Hogy vagy Istennel?

Debizonyhogy akaratod ellenére is megment Isten, nem kell ahhoz önmagaddal jóban lenni, se mással, és ahoyg Attila is írja, ez keserves tud lenni. Akkor is megteszi. Ha nem teszi, az is érted van, cska azon a ponton, amikor már csak az a megoldás, és végső soron az a megmentésed hyog enm ment meg.
Abszolút értem amit írsz, nem mondtam hyog nem fontos, sőt nagyon is fontos a szüleinkkel való kapcsolatunk rendezése. Minden ember legnagyobb sérüléseit a saját szüleitől szerzi bizoynos szempontból (és nem kell brutalitásnak elnni ettől a családban,a pró megjegyzések, bármi). És ennek helyretételét senkisem úszhatja meg.
De annyi minden másból áll még a világunk, ugyanannyi dolgunk van másokkal is.
Viszont nagyon egyetértek Attilával, a szüleink uyganuyg azért vannak az életünkben, hyog valamit elrendezzünk rajtuk keresztül, avgy ők mirajtunk keresztül, megoldjunk valamit, segítsük egymást. De nem vagyunk a szüleink. Velük egy szorosabb kötelékben talán valamit erőteljesebben lehet/ett megoldani vagy nekik lehetett erőteljesebben megoldani valamit rajtunk keresztül.
Én szeretem a szüleimet, oylanok, amilyenek, mintahoyg mindneki más is körülöttem: tették a dolgukat úgy, ahoyg tudták, ahoyg képesek voltak. És ez a lényeg, ezt elfogadni. Amit adtak, az a maximum volt. De nem függök tőlük, és a boldogságom sem, az életem megoldódás sem, a megvilágosádásom sem.