Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Egy kicsit régen, kicsit hiányos ismeretekkel írtam ezt ~17
2009. május 14. csütörtök, 16:19 | Szabó_Péter

Egy kicsit régen, kicsit hiányos ismeretekkel írtam ezt ~17 évesen. Egy-két embernek elküldtem már itt :) de úgy döntöttem, hogy közkincsé teszem... Tele van híbákkal, szándékosan nem javítom, vessző sincs, tehát úgy értelmezhetitek, ahogy nektek éppen klappol :)

tehát:

...Megszűnt a tér és csak az ő kettőjük teste lebegett energiában dusalkodó táncparkett közepén ahol szemérmetlen táncolók gúnyos arckifejezésüket nem nélkülözve mutatták az érdektelenségüket feléjük ahol a két pár egymásbafonódásának fénye hatotta át a nyirkos falú pókhálóval sűrűn beszőtt termet,aminek a padlója teljesen simára volt táncolva,ami felért egy karcos és homályos foszforréteggel bevont übeglapnak. A két fiatal nem vette észre a körülöttük zajló érdektelenséget és csak egymásra koncentrálatak,amikor a fa ládábol dübögő csodálatos de egyben borzalamas zene áradat a halál hirtelenségével véget ért,de a pár csak órákal később fogta fel a zenének végét,amikor már csak ők ketten voltak a nyirkos falú és hideg épületben. A fiú az ajtó felé mutatott izadságtól csöpögő kezével és tudatta a lánnyal hogy ha kimegy az ajtón soha többé nem érezheti őt magához szoritva,de ha nem szabadul ebből a taszító helyiségből akkor soha többé nem mehet ki onnan és ott kell leélnie azokat a kinzó órákat ami az ő testét éri majd. A fiú kilépett a rosdás és horpadt vas ajtón amikor a lány tudata rögzítette és feldolgozta az őt ért pár perctartalmát és egy véres ruhában lévő orvos lépett be egy másik ajtón egy hatlmas barna nyelű csorbított pengéjű késsel,amin látszott a sok életet elvett érdemkeresztek sorozata. Lány még a tánc hatalmában égett és a tudata nem engette őt cselekvés megtételére,az orvos nem játszotta le az agyában a cselekvésének megtételét,hanem odalépett a lányhoz és megfoszototta őt attol amit szenvedésnek tart,de mégis szerette annak meglétét. Tettének végeztével a mészérló orvos kitüzte a sokadik érdemkeresztet a késére és megköszönte neki azt,hogy most is hűséges társa volt,de most eljött az a pillanat az életében,amikor már neki is át kell lépni azon a bizonyos ajtón és oda nem viheti magával,akármennyire is érzi azt,hogy neki szüksége van rá. A lány akkora kihült és elsápadt teste ott heveret koszos terem legkopottab sarkában,ahol már vakolat sem borította a vértől piroslő téglasorokat,amin a vér már anyira rászáradt,hogy már az vakolatot képztett a kopott vörös téglák oldalán. Az ajton belépve látta magát az orvos kívülről ahogy véghez viszi tettét amit az agyában nem lejátszodo mozdulatsorral vitt véghez. Egy hosszú meleg,de egyben hideg és hosszú folyosón sétált végig,ahol boldogan és vidáman érezte magát de egyben félt és rettegett, lépéseinek előrrehaladtával az eddigi áldozatainak hangját halotta ahol azt kiabálták számára hongos szavakkal,amit ő annyira szeretett és mindig azt mondta minden áldozatának,a halál íme megtalált és nem kerülheted el. Most először felejtette el mondani a lánynak azt a bizonyos mondatot. A folyosó végén látta már mindazt ahonnan már nincs visszaút,a szemet vakitő,de nem erős fény meglétét.. Elért az az út végéhez és átlépett arra a helyre,ahol már nem is volt önmaga és nem érdekelték földi és a földiség kicsinyes dolgai. Nem látta már az addig is láthatatlannak látszó testét,egy fényrészecskének érezte magát amibe az ő tudata van belepréselve. Egyfajta nem látható energiátol duzzadó erő repítete utján tovább látott érzett valamit,valami különöset. Az eddigi áldozatai köszöntötték őt és megbocsájtásáért könyörögtek,amiért korábban nem küldte őket a késével az öröklét birodalmába. Az orvos nagy félt és tudata érezte hogy az elkövetkező hely életének kudarcai lesznek,ahol ujra átélte mindazt az apró kudarcokat és szenvedéseket is amit addig átélt de nagy részük már a földi testi agyának olyan retezsébe zárkozott bele ahonnan nem volt képes feldolgozni azt.