Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Michaelita képe
rájöttem
2011. május 13. péntek, 20:36 | Michaelita   Előzmény

Kedves Kriszti!

Lehet, hogy kicsit türelmesnek kell lenned, hogy idővel kiderüljön a dolgok értelme és enyhüljön az ami most még Rádnehezedik.

Nekem hosszú évekbe telt míg elértem ezt a mostani helyzetet. S mivel ez egy folyamatosan változó folyamat volt eddig, hiszek benne, hogy lesz még ennél is jobb.
Nekem szokott segíteni az, ha a pillanatnyi helyzetet el tudom fogadni és szeretettel magamhoz ölelem az itt és most helyzetet, az itt és most tapasztalt érzéseimet, a tehetetlenséget, az egy helyben állás érzését. Ez nagyjából (ha szeretettel magamhoz tudtam ölelni) ki is billent a korábbi állapotomból és lassan elkezd változni/javulni a helyzet.

Hálás köszönetem annak, aki inspirált ennek a blognak a megírásában, mert egyrészt úgy tűnik, hogy van miről írnunk egymásnak, másrészt meg rájöttem valamire.

Rájöttem arra, hogy volt az életemben 2 olyan személy is - az Édesapám és az Anyai Nagymamám személyében -, akik nagyon jó mintát mutattak arról, hogy nem az számít, hogy milyen nehéz helyzetben vagyunk, hanem az, hogy mihez kezdünk ezzel a helyzettel és hogyan tudjuk átfordítani önmagunk és a világ javára. Ők mindketten abban voltak nagyok, hogy a szívük érzéseivel hatották át az életüket és alakították át a kapott nehéz sorsukat, mind önmaguk, mind a környezetük javára.
A Nagymamámnak ez sikerült is, őt tisztelte és elismerte a környezete és a családja, az Apukámat csak én és a gyerekkorából még két ember ismerte csak el, de ő viszont még ezzel sem törődött, hanem adta azt, ami lehető legjobb tőle telt.

Elgondolkodtam azon is, hogy miért vagyok ennyire megértő? Azt hiszem a dolognak ahhoz van nagy köze, hogy népes és kiterjedt családból származom és a Nagymamám is, meg az Apukám is sokat mesélt az őseikről, az ősök életéről, nagyszülőkig visszamenőleg, illetve még arról is, ami csak szóbeszédben maradt meg az ősök életéről.
Emiatt már gyermekkoromban is több emberöltőn keresztül néztünk dolgokat/történéseket. Azután később pedig a spiri utamon oldásokat kellett végeznem és nemegyszer szembesültem azzal, hogy a belémivódott minta nem is az enyém, hanem a generációs vonalon az ősöktől hoztam magammal. Csodálatos volt ilyenkor feloldani magamban a régi, többgenerációsan bekódolt rossz mintát és akkor értettem meg, hogy az ősök nagyon sokszor csak áldozatok és nincs sok más lehetőségük az élethelyzet megélésére mint ami éppen az adott helyzetben/korban kínálkozik.
Én viszont nagyon hálás vagyok a sorsomnak, hogy olyan időben és körülmények között élhetek, amikor már nem kötnek a régi minták, hanem lépéseket tehetek a feloldásukra, az elengedésükre.
Talán ezért van bennem ekkora béke, ekkora elfogadás, ennyi megértés.
Persze, ha mégsem ez az igazi ok, akkor idővel az is ki fog derülni:)