Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Rátaláltam
2011. szeptember 17. szombat, 19:02 | Willov (útkereső)

24éves lány vagyok, aki fél éve elvesztette a munkahelyét....
Eléggé elhatalmasodott rajtam a depresszió. Tartalékom szerencsére volt, de nem bírtam elviselni az otthon ülést, hogy nincs rendszer a napjaimban-mindezek mellett pedig egy silány, kapcsolatnak nem mondható testiségen alapuló viszonyom volt, mint eddig sokszor... Egy este, amikor éppen randiról érkeztem meg, elkezdtem úgy érezni magam, mintha ki lenne szaggatva a lelkem a helyéről. Másképpen nem tudom megfogalmazni...Hatalmas ürességet éreztem, és beszélgetni kezdtem az angyalokkal. Azt mondtam nekik, hogy most már jöhet az Igazi. Légy szíves. Ha lehet. Mert én is folyton irtóztam a kötöttségektől, hisztiztem ha az éppen aktuális pasim meg merészelte kérdezni, hogy hol voltam este, de akkor abban a pillanatban ELÉG volt. Ezt kimondtam. Azt is, hogy jöjjön már Ő-akkor is ha csúnya-én nem bánom, azt sem ha szegény, nem baj tényleg semmi sem-csak jöjjön!!!!
Másnap kidobtam a pasimat.-pedig addig mindig kellett mellém valaki-még ha rossz is volt-nem tudtam elviselni az egyedüllétet. Könyörgött, de nem érdekelt. Elkezdtem kimozdulni-nem bulizni, hanem úgy egyedül. Kora hajnalban sokat sétáltam, sportoltam, nevettem, megtanultam úgy boldog lenni, hogy egyedül vagyok-és egyfolytában mosolyogtam, holott semmi okom nem volt rá. Egy napon kaptam egy állásajánlatot. Nagyon jó fizetésért, nagyon jó munkát-de (nem hittem el, hogy ezt én mondom), de a válaszom az volt: nem.
A nővérem ordított velem, hogy hogy lehetek ennyire hülye, de én válaszképpen csak mosolyogtam, és azt mondtam :nem érdekel a pénz. (pedig a tartalékom, akkor már 0ft volt!!!!!).
Hihetetlen jó érzés öntött el, és szinte lebegtem a föld felett, aztán fél óra elteltével megint megcsörrent a telefonom. Egy rokonom volt az. A munkahelyén felvétel van-mondta-ha van kedved jöhetsz.
A körülmények a következők voltak: -Sokkal kevesebb fizetés, mint az előző helyen, bejelentés nélkül, és könnyű, de fizikai munka...
Nevetve mondtam igent. A nővérem ezen a ponton azt mondta, nyugodtan haljak éhen, ha ez a célom. ( :-) )
10 perc elteltével a rokonom elküldte a leendő főnököm nevét, és telefonszámát sms-ben. Aztán olyan dolog esett meg velem, mint még soha. Amikor megláttam a főnök a nevét (ami teljesen ismeretlen volt nekem azelőtt), a gondolataim olyan erősek lettek, hogy már kimondtam őket, méghozzá ezt: "Istenem, már olyan régóta vártalak, és végre rád találtam. Annyi hülye után rád találtam."-ez egy ilyen furcsa megérzés szerű valami volt, ami belülről majd szét feszített, és olyan boldogsággal árasztott el, mint még soha semmi. Nem tudtam, most mi van. El kezdtem aggódni az idegeimért, magamért, hogy Úristen, már ennyire rossz a helyzet, hogy ilyen gondolataim támadnak egy vad idegen név láttán??? És ráadásul magamban beszélek?????. Hihetetlen volt.
Másnap kellett felhívnom. Mondanom sem kell, hogy amikor meghallottam a hangját, ugyan ezeket éreztem, úgy 100szorosan, és azt: mintha már ezerszer beszélgettünk volna, mintha már hallottam volna ezt a nevetést(ja igen, azt hallottam már, mert ugyan olyan "furán" nevet mint én:)). Azt éreztem: ő az. Ő.
További 1 hét után került sor egy személyes találkozásra, hogy megbeszéljük a melót.
Kint várakoztam a recepción, amikor kisétált. Hát basszus, engem a 380 rázott meg, és nem egy kis szikra. Úristen-én ilyet még nem láttam-aki számomra ennyire tökéletes, ismerős valahonnan, és csak homlok ráncolva néztem rá-ő ugyanígy énrám, és csak bámultunk egymásra. Nagy nehezen megszólalt, és megbeszéltük a részleteket-én úgy remegtem végig mint egy elmebeteg, és majd szét robbantam a boldogságtól. Amikor befejeztük a beszélgetést, és elköszönésképpen újra kezet fogtunk, csak néztünk, és néztünk egymás szemébe, és nem engedtük el egyhamar egymás kezét. Esküszöm mintha ott lett volna a szemében: "te vagy az".
