Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Itt is közös nevező van..:)
2011. február 28. hétfő, 13:38 | Aditi   Előzmény

"Ha rám hallgattok, azt csináltok, amit akartok!" Ha van abszolút igazság, akkor az kétségkívül ez...:))

Szóval, akkor itt is megtaláltuk a közös nevezőt, ugyanis én sem CSAK a másik megközelítés lehetőségéről írtam. :))

Hanem mind a kettőről. (A pszichológiai technikák között is nem csak a menekülés meg a harc van, hanem az elfogadás is, ami pedig az a fele a dolognak, amiről te írtál, a belenézős, beengedős, megvizsgálós, szeretős, védelem és félelem-nélküli. Csak engem megijesztetett ahogy fogalmaztál, olyan kizárólagosnak tűnt.)

Szóval én a kettőt együtt csinálom. Ez segít felfelé (vagy lefelé :), a Föld bolygó felé..:) És amint azt az előző hozzászólásomban írtam, ezt tartom az emberi útnak. Mert olyan, hogy csak ilyenek vagyunk, vagy csak olyanok, nincs. Bizonyos dolgokban még védekezni kényszerülünk, bizonyos dolgokban már bevállaljuk a nehezebb utat. Ez szerintem minden élő emberrel így van, kivéve talán azokkal, akik megvilágosodottak már, vagy olyan magas tudatszinttel születtek, hogy pikk pakk megvilágosodnak, mert kell nekik a munkájukhoz.
Szerintem az téved, aki azt gondolja, e két út közül csak az egyiket járja - vagy "még védekezik", vagy már a "nehezebb, bevállalós úton van" (és lepontozott engem emiatt, hogy be merem vállalni, hogy "gyarló ember vagyok" és mindenkiről nagyjából ugyanezt gondolom, és hogy Tündérország még egy kicsit odébb van...)

Mindig igyekezek befelé figyelni, hogy egy adott helyzetben melyik út az, amit képes vagyok jól járni: felismerni, ha Góliáttal találkozom (vagyis még ott és akkor nem vagyok képes a befogadásra, mert olyan blokkok vannak még a tudatomban, amik nincsenek eléggé e felszínen ahhoz, hogy hatékony legyen a belső út, működjön az önvizsgálat - a tettek előtt). Ilyenkor sem hagyom ki az önvizsgálatot, dehogy, csak elhalasztom. Adott helyzetben azonban megvédem magam, vagy elmenekülök. De utána átgondolom, mi az, ami menekülésre vagy harcra késztetett.

A művészet, a pszichológia, drámajáték, playback-színház (legújabb "szerelmem"), barátaimmal való beszélgetések és ez az oldal is (köszönöm!), sokat segít ezekben a feldolgozásokban, és az a tapasztalatom, ilyenkor a következő hasonló konfliktusnál, (ami nyilván ugyanannak a tudattartalomnak a kivetülése) már könnyebb. De most azt hiszem a türelem az, amire a legkeményebben tanít az élet (és talán mindannyiukat), mert azt tapasztalom, sok ilyen feldolgozni-való, kiásni-való van, és még sok olyan is, ami nagyon mélyen van és sok apróbb "seb"et hordoz a felszínén. Tehát újra és újra nekifutok, és igyekszem tanulni látni. De már nem tudnak megölni, mint azelőtt...:) Legalábbis remélem.

Sok olyan dolog termett azóta az életemben ahol már nem azok a tudattartalmak dominálnak, amelyek "öltek" (mert tudat alatt öltem magam), és a támadóak is jóval csendesebbek. És azt gondolom, ez azért van, amit ott fentebb leírtam. Hogy az elfogadás és a szeretet tanulása mellett megtanultam harcolni, és bölcsen futni is, ha kell. :)

"He that fights and runs away, may turn and fight another day; but he that is in battle slain, will never rise to fight again. by Tacitus." Azt hiszem így szól az idézet. Naggyon bölcs. :)

Egyszer talán találkozik a két út, és összeér bennünk. :)

Addig is, valószínűleg a dolog, ami eldönti, mit tehetünk adott helyzetben az, hogy menyire látjuk meg magukat. Amennyiben már gyakorlottak vagyunk és olyan ügyesek hogy azonnal látunk, nincs szükségünk védelemre. Amennyiben azonban tévelygünk a szituációban, jobb ha hagyjuk az ösztöneinket működni, legalábbis az önvédelem erejéig. Szóval, ezek a szintek, amiről írtál, szerintem párhuzamosan működnek az emberi tudatban.

Mert vannak dolgok, amiket már kiástunk, vagy eleve nem olyan blokkolt, és vannak, amikhez egy egész élet is kellhet, hogy feloldhassuk.

Nekem úgy tűnik, minél mélyebbre ásunk, minél "bölcsebbek" vagy ügyesebbek vagyunk, minél több technikával rendelkezünk, amit jól használunk, minél tisztábbak vagyunk lelkiekben, annál nagyobb feladatokat találunk az ásónk hegyénél. Melyet úgyszintén önmagunkból (esetleg a kollektív tudatból) ástunk ki. éppen akkorát, ami felér azzal a sok tudással, és képességgel, és tisztasággal és türelemmel és kitartással, amelyhez hozzájuttattuk magunkat. :)

Namaszte

U.I. Figyelted a pontozást? Hihihi :)), Jól felpontoztak, engem meg le, pedig lényegében ugyanarról beszéltünk végig. Megvédenek a báránykáid a "gonosz boszorkánytól" Hihi. :) Gondoltam, egyébként h nem sok mindenre lesz jó ez a pontrendszer, de tiszteletreméltó próbálkozás a részedről, meg azért bizonyos esetekben, bizonyos emberek számára, lehet h támpont. (Egyszer én is adtam pontot :) Amúgy amióta a Waldorf iskolába jár a kisfiam, látom, mennyire felesleges a jutalmazós-büntetős rendszer visszajelzése, kétségkívül azonban, az anélküli világ a legnagyobb kihívás. De ezt "bevállaltuk" :))