Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Az ego zűrzavara és a felébredettség megtapasztalása
2011. július 30. szombat, 17:01 | Éva.   Előzmény

Minő ,,véletlen'':) Itt van egy cikk,ahol a bódhiszattvaságról és az egóról is részletesen szó van.

/Egyébként a bódhiszattvának nem egyforma a megítélése,mert a mahajana buddhizmusban ő már egy megvilágosodott lény,aki azért nem ,,foglalja el'' /bár megtehetné/ a Nirvánát,
mert mindaddig visszajön segíteni,amíg az utolsó lény is meg nem világosodott./

És akkor a cikk, ami ugyan nem erről szól, de érdemes elolvasni, már csak az ego miatt is! Idemásoltam, mert ott olvashatatlanul csíkos a háttér:

Az ego zűrzavara és a felébredettség megtapasztalása

A buddhista hagyomány szerint a szellemi út a zavarodottságon való áttörést és a felébredett tudatállapot felszínre hozását jelenti... A gyakorlás során nem arra törekszünk, hogy létrehozzuk a megvilágosodott tudatállapotot, hanem fokozatosan megtisztulunk a megvilágosodás megjelenését akadályozó zűrzavartól. Ha megszabadulunk a zavarodottságtól, akkor spontán módon felfedezzük önmagunkban a megvilágosodást... A megvilágosodás nem múlik el, mivel nem mi hoztuk létre, csupán felfedeztük. A buddhista hagyomány a megvilágosodás szemléltetésére gyakran használja a felhők mögül előbukkanó nap példáját. A meditációs gyakorlat során megtisztítjuk magunkat az ego zűrzavarától, hogy megpillanthassuk a felébredés állapotát. A nem-tudás, a homály és a paranoia eloszlásával nagyszerű kép tárul fel előttünk az életről. Ezáltal a létezés újfajta módját fedezzük fel.

A zavarodottság a folytonos és szilárd önvaló érzetében gyökerezik. Amikor megjelenik egy gondolat, egy érzelem, vagy történik valami, akkor úgy érezzük, hogy van valaki, aki tudatában van ezeknek az eseményeknek. Az olvasó úgy érzi, hogy ő az, aki ezeket a szavakat olvassa. Ez az én-érzet valójában egy átmeneti, szakaszos jelenség, amit zavarodottságunkban szilárdnak és folyamatosnak érzékelünk.

Zavarodott látásmódunkat megbízhatónak véljük, ezért minden erőnkkel megpróbáljuk ezt a szilárd ént fenntartani és erősíteni. Élvezetekkel tápláljuk, és arra törekszünk, hogy megóvjuk a szenvedéstől. Mivel a tapasztalataink átmenetiségünk valódiságát igazolják, szüntelenül megpróbálunk szemet hunyni valódi helyzetünk felismerésének lehetőségei fölött. Felmerülhet bennünk a következő kérdés: „Ha tényleg a megvilágosodott állapot a valódi helyzetünk, akkor vajon miért akarjuk minden áron elkerülni ennek felismerését?” Olyan mélyen elmerültünk zavarodott világszemléletünkben, hogy ezt a zavaros képet valósnak, az egyedül lehetséges világnak tekintjük. A szilárd és állandó önvaló érzetének fenntartására irányuló törekvés alkotja az ego tevékenységét.

Az ego azonban csupán részben képes megóvni bennünket a fájdalomtól. Az ego törekvését kísérő elégedetlenség érzés tetteink felülvizsgálatára ösztönöz bennünket...

Az ego mesterkedései, a „szellemi materializmus”

Az ego képes bármit a saját hasznára fordítani, és ez alól a különféle szellemi irányzatok sem képeznek kivételt. Amikor megismerkedünk egy különösen hatékony meditációs módszerrel, az ego először elragadtatással viszonyul hozzá, majd megvizsgálja. De mivel az ego szilárdnak tűnik, nem tud magába olvasztani semmit, és ezért csak az utánzásra képes. Az ego tehát megpróbálja utánozni a meditációt és a meditatív életmódot. Amikor már kezünkben van a spirituális játszma összes fortélya és válasza, akkor automatikusan megpróbáljuk utánozni a szellemi gyakorlást. De ez nem több puszta imitációnál, hiszen a valódi szellemi gyakorláshoz az ego teljes feladására irányuló törekvésre van szükség, és ez az, amire a legkevésbé vagyunk hajlandóak. Az utánzással viszont nem tapasztalhatjuk meg, hogy valójában mi az, amit utánozunk, csupán egy olyan, valódinak tűnő területet fedezhetünk fel, amely az ego határain belül található. Az ego mindent lefordít a saját nyelvére, mert a saját jólétét és a benne rejlő tulajdonságait helyezi a középpontba. Az ego számára óriási, izgalmas élményt jelent, hogy végre sikerült ilyen sablont létrehoznia. Végre egy kézzelfogható eredményt ért el, mivel sikeresen igazolta saját létét és azonosságát.

Ha a spirituális módszereket az én-tudatunk fenntartására használjuk, akkor nagyon kevés esélyünk van a valódi szellemi fejlődésre. Ha nem tiszta irányvétellel gyakorolunk, mentális szokásaink erősek és áthatolhatatlanok lesznek. Akár odáig is eljuthatunk, hogy elérjük az egoval való teljes eggyéválás ördögi állapotát.

