Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Milyen érdekes,hogy miközben azon gondolkodtam-az érem másik
2011. március 03. csütörtök, 17:06 | Éva.

Milyen érdekes,hogy miközben azon gondolkodtam-az érem másik oldalán-,hogy hogyan is kerültünk mi ebbe a ,,lebegő'' állapotba,és hogy a gyengeségünkön kívül micsoda sötét erő is húzódik meg a háttérben
ami az esendő embert ebbe az állapotba hajszolta,kezembe akadt Végh Attila írása,aki ugyanerről beszél.

Nincs szó semmiféle összeesküvés elméletről,ezt én sem szeretem,de az a véleményem,hogy nem egyedül az ember felelős a kialakult állapotáért,hanem igenis ,hogy nagyon komoly manipulációknak vagyunk kitéve. Mindenki tudja ezt valahol,de valahogy mégsem álltunk ellen .De ugyanakkor erős kérdés bennem,hogy ellent kell e állnunk,vagy mindenki saját szintjén megéli a kor kihívásait?...
Ezek az én gondolataim voltak,és most idézném Végh Attila Írását:

Nyitott szívvel-Az én világom 2.

Az egyén, a közösség, a társadalom szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy milyen közegben vagyunk kénytelenek megélni mindennapjainkat. Minden emberben élnek valahol, valamilyen formában azok az alapvető normák, melyeknek alkalmazása biztosítja az emberi együttélést, de ezek sajnos nem minden esetben kerülnek a felszínre. A megszokás, a nevelés, a látott minták, az elvárások, valamint az egyéni belátás alakítják az ember viselkedését, viszonyát embertársaihoz. Nagyon fontos ebből a szempontból, hogy már gyermekkorban megfelelő nevelésben részesüljenek a közösség tagjai. A család ebben fontos szerepet játszik, a helyes családmodell tehát itt is érezteti hatását. Az iskola a következő lényeges állomás. Az iskolában meg kell teremteni a nevelés lehetőségét. Ennek érdekében a tanároknak megfelelő tekintélyt kell biztosítani, az iskolákat fel kell ruházni a neveléshez szükséges jogokkal. A tanulónak elsősorban és leginkább kötelességei legyenek. Minél előbb és minél inkább meg kell tanítani a tisztelet, udvariasság, becsület hasznosságát, fontosságát, a kötelességtudatot, a felelősségvállalást és ezeket a viselkedésformákat kell követendő példaként felállítani. Látható mintákat, példaképeket kell felmutatni, ebben elsősorban minden felnőttnek, másodrészt a médiának, közszereplőknek, művészeteknek, egyéb véleményformálóknak van szerepük. Nem lehet megengedni, hogy a közszereplők, olyan egyének, akik hatással vannak a fiatalokra, a közösségre, deviáns magatartásformákat mutassanak be, népszerűsítsenek szerepléseikkel.

Szégyellnivaló – még akkor is, ha általánossá vált – olyan közösséget magunkénak tudni, melyben a különböző embertelen, közösség- és életellenes magatartások megszokottak. Ahol a lopás, csalás, mások átverése a mindennapi élet sajátja, ahol mindez nem igazán kelt megbotránkozást, hiszen aki ekképpen éli mindennapjait, az az általános felfogás szerint: ügyes, élelmes. Nincs, aki felemelné szavát az általános züllés ellen, hiszen valamilyen mértékben szinte mindenki érintve van, és önmagunk hibáinak feltárása, megszüntetése nem kényelmes feladat. Ha pedig mégis van valaki, aki szembesít a problémákkal, vagy másként próbál élni, megbélyegzik, kiközösítik, vagy jobb esetben egyszerűen nem vesznek róla tudomást. Az utcára kilépve élőhalottakat látunk, akik csak kivételes esetekben vesznek tudomást egymásról. Mindenki azon munkálkodik, hogy egyéni vágyait, álmait váltsa valóra, állatias ösztöneit, alantas ingereit elégítse ki, tudomást sem véve közösségi, társadalmi érdekekről. Az emberek elszigetelődtek egymástól, a családok szerkezete, alapsejtjei megszűnőben vannak, a nemzeti hovatartozás, mint összetartó erő csak nyomokban található meg. Nem látunk és nem is láthatunk mást embertársainkban, mint ellenfeleket, hiszen mindenki kizárólag egyéni célokat követ. Az iskola, a munkahely, az üzleti élet, a politika, a mindennapok és még a családi élet tapasztalatai is mind arra nevelnek, tanítanak, hogy saját egyéni érdekeinket, jogainkat, vágyainkat teljesítsük be mindenáron, küzdjünk, harcoljunk, öljünk, magányosan, egyedül, mindenki ellen.

Az együttéléshez azonban együttérzésre van szükség. Meg kell ismernünk önmagunkat, hogy megismerhessünk másokat, hogy felfedezzük, mennyire azonosak vagyunk. Hibáink, vágyaink, fájdalmaink, örömeink, bánataink megegyezőek, közösek. Nem a más hibája a legnagyobb, nem az én vágyam a legkínzóbb, nem az én fájdalmam az egyetlen, nem az én örömöm a legfontosabb és nem az én bánatom a legmélyebb. Ennek belátására törekedni kell. A tisztelet, becsületesség, udvariasság nem csupán külsőségek, nem ember által alkotott szabályok rendszere, amit azért kell betartani, mert valaki ezt határozta meg, hanem olyan alapvető tulajdonságok, viselkedési formák, melyeket minden valamirevaló ember birtokol. Ezeket meg kell találni magunkban és hagyni, hogy újra megszokottá váljanak a mindennapi életben, természetesebbé, örömtelibbé téve azt. Nem szabad hagyni, hogy elvakítsanak minket negatív irányba mutató tényezők, fel kell ismerni, hogy minél inkább elszigetelődnek egymástól az egyének, minél inkább idegenként tekintünk másokra, minél jobban felaprózódik, szétszóródik az emberi társadalom, minél jobban elszakadunk egymástól, annál inkább elveszítjük emberi mivoltunkat.