Útja végeztével a melegségtől és számára eddig sohasem érzett helyen volt már,ahol a családtagjai és szerettei várták,ahová belépve teljesen megtisztultan érezte magát és már nem volt képes emlékezni arra,ami addig történt vele,de tudta azt,hogy ez a hely az amit mindig is keresett és nem akar többet elszakadni innen,mert akkora energia találaható,ami az univerzum szereteével övezi őt körbe. És egy kékes sárga fény hirtelen kiragadta innen. Egy zöld fényes szobába vitte őt és ott volt egy sárga és kékes piros fényben úszó lény aki elrendelte számára a földi tettei miatt bekövetkező büntetést. Választhatott,hogy a teljes megsemisülés vagy újászületik valamelyik földi közegbe. A földi életében még doktor tudata tudta,azt hogy itt már nem maradhat akármennyire is szeretne,ezzel kapott egy esélyt,hogy ide eljuthat még és inkább válaszotta a földi életben való szenvedést. A szobát félelemmel és kétségekkel teli de szerettel és törődéssel átitatott fény töltötte ki és egy éles fény vakította be a földi életében még doktor tudatát, a fény elmúlásával egy kopott szobában találta magát,ahol a falon lévő fehér csempék és a világos zöldre festett falak hipószagot áraszottak magikbol és a padló fekete-fehér csmpével volt kiarkva. A tudat érezte,hogy ez egy kellemetlen hely,a tudat emlékezett még a régi,földi mivoltára és ugyanakkor tudata rögzítette a fenti eélmányeit.A homáylosság kezedett eltünni a szeméröl amin csak alakokat látott színes foltokkal körülvéve. Először pillantott meg egy hatalmas fekete folttal körülvett alakot,nem tudta ki vagy mi az,de érezte,hogy ez nem jót jelent. Legve érezte magát. Érezte,ahogy egy meleg és szűk ládába teszik. Érezte,hogy kicsi és kiszolgáltatott lett mint ahogy az áldozatai voltak ő számára korábbi földi életében. Sokszor visszajárt egy fényes helyre ahol egy lilás fénnyel körülvett alakot látott egy oltár előtt és mondogatott neki valami hosszú és értelmetlen szöveget,amit nem értett,de tudta,hogy rövid de annál inkább küzdéssel teli éelet vár rá. Nem értett egy szót sem a beszédből,de még is tudta hogy miről van szó. Az idő elteltével kevesebbszer járt mán erre a megnyugtató helyre vissza. Hat és fél évesen mikor már Laurel képes volt teljesen felfogni a szavak sulyát,akkor tudta meg azt,hogy a szülőannyja a születésénél meghalt. Hosszú napok,hónapok után már nem látta az emberekt körülvevő fényfoltokat és már teljesen beleilleszkedett a földi szenvedés mély és hosszú sávjába. Laurel egy barátja meghívására egy koszos és dohos helyre ment aminek a falai pókhálósak voltak és a vakolat is le volt peregve pár helyen. Látta az emberek érdektelenségét az arcukrol tükrözödő tekintetükből.Peregtek az események ésmikor a tudata utolérte őt,akkor már egy barna hosszú hajú barna szemű lánnyal találta magát táncolni,semmi különleges nem volt a lányban de Laurelt megragadta és átdva magát a zenének és az érzésnek a lánnyal szorosan összebujba táncoltak és általuk kibocsájtott fény borította be a termet. A gúnyos tekintetek nem érdekelték őket és a szörnyű zene is meghalni látszott a kopott faláda mélyéből. Ketten maradtak a dohos teremben,amikor a lány egy rozsdás,és horpadt ajtóra mutatott. Szó nélkül elhagyta Laurelt és komor arcal lépett át at ajtón a sötét folyosóra. Egy fehér rhás ember lépett be,akinek ruhája a hónaá fehérebb,szinte vakított. Egy előre kigondolt mozdulatsorral odalépett Laurelhez,aki a testében feszengő energiák miatt egy lépés megtételére kptelen volt, és egy fekete revolvert húzott elő a fehér zakójának belső zsebéből és Laurel fejéhez tartva azt meghúzta a ravaszt. Laurel élettelen teste pillanatok alatt a nyirkos és poros padlóra hulott,ahol a fejéből kifolyó vér a por hatására összecsomósodott. A fehér ruhás ember visszatette a fegyvert a belsőzsebébe és megfordult. Pár lépés után egy másik ajtóhoz lépett és a koszos kilincsét lenyomva lépett be a fénybe,ahol nem várt rá más,mint a Laurel,ahol megköszönte neki,hogy elhozta számára kulcsot az örök lét birodalmába.