Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Kissé túlfejlett az egóm
2011. január 22. szombat, 17:11 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

vagyis kirészletezve a bántónak tűnő mondatot : Én tartanám joggal vagy oktalanul becstelennek MAGAM ( ami egy kellemetlen érzés akkor is ,ha tudatosan meg is indoklom magamnak , hogy miért az , és miért úgy a legjobb számomra , miért nem tehetem másképp ) , és nem az illetőt neveztem , tartom annak . (A nagybetűt nem kiabálásnak , hanem kiemelésnek szánom ).
Párválasztásnál is nehéz megérezni azt a kombinációt ami éppen akkor a legvonzóbb . ( Én újabban ezért már kifejezetten csak gyakorlati dolgokat veszek figyelembe : 1. Érdeklődést mutasson irántam 2.Vággyal rá tudjak nézni. 3. Nemi szokásainkat össze tudjuk hangolni .4.Legyenek közösen végzett tevékenységeink a beszélgetésen és a szexen kívül is. ). Hát még megjósolni a pár tulajdonágcsíráiból kifejlődő változások összeegyeztethetőségét . Attól félek , a kapcsolatok többsége még ha ténylegesen nem változna , akkor is langyosvízérzetűvé változik a résztvevők változatosságigényének túl alacsony , és a biztonság és rutinigényének túl nagymértékű kielégítése , vagyis a megszokás , és nem csak a szerelem múlása miatt .
Nekem a " jobb nem akad "dal az a személyes bajom , hogy egyrészt az olyan kapcsolatot , amelyik nem az örökkévalóság és a végtelen érzésével és igényével indul , azt nem tartom a magam számára elindításra érdemesnek sem , másrészt mégis belecsöppenve előbb utóbb tudatosul az ilyensége , és akkor ezt, mint a stabilizáló ecetcseppet kiérzem a tejszínhabból . Ha valami nem tűnik tökéletesnek , akkor inkább a magány nyugalma .
"betöltötte célját a kapcsolat " A szélhámos is ezt mondhatja őszintén minden egyes farkára tűzött Juliskának reggel az elváláskor , noha az este még nem azt mondja , nem azt érzi . Sokaknál ez az érzés csak a másik fél esztétikumának a romlásakor jelenik meg , főleg ha a külsőbe szerelmesednek bele .
Megítélhetem - e én , hogy a saját kapcsolatom betöltötte - e a célját ? Megítélheti - e más ? Ha ismerem magam , ha bízom a másikban akkor talán igen , de igazából csak a saját érzéseimre támaszkodhatok , feltéve , ha nem fordultam el tőlük már korábban .
Összegezve én a rózsaszín ködfelhőbe való fejesugrás mellet teszem le a voksom , bár jobban örülök , ha a mellékelt agyalások is zöld jelzést adnak . Mint a dühnél , úgy ennél is csak az a keretfeltétel , hogy közben azért az őrláng égjen , és jelezzen , ha valami tényleg visszafordíthatatlant próbálnák tenni .
Az " egy másik kérdés "re : Csak az ökör következetes . Én hazugnak érzem magam , amikor bármit is előre megígérek , csak a megtétel pillanatában érzem jogosnak és hitelesnek a kimondását . Ha már kimondtam , akkor csapdában érzem magam , mert becsületbeli ügynek tekintem , hogy megtegyem , tartsam magam az ígéretemhez .
Tapasztalatom , hogyha egy tárgyat kidobok , az létrehozza hamarosan a hiányát az életemben . Ha bemutatkozáskor valamilyen tulajdonságomat kihangsúlyozom , akkor abban a kapcsolati keretben az ellenkező tulajdonság hordozójaként jelenek meg , vagy az előző kapcsolatban jónak ítélt tulajdonságaim itt rosszként ítéltetnek meg a másik szemében .
A hűséges leszek helyett is szívem szerint csak azt mondanám , hogy most úgy érzem ,hogy mindig veled szeretnék lenni , és hogy mi egymáshoz tartozzunk .Ha ez az érzés megvan és ápolva fennmarad , akkor a hűséggel nincs probléma . Egyéb csodák pedig átpasszolva a következő életbe , hogy ott egy másik személyiségről lemaradva legyenek továbbpasszolva .
Ennek ellenére hiszek abban , hogy a szerelemmel indult pároknak nagyobb esélyük van úgy fejlődniük , hogy ne csak a külső körülmények tartsák össze őket . Még a gyerekeik is szebbek .
A lélektársak többet tesznek egymás fejlődéséért , mint a lélekhetero szülők , de ehhez nem föltétlen kell párkapcsolati viszonyban lenni . Számomra nem gyakorlatias fogalom a lélektárs , mert egy erőteljesebben égő , fejlesztő ,sorsszerűnek tűnő kapcsolatnál csak fokozati különbségeket látok,és nem érzem azt a minőségi ugrást , amilyennek a lélektársak kapcsolata kell,hogy legyen. Viszont jól hangzik. Másrészt elméleti oldalról sem tudok a különféle lélektárs elképzelésekkel mit kezdeni , legföljebb hinni nekik , és örvendezni , hogy milyen jó .
Hiszek benne , hogy a legtöbb ember számára van több olyan személy , akivel " le lehet élni egy életet úgy, hogy az ember folyamatosan fejlődik " . Ezek egyikével biztosan össze is találkozik a párválasztó időszakában , és ha elmegy mellette ,akkor megjelenik a következő .A két - három éves kapcsolatok által történő lelki fejlődést én plasztikai műtétek sorozatának , az egész életre szólóban történőt meg élveboncolásnak érzem . A lélektárs viszont nem csak ösztönösen tudja , hova vágjon , akár gyógyítani , akár csak sebezni akar .
Én éppen egy kezdődő kapcsolatban vagyok , és az előtte levő hosszas egyedüllét akaratlanul is meghatározza a látásmódomat , noha emlékszem régebbről ,hogy a megismerés során a kapcsolat kezdeti végtelen lehetőségei hogyan szilárdulnak rácsokká . Kívülről minden ketrec ígéretesebb .
Lelki fejlődéssel indokolni a párkapcsolatból való kilépést : megalázó a másikra nézve , és ezt közölni a másikkal tapintatlan , érzéketlen dolog . Saját magának , a pszihológusának persze megteheti az ember . A buta nő is nő , és a darabos földhözragadt szokású férfi is férfi , aki függetlenül ,hogy már nem érezzük jól vele magunkat , érzésekkel rendelkezik , ráadásul ha eddig jó volt nekünk ... Ha túl magasra emelem az orrom , akkor beleverem Isten s...ébe .
" Bent kell - e maradnunk " : Ki mivel égette meg magát , annak az ellenkezőjét tanácsolja . Az felerősödő kellemetlenségek , ellenérzések úgyis kihajtják a túlhaladottból a tohonyát . Viszont aki rövid időn belül táncol ki sokszor ( ezáltal rövid ) kapcsolataiból , az nem a személyiségfejlődése miatt teszi azt .
Most éppen így látom . Üdvözlettel : felacsó