Mennyire tartod magad önzőnek?

Szia Sanyi!Nagyon köszönöm hogy megtiszteltél a válaszoddal!

Amíg nem kaptam meg a válaszod, én is gondolkodtam az okokon, és én is az elfogadásra-elengedésre jutottam a légzés két pólusa miatt.
A mások elviselésének hiánya nem jellemző rám szerintem, szeretem az embereket és igénylem a kapcsolatokat. Annál is érdekesebb az amit utána írtál: hogy vannak, akik csupán azért betegednek meg, hogy kivívják maguknak a figyelmet, a törődést. Na, ez érdekes gondolat, és valószínűleg igaz, mert tényleg azt érzem hogy én mindenkire próbálok figyelni, szeretek beszélgetni az emberekkel, de ők nem figyelnek annyira rám, én nem vagyok nekik olyan fontos. És valóban: mindkét kórházba kerülésem olyan volt, hogy a barátaim sokszor bejöttek, és ez nagyon sokat jelentett nekem. Egy barátnőmről (aki annyira nem szokta kimutatni az érzéseit) első kórházba kerülésem alkalmával derült ki, hogy ő Igaz barátom, csak tettekkel nyilvánítja ezt ki,nem érzelmes mondatokkal, ugyanis ő volt az egyetlen aki minden nap bejött hozzám, és erre azóta is emlékszem.
Legutóbbi alkalommal nagyon gyorsan (és örömteljesen) szállt el az a néhány nap,váltották egymást a barátaim, estig bent voltak nálam, úgyhogy tényleg nagyon elgondolkodtató ez a szempont...

Érdekes az Édesanyámmal kapcsolatos megérzésed is. Ha az előbbi vonalnál maradunk, sokszor ripakodom rá, hogy nem képes figyelni rám. Olyan,mintha nem lenne jelen az életében, és nem lenne képes Figyelni arra amit mondok, a szó legteljesebb értelmében. Persze meg tudja ismételni amit mondok, és úgy gondolja hogy érdekli, de ezt egyáltalán nem látom rajta, vagy nem nagyon reagál semmit. Nem tudok vele Igazán beszélgetni.

És tényleg egyre érzékenyebb vagyok a Valódi Figyelemre, megértésre. Ha valakit tényleg Érdekel a másik, a szó mélyebb értelmében. Kevés ilyen ember van, de velük öröm a beszélgetés, nem csak arról szól hogy mindenki magát üvölti,csak hogy elmondhassa mit akar. Ezt tényleg hiányolom sokszor.
Egyébként tényleg van még más amit Édesanyámmal kapcsolatban tényleg nem sikerült még teljesen elfogadnom. (stresszesség, hirtelen haragúság-üvöltözés)
(Ha mindebből nem derült ki, természetesen szeretjük egymást és fontosak vagyunk egymásnak, csak talán kicsit mégis összeférhetetlenek vagyunk.:D)

Talán annak is van jelentőssége hogy a bal tüdőm esett össze, hiszen az a női oldal?

( Bár az az érdekes, hogy a kórházból való kikerülésem után pár héttel újra éreztem fájdalmakat, szúrásokat, de mindig máshol.(tehát kizárt volt hogy mindenhol PTX-em legyen) hol jobb-oldalt hol baloldalt, hol fent hol lent, néha igen ijesztően légzések alkalmával éreztem szúrásokat, volt hogy napokig egy helyen, aztán később abbahagyta, majd hirtelen a másik oldalon előjött, percekig minden légzés ugyanúgy fájt mint a betegség kezdetekor, majd megszűnt. Vissza is mentem egy vizsgálatra, de nem volt semmi bajom...)

Mindent összevetve: Mit tehetnék? Az hogy mennyi figyelmet kapok, az nem tőlem függ, és tényleg azt érzem, hogy nem vagyok olyan fontosak az embereknek: én pl. szívesen beszélgetek sokmindenkivel, próbálok kapcsolatokat kialakítani normálisan, kedvesen, de ez valahogy mindig mintha egyoldalú maradna.

előre is köszönöm a válaszodat! üdvözlettel: Noitsa