Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Gondolkoztam a dolgodon, és arra jutottam, hogy valóban az a"
2011. május 13. péntek, 10:27 | szildiko1   Előzmény

Gondolkoztam a dolgodon, és arra jutottam, hogy valóban az a" baj", hogy túlzottan megértő vagy. Ha az ember úgy érzi, hogy nem várták (akarták) a szülei, az fájdalommal járhat. Te elnyomod ezt a természetes érzést, és az elfogadással szinte megerősíted azt a hitet, hogy "nem kellesz."

Hogyan képviselhetné bárki is önmagát, ha egyetért azzal, hogy "minek született meg". De tévedés lenne azt hinni, hogy a szülők iránti harag megoldás lenne, ez csak a ló túlsó oldala, és ugyanúgy a fájdalom elnyomására irányul.

Azért nehéz erről gondolkozni, mert például a "nem várt"- nak különböző fokozatai vannak. A terhesség fizikális, durva megszakításának próbájától kezdve a "jaj, most mi lesz?- gondolkozunk és aggódunk egy hónapig" változatáig.

Azt írod, elfogadod a helyzetet. Én inkább azt gondolom, el akarod fogadni. Erőszakolod magad. De valójában legszívesebben zokognál.

Nehéz olyan "tanácsot" adni arra vonatkozóan, hogy mit tegyél.
Én is valamilyen szinten váratlan gyerek voltam, de az enyhébbik formából, és nem éreztem ennek a hatását. Egészen addig fel sem merült problémaként, amíg el nem kezdtem azzal foglalkozni, hogy mitől érzek falat édesanyám és én közöttem? Családállításon (mert hol máshol :D ) kiderült, hogy miután a dédmamámnak minden gyermeke meghalt, anyukám nem akart gyereket, mert félt, hogy ő is ugyanúgy jár, mint a dédmamám. És a kötődéstől is félt, hiszen ha kötődünk valakihez, és elveszítjük, az nagyon fájdalmas. Aztán ezt rendbe is tettük. :)
Tehát én nem tudatos megértés által jutottam a megoldáshoz. Gyakran látom azt, hogy a tudatos következtetések teljesen félrevisznek. De ez egy másik téma.

Talán az segítene, hogy átélnéd a fájdalmat. Nem tudom.