Becsületes vagy?

"A TANÁR SZEREPE" c. blogbejegyzésem hozzászólást köszönöm és elemezve azt a konzekvenciát vontam le a tartalomból, hogy bár többnyire egyetértesz az általam tolmácsolt irányelvekkel, gyakorlati alkalmazását kérdőjelezik " a hogyan valósíthatnánk meg mindezt " itt és most Közép-Európában?!
Nos valóban egy űrt hagyott a kérdés maga mögött, ezért úgy gondoltam helyesnek, hogy Sai Baba életfilozófiájára és Rita Bruce élettapasztalataira épülő könyv néhány fejezetét tömöritett formában bemutassam nektek, Tanítóm, Mesterem spiri útmutatásaival , hisz igen sokunkat érint ilyen vagy olyan vonatkozásban.
Két alap kérdés a motívációja a téma körüli vizsgálódásnak:
"- Hol van az a bölcsesség,amely elveszett a tudásban?
- Hol van az a tudás, amely elveszett az információban?" (Rita Bruce:Sathya Sai szülői gondviselés-továbbiakban: szerző)
A Televiziós csatornák és az internet világhálója gigantikus tudás és információ halmazt bocsájtott -válogatatlanul- az emberiség minden korosztályának rendelkezésére, megnyitva a figyelem és figyelemelterelés távlatait.( Erről korábban a Szuggesztió c. fórumcikkeimben részletesen beszámoltam, pl.-a tv ,Internet megöli a képzeletet, tompává, vakká teszi azt aki függővé válik hatása alatt, a giga infótól káosz lesz elménkben és a fantázia csíráját is kiöli belőlünk alattomosan.)

Mielőtt a tanár,gyermek, szülő szerepét, harmonikus kapcsolatát és ennek a folyamatnak gyakorlati lépéseit taglalnám, SAI BABA örökérvényü szavait idézem: "a gyermekek nem hozzátok jönnek, hanem általatok" (szerzö idézete Sai Babától)
Minden gyermek aki megszületik a földön, ezt az üzenetet hozza Istentől: " Ő még nem csalódott az emberekben. Még reménykedik:" (szerző idézete Sai Babától)
Szülőnek lenni nem csak azt jelenti, hogy életet adunk egy gyermeknek és gondoskodunk fizikai igényeiről, hanem azt is hogy tápláljuk elméjét és lelkét. Földi utazásunk néhány állomása sokféle szülői gondoskodást igényel: a fizikai szülőkét, a tanárét, az idősebbekét, a szellemi taníóét és végül de nem utolsó sorban Isten gondoskodását.
Szülőnek lenni a legcsodálatosabb , ám legnehezebb feladat. Minden szülőnek tudatosítania kell magában, hogy ő csupán gyermeke gondviselője, (és nem tulajdonosa) . Azért fogantatott néki a gyermek, hogy szellemileg, fizikailag táplálja mindaddig, míg az felnőve a társadalmat és Istent fogja szolgálni, hogy mindezeken keresztül felismerhesse saját Isteni természetét.
Minden szülőnek emlékeznie kell erre a számára adatott kötelességre és szeretettel, ragaszkodástól mentesen kell teljesítenie azt. Ez a nöstény sas példájával ilusztrálható.
A sas mama egy magas hegy sziklaszirtjére rakja fészkét,ahol fiókái kikelnek és felnőnek. Anyjuk nagy szeretettel gondozza őket, míg egy napon a szikla széléhez vezeti kicsinyeit, és meglöki őket. Ez a lökés repülésre készteti a sasfiókákat és rákényszeríti őket, hogy felnőve égi magasságokban szárnyaljanak, messzi tájakra repülve felfedezzék a világmindenség szépségét, annak árnyoldalával együtt.
Igen jól kapcsolódik a "nyitott tenyérrel szeretni c. korábbi cikk ehhez a példázathoz.
Fontos figyelembe vennünk, hogy a ragaszkodás és a tulzott engedékenység sohasaem teszi képessé a gyermeket arra, hogy jó döntéseket hozó felnőtté váljon. Törekedjünk az egyensúlyra minden tekintetben.
A szülővé válás története akkor kezdődik el, amikor a gyermek világra jön, és csak azután ér véget, amikor felnőttként az emberiséget szolgálja, képessé válik adni és megbocsájtani, szeretetet adni és kapni, örömöt adni és boldognak lenni, szolgálni és gondoskodni. Mindezek átadása minden szülő számára kötelező érvényű, független attól, hogy rendelkezett e korábban ezekkel a tapasztalatokkal, vagy sem. Az a szülő, mely esetleg nem képes megfelelni az emberi jellem alapját alkotó elemek átadásának feltételeinek, annak más, erre alkalmas forrásból kell megteremteni a szükséges feltételeket, vagyis törekednie szükséges, hogy kiegészítse mindazt amivel esetleg nem rendelkezik.
Csakis így lehetséges megtörni a régmult helytelen rögzült mintáinak öröklődését az új generáció számára, ugyanakkor a generációk pozitív tapasztalatát tovább adni.
Szülőnek lenni azt is jelenti, hogy segítünk gyermekünknek abban, hogy tudatára ébredjen Isteni szüleinek, akik ezt a csodálatos világegyetemet teremtették és felismerje, hogy minden teremtett lény és élőlény az Isteni szülők teremtménye. Minden teremtett lénynek joga van ahhoz, hogy boldogan éljen, ebben az Isteni világban. Minden lénynek segítenie kell a másikat abban,hogy megértse élete célját és törekedjen az egyetlen Teremtő megismerésére.
Ismét Sai Baba szavaival göngyölítem tovább e gondolatok fonalát:
" a változó értékek erős szele és ezek külső elemei fáradhatatlanul elnyűtték és széttépték a harmonikus családi élet szerkezetét és ezt helyre kell állítanunk. Otthonunk átformálása sok munkát igényel: először az elhasználódott és elgyengült struktúrát kell eltávolítanunk, majd egy új, erősebb létesítményt kell a helyére tennünk. Sai Baba Isteni útmutatása segít hogyan haladjunk a gyakorlati megvalósításában."
Jelenkori tanulmányok arról számolnak be, hogy a kora gyermekkori években nagy és jelentősen pozitív hatással van a gyermekek agyi fejlődésére ha az anyák otthon maradva szeretettel gondozzák őket. (Tudom kevés magyar anya teheti ezt meg gondtalanul.- Medve)
Tudományos felmérések is alátámasztják, hogy a gyermekek életében vannak speciális fejlődési ciklusok, amikor az általánosnál jóval befogadóbbak egy spontán modosult tudatállapot révén egy-egy külső ingerre, információra. Ezekben a speciális ciklusokban az első "élményük " meghatározó lesz számukra, mintegy mélyebben vésődik agykérgük "merevlemezére" az infó, azonban korántsem mindegy, hogy milyen infó és milyen érzelmi töltés társításával! Ezek az időszakok kritikusak gyermekeink számára arra vonatkozóan, hogy bizonyos képességeket elsajátítsanak.
E bevezető szavak olvasása közben is kiderül, hogy bizony már a kezdet kezdetén szerencsés tudatosan odafigyelnünk a nevelésre vonatkozó döntéseinkre.