Azon a délelőttön embertársaim voltak, mert tudtam: az elszakított szálakat újra lehet és újra is kell szőni, annak érdekében, hogy megint embereket láthassunk magunk körül, hogy a szétforgácsolódott emberiség újra egy közösséggé válhasson.

Azon a napon egy boldog országban éltem. Az élet minden területén az isteni, örök, megfellebbezhetetlen alapelveken nyugvó Rend nyilatkozott meg. Az igazságosság a mindennapi élet sajátja volt, ez hatott át és irányított minden tevékenységet. A társadalom tagjai a nekik megfelelő helyet foglalhatták el, képességeiknek, adottságaiknak megfelelően, megszűnt az elégedetlenségből fakadó kínzó nyugtalanság.

Mivé lesz egy nemzet, egy ország, egy társadalom, egy közösség, ha mindennapjait, működését, törvényeit már nem azok az eredeti elvek, íratlan törvények határozzák meg, melyek túlmutatnak minden önzésen, felette állnak emberi elképzeléseken, ősi, beláthatatlan magasságokból fakadnak? Hová jut az emberiség, ha az Igazságot elhomályosítják, háttérbe szorítják, elhallgatják, meghamisítják azért, hogy az egyéni érdekek kerülhessenek előtérbe? Minél távolabbra kerülünk Istentől, annál kevésbé birtokoljuk emberi mivoltunkat, annál kevésbé vagyunk képesek tudni, érteni, érezni, látni azokat az összefüggéseket, melyek a lét valódi lényegét világítják meg. Ennek a tudásnak a hiányában életünk anyagközpontúvá válik, elszakadunk mindattól, ami létünket meghatározza és annak értelmet ad. Mindent a világi érvényesülés és az anyagi javak utáni hajsza határoz meg, ennek rendeltetik alá minden és mindenki. A társadalom egyre inkább egy vállalati közösséghez kezd hasonlítani. A törvények, szabályok pénzügyi oldalról közelítik meg a dolgokat, a különböző egységek, közintézmények mind gazdaságossági szempontból működnek és arra törekednek, hogy profitot termeljenek. A nyereség viszont nem áramlik vissza a társadalom tagjainak javára, nem épülnek újabb intézmények, iskolák, óvodák, kórházak, templomok, utak, gátak, egyebek, hanem egyéni bankszámlákat hizlalnak egyre kövérebbre, miközben az adott emberi közösség javai semmivé válnak. Egy ilyen társadalomban nincs szükség erkölcsre, sőt: annak minél nagyobb mellőzöttsége a kívánatos, ugyanis a becsületesség, az igazságérzet, egyéb emberi alapnormák megléte nem kedvez a nyereségéhes törekvéseknek. Az emberek közötti kapcsolatok, mint család, barátság, közösségi élet, nemzeti összetartozás, mind meggátolják a szélsőségesen anyagelvű, kizárólag fogyasztásra és termelésre hivatott társadalom kialakulását, illetve fenntartását.

Nem csoda hát, ha ebben a közegben nem tud megnyilvánulni semmi olyan, ami túlmutat anyagi célokon, ami szellemi magasságokba emelhetne, ami megvilágíthatná emberi létünk értelmét, illetve biztosíthatná annak megvalósíthatóságát, támogatná erre irányuló törekvéseinket. Szellemtelen, életellenes megnyilvánulások élik most virágkorukat. Joga van a gyermeknek szembeszegülni szüleivel, nevelőivel, tanáraival; joga van a nőnek megtagadni női mivoltát, hátat fordítani a családnak és embertelen körülmények között, kétkezi munkával keresni kenyerét; jogai vannak a bűnözőnek, a tolvajnak, gyilkosnak, becstelen gazembereknek, szélhámosoknak, hazaárulóknak; jogaik vannak a pusztító szerek használóinak, terjesztőinek, népszerűsítőinek, a perverzió éltetőinek; jogai vannak az uzsorásoknak, embereket nyomorba döntőknek; jogaik vannak a rabszolgatartóknak; jogaik vannak e jogok elfogadtatásában és propagálásában tevékenykedőknek; és megfellebbezhetetlen jogaik vannak mindezen jogok kitalálóinak, fenntartóinak, végrehajtóinak. Nincs viszont jogunk és lehetőségünk gyermekeinket emberségre nevelni, a nőknek betölteni női és anyai szerepüket, megvédeni magunkat a bűnözőkkel,tolvajokkal, gyilkosokkal, becstelen gazemberekkel, szélhámosokkal, hazaárulókkal szemben; nincs lehetőségünk óvni gyermekeinket pusztító szerek használatának következményeitől, erkölcstelen, természetellenes megnyilvánulások hatásaitól; nem tudunk védekezni a csaló, megtévesztő, könyörtelen uzsorásokkal szemben; kényszerből végezzük embertelen körülmények között, kiszolgáltatva, olykor állati sorba taszítottan szellemileg és fizikailag megnyomorító munkánkat éhbérért; kénytelenek vagyunk hallgatni és elfogadni: mindez így van jól! És végül tiszteletben kell tartanunk mindazon jogokat, melyek pusztulásunkat okozzák.

Forrás: http://valtozas.network.hu/blog/valtozo-emberek-klubja-hirei/nyitott-szi...