Szerinted létezik mennyország és pokol?

...de akkor már miért ne azért, amit szeretünk?

A Tanítás szerintem mindig ajándék, akár jónak, akár rossznak éljük meg a pillanatnyi állapotunk szerint.
Ha volt már benne részed, tudod, hogy a szerelem érzése visz legközelebb Önmagadhoz, mert a "Másik" szemével is újra és újra felfedezed magadat.
A tested új életre kel, érzékenyebbé válsz a belső hangjaidra és a körülötted lévő világra is nyitottabbá, érdeklődőbbé válsz, és egyre másra érnek a csodák...

Szerintem itt nincs de, vagy csak azért kapjuk, stb.
A megélés a lényeg, s ha az ember önmagának állít fel időkorlátokat, azzal eleve megkérdőjelezi, sikertelenné teszi a saját kapcsolatait, érzelmeit, mert szinte kimondva, elvárásként ott van benne a vég.
Ahelyett, hogy maradéktalanul élvezné a pillanat adta örömöket...

Ha képessé válunk az érzés befogadására, el merjük hinni, hogy az jár nekünk, akkor megszűnnek a kételyek, és nem várjuk, vetítjük már az elején a kétséget és a gyászos, fájdalmas véget.

Természetesen megértem és tiszteletben tartom, hogy Te másként éled meg a dolgaidat, de ne felejtsd el, hogy az ember úgy van összerakva, hogy ha nagyon keres, akkor nem talál.
Ha mindenben azt keresnénk, hogy mitől leszünk majd egyszer boldogok, akkor soha nem lennénk azok, mert ott van előttünk az elvárás, az időkorlát: a Majd egyszer, talán...:)