Hogy vagy Istennel?

az Istenkeresés csak annyiban függhet a felmenőinktől, hogy akik csalódtak a szüleikben, és már nem tudnak Istenként tekinteni rájuk, mint ahogy pl. egy ovis korú gyermek még teszi függetlenül a szülei milyenségétől, azok jobb eséllyel kezdenek el följebb nézni a szüleiknél, és Istent keresni. Akiknek a szülők meg tudnak maradni nagyobb korukra is példaképnek, azok nem kezdenek valami mást keresni. De ezt sem lehet kizárólagosan kijelenteni, hisz születhetnek közénk olyan tudatos lelkek is, akiknek nincs szükségük a sanyarú gyermekkorra ahhoz, hogy elinduljanak a lélekfejlődés útján és megkeressék magukban Istent. De legtöbbünk szerintem a nem túl fényes gyerekkorral segíti magát ahhoz, hogy továbblépjen Isten irányába. Szerinted az önmegvalósítás csak fölösleges pótlék, a szülők erejének a hiányát pótoljuk ezzel? Mert szerintem meg pont az önmegvalósítás vágya volt először, és ahhoz választottunk megfelelő szülőket.
Az meg már megint más kérdés, hogy kinek játék, külsőség csak az önmegvalósítás, és kinek valóban komolyak a szándékai ezügyben.
Kipróbáltam ezt a szöveget, amit leírtál. Az "örülök, hogy apát választottad nekem" sorral még vannak azért gondjaim...:))