Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
A Földről, Mennyről, Pokolról, és Szerelemről :)
2011. március 01. kedd, 10:27 | Aditi   Előzmény

Bocs, h csak most válaszolok, Adaemon. Kicsit tűnődtem. :)

Földi: az emberi rész, mindaz, ami a testből indul ki, a test reakciói, érzékeléseiből. Ez több, mint a fizikai test. Az Egyiptomiak határozták ezt meg leginkább elvágólag, egyszerűen azt mondják: minden, ami a fizikai testünk és annak működése, vagyis a poláris, duális világ működése és annak következménye vonzata, így a gondolkodás is. Az érzések is. Az aura, az előző életek, meg minden, minden , ami asztrális, kémia, vagy fizika, egyáltalán REAKCIÓ, mérhető, látható, megfogható, kimondott, hallott (tehát szó is)az aggyal, mint adó-vevő készülékkel vehető. Vagyis, minden, ami teremtett.

Égi, avagy "Mennybéli" (ez természetesen csak egy asztrális elnevezés, miden kultúra és vallás máshogy nevezi, de mivel megnevezhetetlen, légyegében mindegy hogy nevezzük): minden olyan dolog, ami nem a poláris, teremtett világból INDUL ki, hanem annak minden elemét csak használja az intuíciónk, a megérzésünk, a tudatosságunk, a szívünk hangja, a befelé figyelni tudásunk, az isteni énünket érzékelni tudásunk képességei által.

Ezért van hogy a fizikai világban nem lehet megkülönböztetni a dolgok, tettek tiszta vagy hamis mivoltát. Ha egy dolog vagy tett isteni szándékból nyilvánul meg, miáltalunk, vagyis azért tesszük, mert össze vagyunk képesek kapcsolódni az isteni énünkkel, figyelmen kívül hagyva minden más véleményt, elgondolást, érvet, érzelmet, tetteket, viszonyulást, támadást, zsarolást, akaratot, még a sajátjainkat is (és ez nagyon fontos!), akkor az tiszta szándékból, a legtisztábból született, vagyis mennybéli tett a földön.

Ha ugyanezt és teljesen ugyanazt a tettet érzelemből, "jót akartam"-ból, akarati erőből, elgondolás alapján, elvekre támaszkodva, mások akaratának vagy érdekeinek (akár jó is) szolgálatában, indulatokból, az egységre irányuló vágyunkból, bármilyen más vágyból, vágyakozásból, félelemből, kényszerből, egy közösség szolgálatából, vagy bármiből kiindulva, azt szolgálva tesszük, az földi tett. A földi "én"ből származik.

Tehát kívülről nézve (vagyis a testi képességeinket használva) mindkét tett, vagy bármilyen jelenség ugyanaz, mégis a kettő teljesen különbözik, amennyire ez csak lehetséges. Az egyik Isteni én -motivált, a másik földi én-motivált. És hogy a tettnek milyen gyümölcsei vannak hosszútávon, ez határozza meg.

Az isteni énünkre való találás egy tanulási folyamat legtöbbünknél. Sok módszer, sok út van, végső soron ahány ember, annyi-féle.

Amikor rátalálunk erre, összekapcsolódunk az össze többi emberrel és dologgal ezen a szinten. Ez a kozmikus energia, a minden tudás forrása. Ezen a szinten minden összekapcsolódik nemcsak a földi dolgok, de az egész Univerzum. Ebben az állapotban felismerhetjük és tudatosulhat bennünk születésünk oka. (Kauzalitás.) Hogy mindaz amink van, amit képviselünk teljes valóságunkkal, mindennel amit hoztunk és tanultunk, jóval és rosszal, hova illik itt a földi létek szőnyegében, mint egy puzzle darabja a nagy földi létezés képébe. Amikor "megkapjuk a Dharmánkat" vagyis megtörténik ez a tudatosulás, "felkentté válunk" vagyis tudatosul a szellemi küldetésünk, és innentől kezdve mindennel, amik vagyunk földi és égi szinten ezt a célt, szerepet, feladatot kezdjük szolgálni.

Innentől válhat istenivé a létezésünk, és innentől minden egyes tettünket, gondolatunka érzelmünket és mindent és mindent alárendelünk ennek. cserébe kozmikus energia táplál, nem földi energiák. Többé nincs szükségünk a kémia, a szerelem energiájára, és ha megéljük, nem olyan módon éljük meg, mint azelőtt. És nincs szükségünk semmilyen más energiára sem, ezért elszakadnak azok a kötések (karmák), amelyek eddig tartottak a létezésben. Mert amíg nem vagyunk erre a csatornára kötve, addig is szükségünk van életenergiára a fejlődéshez, a gyógyuláshoz, a létezéshez, és ennek nagy részét asztrális energiákból nyerjük.

