Milyen gyakran szoktál meditálni?

Szóval csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy egy dolog azt látni a másikban, hogy mi az, amiben "alulfejlett" és egy másik dolog a szeretet. A szeretetben, az elfogadásban NINCS JELEN az ego. Úgy értem, a tiszta szeretetben és a valódi elfogadásban. A spiritualitással foglalkozó emberek egyik legnagyobb csapdája ez: látni vélik azt, amiben a másik különbözik, ne adj isten még "előttük jár", miközben nem is veszik észre, hogy éppen az ego megkülönböztető funkcióját használják. Más néven: ítéletet. Kemény, ugye? Ha ellenkezel, az csak azt mutatja, rátapintottam a lényegre.
Nem csak dumálok. Saját tapasztalatom. Először a pasim csinálta, aki állati spirituális volt, szellemeket látott, gyógyított, meg minden, csak épp a szeretetet felejtette ki olyankor a sorból, miközben persze folyton arról papolt, hogy majd akkor értem meg, miről beszél, ha megtanulok igazán szeretni, és három évig frusztrált azzal, hogy nem tudok... :) Igazi nagy illuzionista volt. Imádni való! Igaz, majdnem belehaltam ebbe az egészbe, de közben elkezdett derengeni, hogy egy csomó dologban csak vetít, és közben annyira lenyomott szellemileg is, hogy a végére tisztára leirtotta az egómat. :) Utólag jöttem csak rá, mekkora ajándék volt az életemben. Igazi mester.
A lényeg az: képessé tett arra, hogy miközben valaki bántott, el tudjam ereszteni magam mellett minden indulatát, és közben FIGYELJEK rá. Miért fontos ez? Mert a figyelem az útja a másikkal való egységünk megalkotásának (megélésének). Magyarul: az igazság az, hogy nem vagyunk alsóbb vagy felsőbb-rendűek még a tudatosságunkban sem, legalábbis a szeretetben nem. A szeretet egység, tehát: én tanítok valamit a létezésemmel, és a másik (szerinted "alacsonyabb tudatosságú") valami mást. Megtanultam látni az indulatok mögött a nekem szóló üzenetet. Az Élet üzenetét. Nem számít még a tudatosság sem. Az is csak az egonak számít. Az is csak a híd része, amíg el nem jutsz a túlsó partra. A túlsó parton az van, hogy egyszerre éled át a másik ember félelmét és érzelmeit a tieddel, és megjelenik benned egy leírhatatlan érzés, hogy egyek vagytok! De ez csak akkor van, ha képes vagy elfogadni, hogy egyenlőek vagytok. Amikor már nem érdekel a spiritualitás, meg a tudatosság. Nem akarsz tanítani, meg tanulni sem. Csak elfogadod, feltétel nélkül ezt a gyönyörű életet, minden fájdalmával, és gyönyörével, és megéled minden egyes percét, alázattal az Élet kimondhatatlan erőivel szemben.
Ez a gyönyör maximuma. Mostanában kezdem élni. Két koldussal és egy barátommal éltem ezt meg a napokban. Nem olyan gyakori elsőre, mert az ember egoja rutinszeűen ott van, és nagyon bírja intézni az életünk dolgait. De vannak pillanatok, amikor érezzük, meg kell állni. Én úgy nevezem: kegyelem.
Szóval, ha valóban nagyon tudatosak vagyunk, akkor az Élet minden pillanatában képesek vagyunk úgy látni a világot, mint önmagunk tükrét. Tudjuk, hogy csak azért teremtettük a gyilkosunkat, hogy szembenézzünk a saját gyilkos ösztöneinkkel (az egónkban eltárolódva), és hogy megváltsuk az egység megélésének kegyelmével. A szeretettel. Azért ordít velünk az apánk, mert nagyon szeret. És bármennyire is fáj, ott van az üzenet, ami nekünk szól: nem fogadtuk el. Mert ha elfogadtuk volna, begyógyítottuk volna a sebeit. Ott és akkor. És egy cseppet sem fájna az ordítás, mert azzal lennénk elfoglalva, hogy szeressük, mert látjuk, hogy szenved. Őt sem szerették.
Erre mondják a nagymesterek, hogy a szeretet olyanná teszi a világot, amilyennek szeretnénk. Ez az igazi mágia. A tudatosság csúcsa.

Ez a legrövidebb út. De ehhez úgy kell látni a világot, hogy ne lássuk benne az egót. És a magunkét sem. Gyönyörűnek minden porcikájában. És megjárni a tisztulás útját, ami csak kezdetben agyalás. Később elfogadás, ami sok-sok sírással, könyörgéssel, szívből feltörő, őszinte imával jár. Igenis, földig rombolja az egót. Hogy megjelenjen a tiszta hála, amiből vagyunk valójában.

Szóval: hogyan fogadd el a "hülyeségeket?" Ne magyarázkodj. A dolog sokkal egyszerűbb: lásd, benned vannak! Ne válaszd el őket semmilyen magyarázattal, összehasonlítással. Elemzéssel. Légy kíváncsi, mit ad neked a létük, mert azért teremtette a benned élő Élet szelleme őket, hogy még jobban, még többet tudj szeretni a világból, mint annak-előtte. Öleld át a "hülyeséget", a másikat, a bántást, a félelmet, a gyilkost, mindent, a világ minden darabját, atomját. És szeress békével, és elfogadással a szívedben, a benned is élő Mindenség, az Élet hatalmába vetett gyermeki bizalommal, hogy nem véletlenül találkoztál vele. És azzal a tudattal, hogy a Mindenség legtökéletesebb anyagából való a teremtésed: a szeretetből.

Az Élet egy csodálatos egység. Minden porcikája tökéletes. Még a vallások is, kedves Sanyi. Nincs jó és rossz a mindenható Élet számára. Ő a tökéletes elfogadás, és a tökéletes újrateremtés egyben. És ő mibennünk létezik, miáltalunk, és a tudatosságunkkal hívhatjuk életre. Ez a tudatosság igazi értelme. Az egyetlen, valódi értelme.
Egyetértek az előttem szólóval. Az élet tökéletességét csodálva, alázattal élni tökéletesen elég minden probléma megoldásához. A "hülyeségek" kezeléséhez is. :) Amik egyébként nem is léteznek. Mert amint gyakorlod a valódi elfogadást, felszívódnak egyetlen pillanat alatt, és nem marad más, csak a tiszta szeretet leírhatatlan gyönyöre. És a tisztánlátás.

Bocsánat, ha kissé illúzió-romboló voltam.. Ezért születtem... :)

Chamuel Arkangyal üzenetét ajánlom a figyelmetekbe: " A béke forrása: emlékezni arra, hogy nincs más, csak a szeretet."

Szeretettel,
Aditi