Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Ma beszélt erről épp a barátnőm, egy helyzet kapcsán, és
2011. szeptember 06. kedd, 1:03 | Aditi   Előzmény

Ma beszélt erről épp a barátnőm, egy helyzet kapcsán, és továbbra is egyet értek vele: lehet hatalmunk a felett, hogy milyen ütemben és módon tárjuk fel a lelkünk bugyrait, és nézünk szembe a benne megbújó félelmeinkkel.megválaszthatjuk a módszert, a helyet és az időt, nagyon sok esetben, ha természetesen nem is mindig, mert a fő rendező az Élet.

Persze lehet bujkálni is előlük, és felhasználni ezt a tudást arra, hogy bujkáljunk, bemagyarázva, hogy "még nem érett meg az idő", de szerintem ez nem sokáig működik, úgysem.

Ha feljön egy félelem egy helyzetben, úgyis szembe kell nézzek vele, és ha el akarom kerülni, úgyis szembenéz velem :) Ki sem kerülhetem.

De ettől még nem kell mazochistának lenni, és talpig vérben ázva büszkén megrugdostatva azt vallani: "én aztán igazi önismerő vagyok". Továbbra is azt vallom, aki őszintén keresi a falai lebontásának kulcsát, csinálhatja fokozatosan, és bizonyos elemeivel való találkozást irányítva. (Erre valók a családállításoktól kezdve, egy csomó terápiás lehetőség.)

és ha elpusztulunk, akkor hova fejlődünk tovább??

itt egy csomóan úgy beszélnek az életről, mint valami alacsonyabb rendű dologról. Voltak, akik kifejezetten valami szánalmas, szinte undorító létezésnek fogják fel az Életet, a testet, a testben való létezést. Én ennek az ellenkezőjét vallom: A szellem-lélek-test szent-szentháromságába a test is beletartozik, és semmivel sem kevésbé szent a felsőbb fokozatoknál. A földi élet lehetőségét igenis menteni kell, és semmit sem kell annyira a szélsőségeibe engedni, hogy kicsináljon, mert akkor mit fogunk utána tovább csiszolni???

Továbbra is azt vélem, ha mégis bele kell halnunk az önismeretbe, akkor tévedtünk. Az életünk értékes, és védeni kell, és meg lehet lépni úgyis a dolgokat, hogy közben nem hullunk darabokra, és nem folyton a szélsőségekben vergődünk, és némileg kézben tartjuk a sorsunkat.

Persze sokféle élet van, és van, hogy az élet közbelép egy váratlan fordulattal, van hogy meg kel halni, hogy élhessünk igazán, vagy más, szélsőséges esetek. de a kivétel csak erősíti a szabályt.(Mondom ezt én, a kivétel :) )

Azért írok ennyit, mert számomra érthetetlen és szinte felháborító az a "spirituális" felfogás, amely nem becsüli az életet annyira, hogy lássa: megmenteni, megőrizni és éltetni alapvető feladatunk. És kifejezetten betegesnek tartom ha valaki ezzel szemben élteti a szenvedést, mint valamiféle bölcsesség forrását. persze lehet így is tanulni, de minek, ha van másik lehetőség, amiben harmóniára, egységre törekedve felhasználjuk a lehetőségeinket az okok feltárására, de közben megengedjük magunknak, hogy éljünk?

Buddha is azt mondta: a fájdalom más, mint a szenvedés. A fájdalom az élettel jár, elviselhető, megtisztító és megtisztítható, elfogadásával továbblépünk, és élünk. A szenvedés hamis dolog, és valójában szükségtelen.

Én azt mondom: még a fejlődés szempontjából is.

persze van, aki enélkül nem tud tanulni. és vannak helyzetek, amikben visszaesünk, és csak így tudunk tanulni. de az az út, amiről én beszélek, éppen ezt előzi meg, hacsak teheti. és lehetséges.

Namaszte