Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Az ego felszámolása
2011. július 28. csütörtök, 14:53 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Szerintem alapvetően a lélek akar megvilágosodni, felébredni az elme keltette álomból. Olykor ugyan az ego is magáénak mondja a megvilágosodás vágyát, de ez nem komoly, nem megalapozott vágy. Az egonak lehetnek homályos elképzelései a megvilágosodásról és amikor ezekbe belevetíti, hogy milyen szuper nagy leszek majd attól, mennyire békés, probléma mentes lesz az életem, akkor vágyik rá.
Viszont amikor megérzi, hogy a megvilágosodás az Ő eltűnésével jár, akkor nem hiszem, hogy még mindig annyira szeretne megvilágosodni!

Így tehát az ego megvilágosodási szándékát inkább egy olyan felszínes vágynak tartom, mint amikor egy gyerek a háborúba vágyik, hogy megölve, legyőzve másokat nagy hadvezérré, hőssé válasszák. Csak a szép ideáit vetíti bele, de nem látja a valós következményeket, a lehetőséget, hogy mit okoz és hogy Ő is meghalhat.

Ugyan minden lélekben ott van a vágy a megvilágosodásra, de amíg az ego zárt rétegei teljesen beborítják a lelket, addig sem a lélek szava (lelkiismeret), sem a lélek vágyai nem tudnak felszínre törni. Ezért csak egy-egy nagyobb megnyílás vagy a módszeres egotlanítás következtében juthat felszínre ez a mély vágy, amit addig sokan nem is érzékeltek magukban.
Vagyis az ego pillanatnyi jelenlétének függvénye, hogy mennyire jut szóhoz a lélek, tud-e sorsfordító döntést hozni az utunkat illetően.

Például amikor az elme elcsendesül, akkor az ego még él, csak nem kap elég energiát, teret az aktivitásra, így csendben alszik ő is a háttérben. Ilyenkor figyelhetjük meg, hogy milyen is lenne nélküle a létezés, hogy mire vágyik a lelkünk, mi a belső utunk.
Viszont ettől az elcsendesüléstől még nem szűnik meg az ego, vagy ha az Önvalóra irányítjuk a figyelmünket, attól sem szűnik meg az egonk, csak a háttérbe szorul és addig vár, lapul ott, amíg újra energiát, figyelmet kap, amíg valami újra fel nem ébreszti!

Ezért az ego felszámolása elengedhetetlen a teljes felébredéshez, mert amíg van részünk az egoban, addig az nem tud teljesen felébredni. Olyan ez, mint amikor rendesen kiálmodod magad, végére érsz az álmodnak és emiatt úgy ébredsz fel, hogy semmi sem húz már vissza az álmod folytatásához.
Viszont ha éppen egy klassz álmod volt és aközben ébredtél meg, akkor vissza fogsz vágyni a szép álmod folytatásához és ez a vágyad vissza is ránt az újra születésbe, vagyis az ébredésed nem volt még tökéletes.

Részekből állunk

Szerintem érdemes részekre szednünk magunkat, mert sok belső konfliktust csak akkor értünk meg, amikor látjuk, hogy az eszünk erre, a szívünk meg arra menne, vagy hogy az egonk még fél, de a lelkünk már vágyik valamire.
Mindezzel nem jön automatikusan, hogy haragudnánk bármelyik részre, vagy el akarnánk azt pusztítani. Ez egy másik hozzáállás, ezek nem függenek egymástól.

Nem szükséges haragudni rá

A gyakorló csak addig tud haragudni az egojára, amíg nem érti, hogy az ego nem egy rossz dolog, hanem a tévedéseink, nem tudásunk és önhazugságaink halmaza, amelytől meg kell szabadulnia.
Amíg csak annyit tud a gyakorló, hogy az ego az oka minden elégedetlenségének, félelmének, kudarcának, addig első egos reakciója az lesz, hogy pusztuljon az a rohadt ego, haragszik rá, üldözi.

De ahogy tovább halad, kezdi megérteni, hogy mivel minden feloldás lényege az elfogadás, így az egot sem írthatja ki elutasítással, hanem vissza kell azt fogadnia magába. Még a tévedések, nem tudás és hazugságok is a teljesség részeit képezik, így azokat befogadva megtalálják a helyüket és nem a személyes egot gazdagítják, támogatják az elkülönülésében.

Így jön létre az a furcsa helyzet, hogy miközben magamba fogadom azt, amiről rájöttem, hogy nem én vagyok, közben szeretem minden problémám okozóját, és mégsem azonosulok vele.
Talán a lényeg, hogy: Az ego a részem, de nem (csak) az vagyok!

Tehát haragudni, bántani, hibáztatni az egot teljesen felesleges, miközben megértéssel, szeretettel és megbocsátással próbáljuk visszafogadni magunkba az megtévedt részeinket. A negatív hozzáállással úgyis csak nehezítenénk, hátráltatnánk a feloldását, hiszen az egy újabb tévedés, egy újabb elkülönülés mélyebb énünktől, a teljességtől.

Az ego nem szükséges

Nem értek egyet azzal a nézettel-megfogalmazással sem, hogy az ego egy szükséges eszköz az itt léthez, az itteni dolgok tapasztalásához, vagy bármihez is.
Én az egot egy felesleges szűrőnek tartom, ami addig homályosítja a látásunkat, befolyásolja a döntéseinket, amíg jelen van. Ego nélkül mind a tudásunk, mind a cselekvésünk tökéletessé, helyénvalóvá válik, pont nélküle lesz tökéletes az itt lét (is).