Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Érdekes lett volna látnod a fejem, miközben olvastam a
2011. szeptember 01. csütörtök, 14:23 | Aditi   Előzmény

Érdekes lett volna látnod a fejem, miközben olvastam a válaszod... :) szinte folyamatosan ingott le-föl, aztán meg jobbra-balra.... :) Ez vajon mit jelent? Egyet is értek, meg nem is :) ? Az egyik mondatodra igent mondtam a másikra meg nemet...:) érdekes.

Egyetértek vele, hogy az élet kivégzi azt, aki ellenáll a tanításnak, a saját fejlődésének és nem válogat, h az illető tudatlanságból, vagy egyáltalán mi okból teszi ezt. Ez elég kegyetlenségnek tűnik az élet részéről, és még ha tudunk is róla, akkor is elég nehéz sokszor meghajolnunk bizonyos helyzetekben, mert sokszor még csak esélyünk sincs érteni, miért is történik valami az "érdekünkben".

Épp tegnap láttam erről egy mesefilmet (természetesen magyar népmese volt), amiben a főhős addig nem mondta el az álmát senkinek, amíg be nem teljesült,. de közben a legrémületesebb kínokat kellett kiállnia, mert minden hatalom ki akarta csikarni belőle. De ő rendületlenül bízott, és a végén, amikor a királylény és a fél ország az övé lett, elárulta a királynak, hogy ezt álmodta!! :)

Valahogy így működik a sorsunk, szerintem is, de abba a pillanatban, amikor bebörtönöznek, megbotoznak, éheztetnek, kínoznak, bántanak látszólag ok nélkül (és lehet, hogy valóban nem is a mi viselkedésünkből fakadóan), ember a talpán, aki bízni tud anélkül, hogy értené, érezné, tudná, miért van az egész hóbelevanc. És pedig sokszor nem is kell/lehet értenünk..

Ugyanakkor úgy gondolom, h valójában mi, saját magunk öljük meg magunkat, abban az esetben, h meg kell halnunk a tanítás kedvéért, és (na ez az, hogy csak részben értek veled egyet) szerintem nincsen újabb leszületés. :) Inkább úgy áll a dolog, hogy mindig ott van az a bizonyos megoldás, amit éppen megláthatunk, ha AKARUNK, és elszántak vagyunk, és elég hittel (továbbra sem szeretem ezt a szót), inkább erővel rendelkezünk ahhoz, hogy megszerezzük a tudást, a segítséget, vagy bármit ahhoz, hogy átlássunk ott, ahol addig vakok voltunk. Nem gondolom, hogy ez a mi hibánk, inkább feladatok, amiket magunkra vállaltunk azzal, hogy testekbe költöztünk (okozatokba).

Azzal is egyetértek, h a legfontosabb dolog nálam az önállóvá válás volt, de nem hiszem (megint igen-nem), hogy ez volt az egyetlen oka annak h rugdosva voltam. A másik az volt, hogy a másik rugdosott, én meg örültem neki :) Azóta megismerkedtem olyan tanítási módszerekkel, ahol örülhetek annak, ha megtalálom, mivel jó, ha szembenézek, önállóan, abban a ritmusban, ami jó nekem, amitől nem omlok össze, hogy vannak falaim, amik nem csak elzárnak a világtól, de meg is védenek tőle, és ha tudatos vagyok, pajzsként használom őket, és nem elmenekülésként az élettől. Én tudom, már, mit választok, nem csak nemet mondok valamire, hanem igent helyette egy másikra, amely jobban szolgál engem. Szerintem egyébként Buddha kijelentése, miszerint nem feltétlenül kell szenvedni az életben, erre is vonatkozik. Ez szerintem nem azt jelenti, hogy csak jó dolog történik az emberrel, hanem azt, hogy megtanulja jót és rosszat is elfogadni de ezt semmiképpen sem kell egyetlen légvételre tennie, hogyan is lehetne azt?

Az Élet egy nagy utazás, amit lépésről lépésre teszünk Tehát fokozatokban.

Ez a Föld törvénye, és persze az idő, a szellem, és a "kvantummező" közben játssza velünk a játékait, ide-oda is dobálhat, ha éppen úgy adódik, de szerintem nekünk csak az a dolgunk, hogy mindig megtegyük a KÖVETKEZŐ lépést.

És itt visszakanyarodok az eredeti kérdéshez: nagyon is hiszek a tanításban, illetve tudom, hogy van, és elkerülhetetlen. Azzal is egyetértek, hogy végső soron minden fal lehullik rólunk, és amikor már képesek vagyunk úgy létezni, hogy semmilyen pajzsot nem használunk, csak sugárzunk, valószínűleg az a teljes létezés, és mind ezt tanuljuk (egyenlőre). Én már sokkal kevésbé menekülök az életem vége elől, mint valaha, a műtét óta pedig tudom, h eddig is sokkal jobban féltem attól, hogy úgy kell befejeznem az életem, hogy nem teljesítettem be valamit, talán az életcélom, amire vágyok stb. , mint attól, hogy meghalok.

És úgy gondolom, és érzem, és hiszem, hogy ha akarja, az ember megszabadulhat egy élet alatt, és hogy az élet alapjában véve ezért van. És nem is feltétlenül kell nagyobbakat lépnie, mintha azt gondolná, van a megszabadulásra sok élete. :) Ez szerintem csak elképzelés, kreativitás, és akarat kérdése. (És persze alázaté, türelemé, jóságé...stb. -amiket tanulunk ezek által - ugyebár.) Én is leélhettem volna az életem betegen és mondhattam volna a végén: "ez volt a sorom, hálás vagyok, hogy élhettem és szerethettem." Most van egy új lehetőségem, hogy beteljesíthessem mindazt, amit úgy nem tudtam, és mondhatom az életem végén: "köszönöm, hogy teljes életet élhettem, boldog voltam, és sokakat boldogítottam, és hogy szabaddá lehettem."

Mennyire más ez a mondat mint az előző.

Szóval szerintem ha az életbe belehalunk, akkor az a mi tévedésünk, amit nem láttunk meg. És alapjában véve mind arra vagyunk ítélve, hogy szabadokká váljunk, mert ez az alaptermészetünk. tehát ezzel a mondatoddal sem teljesen értek egyet: "És ez bizony néha akár az életedbe is kerülhet, magyarán addig rugdos, míg bele nem döglesz! ...mert úgy ítélte meg, hogy egy mélyebb változáshoz már csak így törhet utat benned az ellenállásoddal szemben."

Mert szerintem az élet ilyet nem tesz, hanem mi tesszük magunkkal. És mélyebb változás nem történik az által, hogy meghalunk, mert a változtatás lehetőségének vége, amikor elhagyjuk a testünk. Persze a lélek még felismerhet dolgokat, de már egy másik életben, egy másik testben hasznosítja azt. Ezért szerintem legjobban tesszük, ha nagyon is megcélozzuk a megtisztulást, és a megszabadulást ebben az "egy" életünkben, ami szerintem valóban "csak" egy. És szerintem úgy, ahogy képesek vagyunk kirugdosni a lelkünket a testünkből szó szerint :), úgy képesek vagyunk meg is váltani azt. :)

Felemelni és felemelkedni rugdosás és rugdosódás helyett. (Ennek ellenére, mondom, nem ítélkezem a másik típusú tanítás felelt, és a felett, hogy van, hogy semmi más nem segít, és az igen. de én már a tudatos választásról és a tudatos útról beszélek itt.)

Namaszte