Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Sziasztok! öröm olvasni, amiről (és ahogy) írtok! Ide szólnék
2011. augusztus 30. kedd, 22:26 | Aditi   Előzmény

Sziasztok! öröm olvasni, amiről (és ahogy) írtok!

Ide szólnék hozzá, és még a "kéretlen tanító" témájához::

"Aki ennek ellenére mégis megválogatja, hogy mely jeleket fogad be és melyeket nem, az biztosan nem akar/ nem mer teljesen őszinte lenni Önmagához, mert fél vállalni az élet színtiszta őszinteségét, a fájónak mondott igazságokat."

Szerintem van helye a megválogatásnak, még szándékkal is akár, és még akkor is ha én is igaznak érzem alapjában, amit írsz. Van, h az ember annyira sérülékeny (tropára vert) állapotban van, hogy minden, még a szél is bántja. Ebben az esetben nem tesz jót magával, ha továbbra is kiteszi magát a szélnek, még ha a szél alapjában véve jó is, vagy szembesítené magát valamivel. A szembesüléshez erő kell, vagy tudás, vagy segítő. (vagy ez mind egyszerre.) És van olyan is, hogy olyan mély, tudatalatti sérülésünk nem enged a többihez hozzányúlni, amit az adott szituációban nem tudunk felismerni. A rugdosásba akár bele is lehet halni, mielőtt bármit felismernénk. Ezekben a helyzetekben egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy beengedjünk többet, az elfogadáshoz pedig be kell tudni engedni.

Én ezért a fokozatosság elvét vallom, és erre törekszem. Megtapasztaltam, hogy teljes elánnal akartam egyszerre mindent megoldani, és képes voltam kitenni maga az orkánnak is, mondván "bátran": "majd én megoldom". Hát, majdnem sikerült is, de előbb majdnem sikerült belepusztulnom. Belátóan azt mondom: sajnos vannak olyan bogaink, amelyek miatt sokszor tényleg kénytelenek vagyunk fájdalmas dolgokat átélni, h rádöbbenjünk valami fontosra, és ezt akár egy ember is képviselheti az életünkben. De hogy ez az ember ezt tudatosan felvállalva a "rugdosó" szerepében "jót" tesz velünk: már nem értek egyet vele. Megtapasztaltam ennek sok csínját bínját, nekem nagyon nehezemre esett kipróbálni, és amikor végül igen, arra jöttem rá, amit előtte is tudtam": persze működhet, mert minden működik valahogy, amit működtetünk.De van ennél sokkal jobb is.

Az élettel szembeni alázat azt mondatja velem, hogy úgy látszik szükségem volt a sok fájdalomra (pedig nem én akartam, a velem született májat sem, aminek pedig sokat köszönhetek a tanulásnak eme formáját illetően), mégis, az, hogy új életre leltem aláhúzza, hogy nem feltétlenül kell így tanulnunk, és ez azt is jelenti, hogy nem feltétlenül kell így "tanítanunk". És annak az embernek, aki az én életemben tudatosan magára vállalta (én még mindig azt képzeli) ezen típusú "tanító" szerepét, nem szívesen lennék a helyében. Különösen akkor nem, amikor rájön, milyen indíttatásból teszi ezt VALÓJÁBAN.

Az alázat azt is mondatja velem, hogy nem tanítunk, csak képviselünk magunkkal, az életünkkel, a teljességünkkel, a szándékainkkal valamit, ami adott esetben tanít, de ez valójában nem is érdekes a mi számunkra, és aki valóban teljes szívével jelen van egy ember-emberek közötti szituációban szerintem NEM IS FIGYEL ERRE. (magára)

Amikor tudom, hogy tanítok, magammal vagyok elfoglalva (ego). Amikor átadom maga a szituációnak, jelen vagyok mindazzal, amit tudok, vagy képviselek általam. Erre a zongoraóráim tapasztalatai vezettek. Amíg tanítani próbáltam, nem ment igazán jól. Amikor örülni tudtam a helyzetben és tettem a dolgom, a másikat egyenrangú félnek (lénynek) élve meg, kíváncsian őrá, és arra, mit szeretne, akkor sok varázslatos dolog történt. :)

nem akarom továbbra sem elítélni a tanítás egyik típusát sem, mindennek van helye. Én nem választom szívesen a "rugdosóst". Most inkább azon vagyok: én is megtanuljam azt, amelyik a sok rugdosás után végül segített erőre nyernem és önállóvá válnom: a segítő, nem beavatkozó, felismeréshez a szereteten keresztül juttató, türelmes és alázatos "tanítást".

:)

U.I: Ennek ellenére, szeretem pl. Erika stílusát, magam is belenyúlok a levesbe :), olykor még, de azt gondolom, ennél magasabb rendű a másik hozzáállás, egyben sokkal nagyobb önfegyelmet, szellemi erőt, türelmet és szeretetet kíván. De közben egyszerűbb is: nem kell tanítanunk. Csak önmagunknak lennünk. :)

Namaszte