Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Eddigi konklúzióim
2011. július 25. hétfő, 9:38 | csaesz

Kedves Mindenki!

Szeretném leírni, mit váltottak ki belőlem a hozzászólásaitok, mindezt köszönetképpen, és a példamutatás nem titkolt szándékával is (he-he)

Első körben elképedve néztem ki a fejemből, majd ezt felváltotta a meg nem értettek szomorúsága, egyfajta kirekesztettség-érzés. Így érezhette magát Tarzan is, aki az őserdőből először a városba merészkedett, vagy egy ufonauta, aki leszáll a Földre elvegyülni az emberek közé. Szóval még ezzel az érzéssel is dolgom van, de ezt félretettem egyenlőre a kispolcra.

Aztán arra gondoltam, hogy egész biztosan számomra sem véletlen, hogy a blogomban szereplő három példából így rácuppantatok a gyerekekről szólóra, míg a másik kettő említést sem kap. Ez mindenképpen jelzi, hogy dolgom van még ezzel, valami nincs a helyén.

Bár gyermekeim bőrébe bújt Szeklice levele a mostani kapcsolatomra a gyerekekkel teljesen kivetítésnek tűnt, de amikor megnyíltam arra, hogy valami üzenetet biztosan hordoz a számomra, bizony előjöttek 3-4 évvel ezelőtti emlékek, amikor még valóban így működtem, és ami ezek szerint még mindig nincs feldolgozva bennem. Egyetértek Ildikóval, hogy nem használhatjuk a gyerekeinket lelki szemetesládának, mégis fontosnak tartom, hogy a saját érzéseinkről beszéljünk nekik őszintén, ezzel nem rájuk támaszkodva. Lehet úgy is. Saját tapasztalatomból arra jöttem rá, hogy a gyerekek - mint valami éles radarok - úgyis veszik a családban keletkező feszültségeket, és ezek elhallgatásával csak tetézzük a szorongásukat.

Aztán feljött egy régi, fiatal lány korombeli fogadalmam, miszerint az én gyerekeim egész biztosan nem lesznek elvált szülők gyerekei, olyan apát fogok választani nekik, akivel tutira boldogan élek, míg meg nem halok, és így a gyerekeknek is egy boldog gyermekkor jut majd osztályrészül, nem olyan, mint amilyen nekem volt. Bár szerintem már elég jól látom, az okokat, hogy miért pont a volt férjemet választottam gyermekeim apjának, és miért kellett elválnunk mégis, és tudom, hogy minden pont úgy történt, ahogyan történnie kellett - mégis bánt, hogy nem sikerült betartanom ezt a fogadalmat. Szóval ezt is fel kell oldani.

Találtam a külön költözésünknél egy olyan mozzanatot, egy hazug ígéretet, ami végül is nem az enyém volt, hanem az apjuké, mégis - mivel apjukra nem számíthatok, hogy ezt rendbe hozza a kislányom lelkében - késztetést érzek, hogy én valahogyan könnyítsek ezen a lelki sérülésen. Bánt, hogy akkor én sem mondtam el az igazat, hanem csak hallgattam, mert nem tudtam, helyes-e, ha tisztán lát a lányom, de ezzel besározom előtte az apját. Ebben még mindig tanácstalan vagyok, mi lenne a helyes.

Aztán Kati kérdése - miért nem saját magamért élek - is megér egy misét, de ehhez mélyebbre kell mennem, most még csak a felszínen kapargatok.

Szóval, köszönöm.