Szerinted lopásnak számít az internetes letöltés?

Igen. A szerelemben pl, amíg a szerelmünket, a sok jót és rosszat, amit ad kötjük egy emberhez való kapcsolódásunk tényéhez, addig nem tudtuk elengedni, és nem tudjuk valójában sem őt, sem mást szeretettel szeretni. Szeretet nélkül pedig a szerelem nem szerelem, hanem ragaszkodás, elveszítéstől való félelem, kötés, szenvedés, ko-dependencia, gyűlölet, harag és még sok minden, ami őrületbe kerget, gyilkol, és pusztulásba dönt végső soron. :)

Ez a 22-es csapdája...:) (Ezt is csak ez az érzelem képes manifesztálni...:)

pedig az igazság az, hogy a szerelem bennünk van. A szerelem képessége, kibontásának képessége, megélésének és kitágításának képessége is, bennünk van, mi magunk vagyunk. megteremthetjük, megélhetjük, sőt el is engedhetjük szeretettel (szerzetesi élet, ha őszinte). megéljük, ahogy megéljük, és az jó, és megszépíti és izgalmasabbá teszi az életet, vagy legalábbis ezt az érzetet kelti, amit ha el tudunk újra és újra engedni, akkor újra és újra örülni tudunk neki. ha meg nem akarjuk, nem muszáj. Tökéletes szabadságunk van.

Inkább azt mondanám, ez egy működés, ami az élet minden más, kicsi és nagy területén is így működik, és ha ezt a tudatosságot te önbizalomnak nevezed, egyet tudok érteni. De a tudatosság segít, hogy az önbizalom, ne egy homályos érzés maradjon, ami hol van, hol elveszik.

Ha tudjuk, hogy a teremtő énünk által minden bennünk van, és adott, és hogy a tudatosságunkkal bármit van hatalmunk megteremti, és hogy szeretettel (önmagunkért és másokért) érdemes teremteni, akkor soha többé nem vész el ez az önbizalom, mert nem a földi énünkre építettük, amely mulandó, hanem a tudatba helyeztük, amely időtlen, és határtalan, és a legtöbb, és a minden, ami soha nem vész el.

Önmagunkat nem tartom szerencsésnek elengedni. Az egyik dolog amire a pszichológiában tett gyakorlati utazásom ráébresztett, hogy folyton olyan dolgokat adtam fel (tudatlan elengedés), amelyek rólam, az életemről szóltak, mert egy traumám miatt alapvetően bizalmatlan voltam a képességeimmel kapcsolatban és az életfeladataimat sokszor rémisztőnek éltem meg, ahelyett hogy belevágtam volna. Közben meg olyan dolgokat vettem magamra, de nem keveset, annyit, amibe majdnem sikerült többször is belehalnom, amik meg nem az én életem dolgai.

Szerintem nem önmagunkat kell elengedni, hanem minden mást. :)))

Amikor elengedünk mindent, de mindent, még az egészséget is, az ételt, a párkapcsolatot, a gyermekeinket, az anyagi javainkat, a tudásunkat, a vágyainkat, és a félelmünket is, és átadjuk magunkat a Mindenség erőinek, elengedjük az életünket, azt sem bánjuk, ha elmegyünk, de mégsem vágyunk arra, hogy elmenjünk, azt is felajánljuk, és közben vállaljuk azt, ami megmarad, nos akkor találjuk meg önmagunk.

Ezt onnan tudom, hogy a műtét előtt és a folyamat közben átéltem. és most, hogy írok döbbentem rá, hogy még az egészség utáni iszonyatos vágyamat is elengedtem, amikor bevállaltam a sorsom, és épp a hogyan okról beszélgettünk a volt férjemmel, és eldöntöttem, hogy bárhogy is lesz, nem félek többé, de megteszem, amit látok, hogy meg kell tennem magamért, és hagyom a májam és az életem is tegye a dolgát, és nem foglalkozok vele, mi lesz, mi ennek a logikus vagy bármilyen következménye, és nem abból indulok ki, amikor döntök, mit szeretnék élni.

Ez egy vasárnap este volt, másnap reggel hívtak be a műtétre. (Négy év után!! - Ennyit a tudatosság erejéről, a bevonzás feltételeiről. ..)

Igaz a szellemi törvény: amit elengedsz, visszakapod. de tisztán, és nem éppen pont úgy, akár, ahogy elképzelted.

Én visszakaptam az életem, de már úgy, hogy azokat a dolgokat el kell engednem és segíteni elrendeződni egy más rendbe, amiket karmákként teremtettem a régi életemben, és csak az marad velem, ami önmagamról, a sors-utamról szól.

És ehhez nem önmagam, hanem a többi dolgot kellett elengedni. :)

Namaszte