Hogy vagy Istennel?

"Nem a szüleid vagy" - írod, s ez természetesen igaz/és egyben természetesen nem igaz.
Igaz, mert én felnőttként külön álló /érett?/személyiség vagyok, és nem igaz, mert a személyiségem alapjait ők rakták le bennem.

Kérlek, mutass nekem olyan átlag/!/szülőt, aki kezdettől ezt mondja/sugallja a gyermekének:"Csinálj bármit, amiről úgy érzed, hogy jó. Én támogatlak, mert szeretlek és tisztellek téged.”?
Mert amennyire ez a gyermek így megtámogatva szabadon nőhet fel, erejének és intelligenciájának teljében, akkor és olyan mértékben lehet képes elejétől fogva önállóan dönteni és bátran véleményt alkotni.
Ugye, nem jellemzően sok az ilyen eset...bár akad.
Mert hát a szülői batyuban ott vannak a szülői "tanítások" S - mint bizonyára sokan megtapasztalhattuk- ezek nem mindig a gyermek iránti tisztelet megnyilvánulásai, sokkal inkább a szülő gyermekként elszenvedett "tapasztalatai", amiket a saját gyermekénél újraél, belenevelve azokat.
Hacsak nem emelkedik fel ebből a horizontális irányból...
A vertikális irányt pedig a szeretet-tanulás jelenti. Azt jelenti, hogy meglátom, megértem és elfogadom a szüleim működését, látom Szülőanyámban/Szülőapámban a vergődő-munkálódó embert, aki kísérletet tett a szeretet-úton. Megkísérelte ezt velem, az én segítségemmel megtenni. És ha én ezt felismerem, hála tölt el irántuk.
S pontosan ez a kívánt szeretet-állapot az, amiért nagyon is közöm van a szüleimhez: így vagy úgy, de az ő indíttatásukkal lépek arra a szeretet-útra, amelyre aztán - minél hamarabb jutok erre a felismerésre, annál hamarabb - tudom juttatni a gyermekeimet. A saját esendőségemet meglátni és feltárni-beismerni mások előtt eljuttat engem a szüleimmel való szeretet-kapcsolatig, amiben a "semmi közöm" kifejezés ismeretlen.
Ideális esetben a tiszteletet megkapó gyermek felnőttként is megtartja önerős működését, ami tulajdonképpen az el nem fojtott gyermeki alaptulajdonságok erős, szabad működtetése: a spontaneitás, a játékos kreativitás, no és az örömre, csodálkozásra való képesség!
És ez az ideális esetben felnövő/érő sas-ember, miután saját erős szárnyain berepülte a szabad eget, sosem felejt el vissza-visszarepülni a fészkébe, oda ahonnan indult!

Ez a véleményem erről.

szeklice