A bódhiszattva ösvény

Miután megbarátkoztál magaddal, ezt a barátságot képtelen vagy önmagadban tartani. Szükséged van egy kivezetésre, és ez a kivezetés a külvilággal való kapcsolat. Az együttérzés lesz az a híd, ami a külvilághoz kapcsol. Az önmagad iránti bizalom és együttérzés arra ösztönöz, hogy táncolj az élettel, kommunikálj a világ energiáival...

Az együttérzésnek semmi köze az eredményekhez. Az együttérzést teresség és nagylelkűség jellemzi. Amikor az emberben kifejlődik a valódi együttérzés, nem tudja biztosan, hogy másokhoz vagy önmagához nagylelkű, mivel az együttérzés nem más, mint egyetemes nagylelkűség. Nem agy adott „célra” irányul, mentes a „nekem” és a „nekik” fogalmától. Az együttérzést a bizalom, a bőség, a gazdagság élményén alapuló, spontán megszülető öröm hatja át.

Úgy is mondhatnánk, hogy az együttérzés a gazdagság legmagasabb szintű mentalitása... Szorosan kapcsolódik hozzá a széles látókörű gondolkodás, amelynek segítségével sokkal szabadabban és átfogóbban viszonyulunk önmagunkhoz és a világhoz. ezért nevezik a második jánát Mahajánának, vagyis Nagy Ösvénynek. Abból a meggondolásból indulunk ki, hogy a benső gazdagság alapvetően velünk született tulajdonságunk, és nem kell külön erőfeszítéseket tennünk a megszerzésére. Csakis ezzel a szilárd meggyőződéssel tudjuk a meditációt mindennapi tevékenységeink részévé tenni.

Az együttérzés automatikusan arra ösztönöz bennünket, hogy kapcsolatot teremtsünk az emberekkel, hiszen többé már nem tehernek tekintjük őket a hátunkon, akik elszívják az energiáinkat. Éppen ellenkezőleg: feltöltenek minket energiával, mert a velük való kapcsolat során felismerjük saját bőségünket és gazdagságunkat. Ezért sohasem érezzük úgy, hogy fogytán az erőnk, még akkor sem, ha nehéz feladatok előtt állunk és nehezen kezelhető emberekkel vagy szituációkkal kell szembenéznünk. Akárhányszor nehéz helyzetekkel kerülünk szembe, ezek örömteli lehetőséget jelentenek számunkra benső gazdagságunk és bőségünk bemutatására. Ez a létszemlélet teljesen mentes a szegénység érzetétől.

Az együttérzés a nyílt ösvény, a mahajána kulcsa. Ez élteti a bódhiszatva transzcendentális tevékenységét. a bódhiszattva ösvény kezdete a nagylelkűség, az adás és a nyitottság. Ez az önátadás folyamata. A nyitottság nem szükségszerűen arra vonatkozik, hogy valamit odaadunk valakinek. inkább azt jelenti, hogy feladjuk a követeléseinket, és a követelések alapvető ismérveit. Ez a dána paramita, vagyis a nagylelkűség paramitája. Megtanulunk bízni abban a tényben, hogy nincs szükségünk biztosítani a talajt önmagunk számára. Megtanulunk bízni benső gazdagságunkban, és megértjük, hogy nyugodtan megnyílhatunk. Ez a nyílt ösvény. Ha feladjuk a követelőző magatartásunkat, akkor megnyilvánul alapvetően egészséges állapotunk, ami elvezet a következő bódhiszattva tevékenységhez, a síla paramitához. Ez az erkölcs és az önfegyelem paramitája.

Miután az „én ezt csinálom, én azt csinálom” alapgondolatát mellőzve megnyíltunk és feladtunk mindent, anélkül, hogy önmagunkat helyeztük volna a középpontba, az ego fenntartásával és a gyűjtögetéssel kapcsolatos szituációk elvesztik jelentőségüket. Ez az erkölcs legmagasabb szintje, ami erősíti a nyitottság és a bátorság állapotát: már nem félünk attól, hogy kárt okozhatunk önmagunknak vagy másoknak, hiszen teljesen nyitottak vagyunk. Egyetlen szituáció sem képes elvenni a kedvünket és ezáltal megszületik a türelem a ksánti paramita. A türelemből energia fakad, és ebből származik a vírja, az öröm. A részvétel óriási örömének energiája elvezet a nyitott meditáció átfogó látásmódjához, a dhjána élményéhez, ami nem más, mint a nyitottság. Teljesen belemerülünk az élet játékos táncába, így a különböző szituációkat többé már nem rajtunk kívülálló dolgoknak tekintjük.

Ezután egyre jobban megnyílunk. Nem utasítunk el, és nem fogadunk el semmit. egyszerűen együtt haladunk a felmerülő helyzetetekkel. Nem harcolunk többé, nem akarunk legyőzni senkit, és különféle célok megvalósítására sem törekszünk. Nem foglalkozunk sem a gyűjtögetéssel, sem az adással. Megszűnik minden remény és félelem. Így fejlődik ki a pradzsnyá, a transzcendens tudás, vagyis az a képesség, hogy a szituációkat olyannak lássuk, amilyenek.

Forrás: http://ursuslibris.hu/content.php?content=477