Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Eszti, az utolsó részhez szeretnék hozzászólni: semmit ne mondj
2011. július 25. hétfő, 12:00 | szildiko1   Előzmény

Eszti, az utolsó részhez szeretnék hozzászólni: semmit ne mondj a gyereknek, amivel besározod az apját. Én időnként elcsodálkozom, hogy az emberek, ha felnőttek, mennyire nem képesek átérezni a gyerek reakcióit bizonyos eseményekre. Egyszerűen, helyezkedj a gyermek szerepébe, és halld, amit mondanál a lányodnak úgy, mintha neked mondaná édesanyád. Milyen érzés lenne?

Az az igényed, hogy a gyerek "tisztán" lásson, önző igény, és arra vonatkozik, hogy melléd álljon lelkileg, sajnáljon, megértsen, és ezzel lelki támogatót találj benne, - "együtt a közös ellenség ellen". Ha a gyerekre figyelsz, azt tapasztalhatod, hogy neki arra van szüksége, hogy a történtek mellett is nyíltan és őszintén szerethessen mindkettőtöket.

Unokanővérem apja alkoholista volt, sokat verte a családot, elitta a pénzt, az életük tele volt nélkülözéssel, és fájdalommal. Elváltak a szülők, viszont amikor az apa már olyan beteg volt, hogy etetni, mosdatni kellett, ki volt aki mindezt megtette? A lánya. Ekkor vált világossá, hogy az apa mindig apa marad, bárhogy is viselkedik, bármit is tesz. (Én ezt tudatosan alkalmaztam az életemben)

A gyerek meg fog haragudni rád, ha az apja "ellen fordítod". Bármennyire is igazat fogsz mondani róla. Ez a te igazságod, nem a gyereké. Ő ugyanúgy szereti mindkettőtöket .

Néha nekem is fáj, hogy a gyerekek nem látják az "igazságot", - az én igazságomat - (ez meg az történt, ezért, meg azért, - de ilyenkor az jut eszembe, hogy én választottam az apjukat, és azért az eredménye, a gyerekek, igencsak kielégítő. :)) És az apjuk nélkül nem lettek volna ők. Vagyis neki köszönhetem a létezésüket.)

Ez az ára.

Utóirat: Vagy önigazolást keresel, és azt gondolod, hogy lányod egyetértésében ezt meg is találod.