Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
jó a téma:)
2011. január 04. kedd, 19:19 | névtelen/Michaelita (útkereső)

Nagyon jó a szemléletes blog indító fotód is és jó a téma is, ami foglalkoztat.

Elsőre azt szeretném leírni, hogy ne törődj a haraggal, ami feljön (elönt), mert a lehető legjobb úton jársz affelé, hogy visszaszerezd a saját lelki erődet.

Én is hasonló poklokat éltem meg, mert nem akarták a megszületésemet, nem foglalkoztak velem, nem igazán figyeltek rám (mert akkor, abban a közegben ez nem volt szokásban... a testvéreimmel sem foglalkoztak, csak ők ezt jobban viselték nálam)
Szóval sok-sok mindent elfojtottam magamban, hiszen mindenkitől ezt tanultam. A dühöt, haragot meg nem hogy elfojtottam, nem is tudtam a létezéséről sem. Volt ám meglepetés amikor elkezdtem érezni, s ráadásul egyre erősebben.
Viszont ahogy ismerkedtem a haragvó, agresszióra hajlamos önmagammal úgy kezdett a lelkierő is nőni bennem. Az új önmagam egy szenvedélyes, életteli valaki volt, akire alig ismertem rá:)
De rá kellett döbbennem, hogy nem csak a negatív dolgok öntöttek el, hanem vele párhuzamosan, vagy nem sok késéssel az öröm és az életerő is megjelent.

Hogy lehet békésen élni? Csak akkor ha elfogadom a bennem lévő haragot. Ha folyamatosan ráhangolódom a környezetemre és figyelem/figyelembe veszem a többieket is. Ha nem csak azt nézem, ami a haragomat kiváltja, hanem folyamatosan kérdezem és figyelem a többieket is.
Nagyon jól meg lehet tanulni kezelni ezeket a helyzeteket, s akkor már csak néha jön elő nagyobb erővel a harag, csak akkor amikor nem tudom megvédeni önmagamat vagy a határaimat.
Mostanra már annyira megtanultam kezelni és uralni a bennem lévő haragot is, hogy van amikor nem is tudatosodik teljesen, csak éppen hogy, de a velem szemben álló figyelmes ember mégis rámkérdez: most haragszol? De ez egyáltalán nem baj, hisz más is láthatja az érzéseimet és legfőképp meg azt, hogy sikerült tovább mennie, mint kellett volna. S ilyenkor már tudok mosolyogni, hogy igen, ez most nem esett jól, amit mondtál, de gondolom Te sem egészen így gondoltad.
Azt kell megtanulnod, hogy mindenkinek !! mindent !! elmondhatsz, csak meg kell tanulnod a módját, hogy ezt hogyan tedd. Meg persze meg kell tanulni, (lehet, hogy már tudod is?) hogy ne hergeld bele még jobban az érzéseidbe magad, hanem tanuld meg a gondolataid művészi irányítását. Mert nagyon is lehetséges.

Vannak módszerek arra, hogy levezesd a benned dúló érzéseket: gyaloglással, kerékpározással, lábbal dobbantani a földön, elpáholni a kispárnát, ledobni valamit, vagy csak kimondani valamit, amit érzünk.

Szóval vígasztaljon a tudat, hogy lesz ez még jobb is, s amikor már érzed, hogy képes vagy kiállni önmagadért, akkor meg nem fogod már azt érezni, hogy mások a károdra akarnák önmagukat érvényesíteni, hanem rádöbbensz arra, hogy ők is hozzád hasonlóan éreznek, s nő benned az együttérzés, az empátia.
Addig is kitartás, s hagyd hogy jöjjön, aminek jönnie kell.

Szép estét kívánok, szeretettel: Michaelita