Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Csak egy ötlet... Michaelita, mi lenne, ha a másik oldalról
2011. május 13. péntek, 10:28 | egy kis akárki   Előzmény

Csak egy ötlet... Michaelita, mi lenne, ha a másik oldalról indulnál ki? Azaz, OK, nem várt gyermek voltál, ez a szüleid oldala. De a te oldalad? Te akartál megszületni, nem? És pont oda, és pont úgy, hogy nem akartak és nem vártak! Valamit ezzel akartál elérni, megtapasztalni, megoldani. Na, és innentől kezdve, ha ezzel az érzéssel átitatod magad, akkor nézzük meg, van-e olyan kérdés még, hogy van-e jogod az élethez, van-e jogod az örömhöz, stb....?
Én a totálmás oldalról tudom leírni az én érzéseimet (azaz én vagyok az anya, akinek a nem várt gyereke született, és hoyg hoyg dolgoztam ezt fel a gyerek szemszögéből, mert engem az bántott hogy nem okoz-e ez neki majd valamit, hogy ő egy nem várt gyerek!), de hátha ezt is ki lehet forgatni a te esetedre:
Nekem úgy született gyerekem, hogy nem terveztem, sőt, olyan ért, ami miatt máig nem lehet tudni, nem-e egy vadidegen az apja. De ő jött és kész, még úgy is, hogy olyan körülmények közt éltem egy távoli országban, hogy akkoriban szinte nem volt mit ennem, egy marék rizsből és vegetából főztem levest egy teljes hétre, stb, szinte táplálékot sem kapott az első hetekben amikor megfogant ami a legdöntőbb időszak a magzatnak, nem beszélve a lelki tápanyagról, borzalmas stresszen mentem át pont akkor, majd ezt betetőzve hazajöttem, iszonyatos súlyú csomagokkal, amiket egyedül cipeltem, és az a gyerek bent maradt. Minden azellen tett, és ő megmaradt! A legdurvább lehetőséget nézte ki magának megszületni. És még úgy is, hoyg amikor megtudtam, el akartam vetetni, mert azt diktálta volna minden logika (se munka, se pénz, se otthon)... De hát én egész addigi életemben családról, gyerekekről álmodoztam, és éreztem, hoyg ha már van, akkor van, és elsősorban az enyém, és semmi más nem számít. Lehet, hoyg ő akkor mégis várt gyereknek számit hozzád képest és akkor nem jó a gondolatmenetem? Akkor bocs. De akkor is, nekem elég sok munkám volt azzal, hoyg úristen, neki most akkor milyen rossz, nem elég a körülmények ahogy élünk, nem elég hoyg nincs apja, de még az anyja sem akarta, te jó ég, mi lesz vele, mit okozott ez neki (mert uyge a lelki dolgokat elég komolyan vettem, hoyg az milyen fontos, mindent összeolvastam a gyerekpszichologiáról na, azt nem kellett volna pláne stb).... Mindezen az segitett amikor beláttam, kit érdekel, igenis ő akart pont hozzám pont igy születni, valami miatt, és akkor neki igy jó, igy lesz jó!!! És innentől nem érdekel, tudom jogom van imádni, megadni neki amit tudok, abban a tudatban, hogy többet nem tudok, de nem is kell több, és jogom van ahhoz, hogy ő is szeressen így is, azzal együtt, hogy tőlem ennyi telik! Mert pont ezt kell majd elfogadnia, hogy én ennyit és így tudtam/tudok neki adni. Szerintem neked is így jó, csak még nem tudod!
Vagy nagyon hülyeséget irok? Hmmmm...