Meghallgatunk egy jó zenét, ami "felhangol". Társas kapcsolatainkban energiát adunk-veszünk, kellemes és kellemetlen formákban, olyan tevékenységeket folytatunk, amelyek "feltöltenek". Alapban nincs ezekkel baj, főleg ha tanuljuk hozzá az etikát, de végül úgyis oda lyukadunk ki a fejlődésünkben, hogy az isteni self-re kapcsolódva tudunk a legtisztább módon a legtisztább és legteljesebb energiához jutni. Ezért jó ha megismerjük az egónket (hívjuk most itt a tévedéseinknek a világról és önmagunkról), a téves azonosulásainkat, azt, hogyan működünk, a személyiségünket, az elménket, az intellektusunkat, az érzelmi világunkat, az akarati erőinket, a szívünk nyitottságát vagy elzárkózásainak okát, a kifejezésünk szabad áramlását, vagy blokkjait, a mentális képességeiket, a gondolatiságunkat, vagy éppenséggel a legalsó szintet (ez a legdurvább) az ösztöni erőinket, a vágyat, a birtoklási kényszerünket, az anyagi erőinket, mindezek jó és rossz oldalát, az emberi drámáinkat, amiket játsszuk, vagyis a teljességünket, a földi teljességünket, hogy alávethessük az isteni énünknek, amikor eljön az idő. (És persze minden pillanatba, amikor meglátogat, előfutáraként a fordulatnak)

Ezért tanította Jézus és minden nagy tanító, hogy a menny a földön is van, ha megtaláljuk önmagunkban. (Ez a megvilágosodás.) de ez nem egy érzelmi állapot, hanem egy tudati. Amihez nem elég néhány meditációs gyakorlat, meg egypár tanfolyam. Az élet az, ami beavat minket és mindenkit, egyébként mindenkit erre terel, hiszen ez természet működése. Mindenkiben ott van a lehetőség, hogy rátaláljon így vagy úgy a Mennybéli önmagára és tettein és tudatosságán keresztül szolgálni kezdje a földi énjével a világot.

Ez nagy és sok áldozattal jár rendszerint, mert túl sok mindenhez ragaszkodunk tudat alatt, vagy túl sok mindent nem értékelünk tudat alatt, rendszerit túl sok, amit birtoklunk és itt nem elsősorban anyagi javakra célzok. És túl sok mindennel azonosítjuk magunkat.

És ami a legelgondolkodtatóbb, hogy a halál félelme vagy éppenséggel vágya feloldása nélkül nem juthatunk ebbe az állapotban. Ezt pedig rendszerint csak átélve a meghalást lehet megtanulni, vagy egy olyan mester jelenléte mellett, aki már túl van ezen a "beavatáson" és képes átvezetni minket.

Az Egyiptomiak ezt úgy csinálták, hogy hosszú évek templom felkészítése után, megfelelő korban napokra egy szarkofágba zárták a felavatandó papot vagy papnőt, aki ott találkozhatott önmaga már jórészt megismert teljességéve és végleg letehette a téves azonosulásait. Ezt kívülről, fentről energetikailag összekapcsolódva kísérték végig a már beavatott mesterek, míg meg nem oldotta a feladatát. Az arany korona a kígyóval ezt a beavatottságot jelképezte, amit ezután meg is kaptak.

(Gondolj bele a mi meséinkben is mindig koronát kap a hős, aki végigjárta a beavatási útját, megküzdött a sárkánnyal, túljutott a sötét erdőn, a boszorkányok, démonok haramiák, kísértések, arany erdő, ezüst erdő és gyémánt erdő kísértései, az ördög és a stb akadályaink.

A magyar nép is ismerte ezt az utat, nálunk a sámánok avattak be.

Egyenlőre ennyit a mennyről és a földről.

A szerel egy földi erő, amely azonban összeér a mennybélivel, a földi energiák közül a legmagasabb és egyben a legmélyebb rezgésekig eljuttathat (ezért van h szerelemből sokszor öltek is az emberek, magukat vagy másokat). A szerelem földi, ezért az isteni célnak alá kell rendelni idővel, de egyben magas rezgései miatt egy kapu is lehet ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat, az igazi, isteni énünket.

Ennyit a mennyről, a földről, a pokolról és a szerelemről, egyelőre.

(Remélem, elég kimerítő voltam..:)

Namaszte