Hogy vagy Istennel?

Én azért nem tudok beszámolni a kettő közti különbségről, mert én soha nem haragudtam a szüleimre, nem nehezteltem, és amikor feldolgozni kezdtem a gyerekkori sérüléseimet (hivatalosan a legsúlyosabb kategóriájú bántalmazás), mert a csapból is azt folyt azokat fle kell dolgozni, akkor derült ki sok minden magamról is, akkor kezdődött a szembesülés az igazi önmagammal, meg akkor derült ki hogy ez valóban így van az én lelkemben, hogy nincs neheztelés ezek miatt, és igazából ezért nem kell megbocsátanom se.
Viszont mégis volt egy nagy megkönnyebbülés, így mégsi tudom miről beszélsz, hogy akkor tényleg rendben van ez, hiába olvastam én is mindenhol hoyg előbb a harag kell, az fontos fázis a feldolgozásban, de nekem valamiért nem kellett mégse, mert én ilyen vagyok, ilyen voltam eleve. Mostmár csak azt kell feldolgozzam, hoyg az én lelkem valóban ilyen, és ilyen lélekkel kell itt éljek... Ami cseppetsem könnyű.
A többit illetően meg jaaaj, egyáltalán nem.
Nem áldozat az, ami neked nem teher. És nem bűnhődés. És nem érzem többnek magam ettől. Egyszerűen mások az adottságaink, más okoz problémát az emberek nagy részének mint nekem. És amit én bírok, azt szívesen viselem bárki helyett, mert nekem az nem okoz problémát. De szó sincs áldozatról, vagy hogy ezt nyögve tenném. Én így érzem jól magam.
Például, ha te edzett vagy, és simán fel tudsz szaladni 10 emeletet egy karton ásványvízzel, akkor azt szívvel megteszed az öreg szomszédnéni helyett, ha elromlott a lift. Ez cseppet sem áldozat, egyszerűen te nem esel össze tőle, szinte nem is lihegsz, még jól is esik mozogni, míg ő félig bele is rokkanna. Nem beszélve arról, hogy örülsz hoyg segíthetsz neki. Az áldozat az lenne, ha te is ugyanolyan rossz testi állapotban lennél mint ő, és úgy vállalád át hoyg neked is nehezedre esne.
Azért ez nagy különbség.