Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
egyedül vagy nem?
2011. március 01. kedd, 19:00 | jessica73

Kedves Vycca!

Már nagyon rég nem írtam ide, utóbbi hónapokat azzal töltöttem, hogy összerakjam magamat és most már az eredmények is kezdenek látszódni. Hasonló problémákkal küzdöttem, mint Te, tele voltam dühhel az anyám és a családom jó része felé.
Nem csak a bensőmben érzem, hogy jobban vagyok, lassacskán a külső eredmények is megmutatkoznak. Amiket Éva ír, azok nagyon jók, nekem is szükségem volt rá, hogy kiadjam a dühömet, nekem amikor még nem voltam nyitott, hogy transzlégzésre menjek (ez egy nagyon jó módszer, hogy megtanuld kifejezni az érzéseidet), akkor az segített, hogy betettem valami jó hangos zenét és kitomboltam magamból a fájdalmaimat. Volt, hogy közben elképzeltem, hogy beledobálom valamilyen tűzbe a gondjaimat, elégettem őket. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy ezek a felszíni eszközök nem elegendőek. Nekem kellett Kati és Sanyi személyes segítsége is, illetve amik igazán nagyot dobtak rajtam, azok Sanyi önelfogadás meditációi. Én is azt gondoltam, hogy elfogadtam a külső körülményeimet, de közben meg mégis csak bujkált bennem elfojtott harag. Azóta egyre inkább azt tapasztalom, hogy a belső változások elindulásához kell az elfogadás, hogy „itt tartok”, befogadni a fájdalmakat, a haragokat a külvilág és magam iránt és nem a beletörődés (leszarom tabletta magyar módra), hanem a valódi elfogadás, amikor megszűnik az ellenállásunk. A fájdalmaim meggyógyításához én is gyerekén gyógyítást használok, csak már annyit módosítottam rajta, hogy minden fájdalmamra küldöm az energiát meditációban, múltba, jelenbe, jövőbe.
Én is tudtam az eszemmel, hogy boldog is lehetnék, mert van egy férjem, aki szeret, két szép egészséges gyerekem, mégsem voltam az. Amíg a bennem lévő téves tudattartalmakat nem dolgoztam ki magamból (nekem ez szintén meditációval sikerült), addig én sem láttam, hogy akár boldog is lehetnék. Sőt pont azok miatt nem láttam tisztán. És lassacskán (bár utólag nézve pár hónap alatt óriási változásokat tapasztalok magamon) lebontottam magamról ezeket a téves tudattartalmakat. Ja és hosszú ideig, kb. 4 és fél évig csak bolyongtam, tele voltam elméleti tudással, de az nem segített rajtam. Azóta látom, hogy igen, szép és jó az életem, úgy ahogy van és ha mégis valamiben elakadok, akkor most már megvannak az eszközeim, amivel helyre teszem magam és pont ezért hálás tudok lenni, ha jön valami „akadály”, mert észbe kapok, hogy mivel van dolgom.
De megmondom őszintén, nem ment volna egyedül. Kellett hozzá Sanyi, Kati, Szőlősi Zoli, Máté, Edit, Vera és Sikka segítsége, a beszélgetések, még ha csak 1 mondat is volt az, de a helyén volt. És persze a többiek és persze a külső környezetem, akik-amik vissza-vissza igazolják, hogy van még bennem rendezetlenség. Most már eljutottam oda, hogy többnyire azonnal, vagy legalább is elég hamar nyakon csípem, hogy mivel van dolgom egy-egy történés után. És ez óriási dolog szerintem. Az mind igaz, amit Éva ír, de én úgy tapasztaltam, hogy nem tudtam tisztán látni, amíg a tévedéseimet el nem engedtem. És az elengedéshez kellettek a meditációk, a mélyebb tudati szinten végzett lelki munka. Kellett az emberek segítsége, de nyilván az sem ért volna semmit, ha én magam nem tettem volna bele a lelki munkát nap mint nap.