-A ragaszkodásról:
„Az én férjem, az én feleségem, az én gyermekem, stb. de ki az az Én? – kérdezi Sai Baba. Milyen egyszerű birtokolni, akárcsak gondolatban is! Attól a pillanattól kezdve, hogy megszületik, meglátjuk gyermekünk teremtett lényét, elfelejtjük, hogy Ő Isten gyermeke és megjelenik a ragaszkodás. Elkezdődik a kire ütött ez a gyerek? Ó! A szemei az apjáé, a szája az anyjáé a haja meg a nagymamáé. Nagyszerű érzés látni a „mi” gyermekünket és nyomban elkezdjük imádni a MI teremtményünket. Persze egy csecsemő látványa önmagában is képes varázslatos hatást kiváltani. Sok anya gyakran büszkeséggel telve érzi is ezt, ennek jegyében, ahogy telnek a napok, hónapok, évek, úgy nő a ragaszkodás is. Figyeljünk arra, hogy semmiképpen sem a ragaszkodás energiája motiválja döntéseinket a nevelés kapcsán, mert ha belefeledkezünk a birtoklás érzésébe, szem elől téveszthetjük azt a célt, amit a gyermek nevelése ad nekünk.
A szülőkben tudatosodjon, hogy a sors arra jelölte ki őket, hogy gondozzák a hozzájuk érkező kis lelkeket, mint ahogyan a kertész gondozza a fákat a Mester kertjében.
Melyik szülő ne érezte volna már, hogy a jellem nevelésével, csiszolgatásával pillanatnyilag fájdalmat okoz gyermekének, melyet a ragaszkodás tesz nehezebben elviselhetővé számára de szükséges a beavatkozás, akár a sebészé, aki szintén fájdalmas sebeket ejt testünkön, de a gyógyulásunkért teszi!
Talán akad olyan szülő is aki eljátszott a gondolattal, hogy inkább lenne gyermeke barátja, mint szülője, mert hálásabb ez a szerep. Kellemesebb és gyakran könnyebb gyermekünk barátaivá válni, mert szeretni fognak minket ha a barátaikká válunk. Igen, szülőnek lenni sokkal nehezebb. Gyermekeink esetenként nem szeretnek minket, ha megmondjuk nekik, mit csinálhatnak és mit nem. Érthető, hisz mi sem szeretjük ha megmondják mások mit hogyan tegyünk. Ám a kettőt nem keverhetjük össze, mert a gyermekekre vonatkozó szabályok határozottan eltérőek! Nekik koruknál, tapasztalatlanságuknál fogva szükségük van arra, hogy meghatározzák számukra mit hogyan tegyenek, mert jelenleg mi vagyunk a lelkiismeretük helyettük. Az övék még nem fejlödött ki. Ennek a szabálynak az elfogadását a gyermekek részéről szeretetteljesen, tanmesékkel, vagy más erre alkalmas eszközökkel szerencsés megvalósítani.
Gyermekeink arra vágynak, hogy viseljük gondjukat, elégítsük ki igényeiket, sőt ma már azt is szeretnék, ha minden kívánságukat teljesítenénk. (A médiáknak köszönhetően igen nagy a csábítás).
A kívánságok teljesítését szívesen fogadják, azonban ha helyreigazítjuk őket valamiben, azt a legkevésbé sem veszik szívesen, sőt esetenként elfogadhatatlannak tartják. Arra vágynak, hogy kényeztessük, babusgasuk őket, hogy a saját útjukat járhassák, ne mondjuk meg nekik szülőként, hogy mit csináljanak. Így felmerül a kérdés: ki irányít kit? Akár nap mint nap találkozhatunk ezzel a helyzettel és többnyire engedékennyé válunk a gyermeki alürök hatásától, gyakran a konfliktus elkerülése miatt. Ezt a "gyengeséget" mely a konfliktushelyzet felvállalásának hiányából, illetve kezeletlenségéből fakad, a gyermek azonnal saját poziciójának erősítésére használja fel és ha azt tapasztalja, hogy beválik, alkalmazni fogja.