November közepe óta szenvedek homloküreg-gyulladással + polippal. Ez annyira megkeseriti az életemet,
hogy esténként kinzó fejfájásaim vannak. Mindenfélével kezeltek (többszöri antibiotikum kura, különféle
Sunrider készitmények, orrspray stb.) április 15-én mütöttek is, de egyenlőre a polipot nem távolitották el,
csak az orrból a homloküreghez vezető utat tették szabaddá. Azt gondolták, hogy ez megoldást hoz, de
sajnos nem, ujra jelentkeztek a fájások. Ma megyek kontrollra, ahol eldől a sorsom. Nagyon félek, ez egy
elég nagy mütét, hiszen szemöldök vonalban vágják, a koponyacsontot elfürészelik és ugy távolitják el a polipot ill. az ott kialakult gócot. Lehet, hogy oda még zsirszövetet is be kell épiteni a test más részéből.
Kezdhetem ujra a kálváriát. Nagyon félek.
Az életemben nem sok jó van, pedig igazán pozitivan állok a dolgokhoz. Nincs párom, pedig keresem, az egyik fiam léhütő, iszákos, munkanélküli, ambiciók nélküli ember. A másik fiam külföldre költözött. Édesanyámmal nem igazán jó a kapcsolatom, ő egy hideg-rideg ember, szeretetet, elismerést nem sokat kaptam tőle.
Szives segitségét előre is megköszönöm.
A teljes beszélgetés megtekintéséhez kattints ide!