Az első munkanapom reggelén még indulás előtt kiültem gondolkodni az erkélyre 1 kicsit. 2 gerle leszállt elém a korlátra nagyon közel, és csőrözni kezdtek. (szó szerint:)). Szerelmes madarak....eszembe jutott, hogy az angyalok gyakran üzennek madarakkal... Munkába menet az utcán az arcomba(!) fújt a szél egy újságot. A szalagcím ez volt: "Megérkezett a herceg!". Mire beértem, már rettentően jó kedvem volt.:) Nem sokára megérkezett Ő is. Érdekes volt.
Amikor meglátott, csak nézett a szemembe és jött, egyenesen felém, majd megsimogatta az arcomat, és mosolygott-mintha 1000éve ismerném a mosolyát.
Innentől már 1 kicsit felgyorsultak az események. Mindennap éreztem/tük azt a hatalmas vonzást, folyton egymáshoz értünk, bámultuk egymást, és nem -egyszerűen nem bírtuk ki, hogy érintés nélkül sétáljunk el egymás mellett. Egy alkalommal tovább maradtunk bent egy kollégánk szülinapi buliját ünnepelni. Egész este egymás mellett voltunk, és teljesen természetes lett (persze dugiba-mert ugye főnök...), hogy átkarol, és hozzám ér, és simogat, és simogatom...Aztán nem soká eltűntünk. Elmentünk hozzá, és egy felejthetetlen éjszakát töltöttünk együtt. Ami olyan volt, mint még soha senki mással, és mégis ismerős-mintha már megtörtént volna velünk ez így együtt. Reggel semmi zavar nem volt, ugyanúgy egymásba feledkezve ölelkeztünk szeretkeztünk, beszélgettünk.
Gondolom nem kell részleteznem, hogy mit éreztem ezután-nem tudom leírni. Olyan földöntúli, olyan elmondhatatlan, és leírhatatlan boldogságot, és egységet, hogy az hihetetlen.
Aztán jött a feketeleves....
Már eltelt 1hét is, de nem találkoztunk újra. A melóhelyen folyton bámult, mint aki megvan babonázva-én is őt ugyanígy, de nem történt semmi. Nem hívott fel, nem írt. Semmi. Jött a pokol. Mert ugye beszólogatott az egóm, hogy "mégis mit gondoltál, hogy egy ilyen pasinak majd pont egy kislány fog kelleni??? (12évvel idősebb nálam)
egy éjszaka, és vége-ennyi. Naííííív!!!!" Szóval szar volt a helyzet. Igazából szörnyű, mert már nem láttam értelmét az egész életemnek, meg voltam zavarodva. Időközben egy szakember megerősítette a felfedezésem, hogy Ő valóban a duál párom, de az igazi szitkozódásom, és panaszáradatom csak most következett az angyalok, meg égiek, meg mindenki felé. Hogy mégis mi a francnak eresztenek össze duál párokat, ha még nincsenek készen egymásra????? Minek??? Most minek élek, és mi értelme volt ennek? Az, hogy megláttam, hogy lehetek ennyire boldog, de többet nem leszek? És miért nem??????
Eltelt még egy hét így, és már nem lázadoztam. Néztük egymást, én meg 1ik pillanatban majd' meghaltam, a másikban pedig a föld felett lebegtem, és nem értettem semmit. És nem beszéltem vele.
A harmadik ilyen héten félrehívott, és azt mondta találkozzunk este nála. Repültem... Ott elmondta, hogy azért történt ez így, mert eleinte nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Hogy itt van 36évesen, és olyan dolgokat érez, mint még soha. Számos komoly kapcsolaton túl, most úgy érzi megtalálta akit keresett. Össze volt zavarodva, idő kellett.
Két nap múlva összeköltöztünk. Nem tudom leírni mennyire boldogok vagyunk-pedig vannak súrlódások, csiszolódunk, de menni fog:) Ő, és én, egyek vagyunk.
Már nem bánom a múltam fájdalmait, a csalódásokat, sőt még a tragédiákkal is megbékéltem amelyeket átéltem -túl fiatalon-, mert tudom, hogy ezek a tapasztalatok kellettek, hogy vele lehessek.
Így vagyunk teljesek.