Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Kirsikka képe
messziről
2009. május 04. hétfő, 20:34 | Kirsikka

Néha elgondolkozom ezen, mennyire elkényeztet az élet: mindenkim él! Csak távoli rokont, ismerőst vesztettem el, és egy viszonylag közeli barátnőt. (de ő sokat "próbálkozott", úgyhogy nagyjából számítani lehetett rá, hogy egyszer "sikerrel jár") Néha félelmeim lesznek, hogy a sok "öreg" a családban majd kb egyidőben megy el, és mennyire fájni fog, aztán elhessegetem.

Fogalmam sincs a halálról. Ez az igazság. Elmélkedem rajta, de csak a felszínen. Nem aktuális téma... talán ezért. Nem tartom negatívnak, félelmetesnek, persze könnyű nekem. Egy ajtónak, határvonalnak tartom, amikor véget ér valami és kezdődik valami más. Egyszer fogtam egy haldokló néni kezét. Mondták hogy készüljek fel, mert csúnya, meg ilyenek, én szépnek láttam. Nagyon idős volt, csont és bőr, mégis kisimultak a ráncai, a bőre puha volt, és bár nem ismert meg, sírva kért hogy segítsek már neki átmenni innen, nem volt negatív élmény, de ez az összes tapasztalatom.

Pár éve, pl lépcsőzéskor többször elfogott egy érzés, hogy mivan ha leesem, nem tettem le eleget az asztalra, aztán mióta "meggyőződtem" a reinkarnációban (katolikusnak neveltek), azóta elmúlt ez az érzés, hiszen majd legközelebb folytatom:)