/volt-e nem-lét. Mert nem igazán lehet vele semmit sem kezdeni. Az érdekes, ami van, amit teremtünk, és az okozatai annak, amit teremtettünk, Ezzel kell foglalkozni, mert erre, és csakis erre van hatásunk. (De ez már tényleg nagyon személyes vélemény).

Szóval a nem-lét (az ego halála) valóban paradoxon a test számára, az elme számára és az ego számára, mert ők valóban nem léteznek a nem-létben. De a szellem számára nem az. :) Ellenkezőleg: nyilvánvaló. :)

Namaszte