Eldöntötted már?

Hűha! Ez komoly!... így fülig szerelmesen meg egyenesen lelohasztó... első olvasatra legalábbis ;)

Mint írtam, a változás már elindult. És igen, van bőven párhuzama az életemben: cseszegetnek =szembesítenek, énmeg világfájdalmat csinálok belőle. Most éppen az történik, hogy lépten-nyomon látom a hatását. Újabb és újabb helyzetekben. Ahogy belemegyek abba az érzésbe, ott akkor vele, úgy belemegyek mással is... a szereplők cserélődnek, a kabátok maradnak...

Ha nem lesz az érzés, mi lesz? Határtalan boldogság felszabadul? Vagy végetér a dolgunk egymással és fájdalmas vagy fájdalommentes búcsú következik? ...egyikse? mindkettő? felváltva? ebben a sorrendben, vagy boldogság nélkül??? (íme a félelmek :)))

Már aznap, mikor megismertem, órák hosszat meditáltam csak arra az érzéstömegre amit felhozott bennem (meg se tudnám fogalmazni, mire hasonlított, akkora halom volt), és egy halálélmény jött... jó nagy kontraszt volt a meditáció előtti rózsaszín ködös röpködéshez képest!
Utána, a fizikai síkon ezt a halálélményt fedeztem fel a "megsemmisüléseimben"... amire azóta is folyamatosan ráhangolódok (nem meditációban, csakúgy jártamban-keltemben, bármikor) igen, szereplőktől függetlenül... és talán ennek is köszönhető, hogy legutóbb nem volt szükség szurkálódásra (feljebb írtam: "aznap már nem is piszkált").

Az érzés (fájdalom, "lehurrogottság", elnyomás) pusztán az ellenállásom hozománya. Ha ellenállok, megjelenik. Ha engedem beszivárogni, amit mond, nem kezdem el hasonlítgatni, meg farigcsálni, meg átszínezni kellemesebbé, akkor transzformálódik... és ha ez így megy tovább akkora önértékelés lecke lesz belőle, hogy... fogalmam sincs mekkora! :D illetve már most az! :)