Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
karma tsering képe
Kedves Karola!-Itt a Legfrisebb infó!
2011. január 03. hétfő, 21:27 | karma tsering

Kedves Karola-Itt a Legfrisebb infó! :A Pálmalevelek keresésében is változások vannak
hiszen egyre több, Magyar embernek is találják meg, személyes levelét. Vannak akik
megosztották, az emberekkel ezt az örömet, és el is olvashatjátok a palmalevelek.hu
-Esettanulmányok rovatban! Aki nem keresteti annak, állítólag nincs is, illetve, ebben az
életében még nem elég érett annak megtalálására- ezt nem én találtam ki!
Dr.Michael Newton - Lelkünk útjai című könyvében is, találkozhatunk hasonló úgy nevezett,
élet könyvtárakkal, amik a túlvilágon léteznek, és benne vannak elmúlt illetve, lehetséges
következő életeink, jelenlegi tetteink alapján! Ezért létezhetnek, olyan fejlet lelkek akik
mindebbe beleláthatnak. -én hiszek ebben, ezért a sajátomat el is kezdtem kerestetni. Így le
is írnám konkrétan, hogy is működik a dolog! Regisztrálni kell az oldalra, így behívnak egy személyes találkozóra. -itt szerződést kötnek veled, és újjlenyomatot vesznek tőled. -Az összes költség kb 60-e Ft-ba kerül, mindennel együtt. Ennek viszont csak az első felét kell befizetni, vagyis 30-e Ft-ot. Mindezt lehet részletre is, havi 4500-Ft- jával. Talán így nem olyan megterhelő. A maradék 30-e Ft-ot, csak akkor kell kifizetni (amit szintén lehet részletben) ha már konkrétan megtalálták, leveled és be is azonosítottak. Természetesen személyesen is el lehet utazni Indiába, a felolvasásra aki megteheti! Pálmalveledből annyit fognak neked felolvasni amennyire érett vagy rá, és ami számodra még érthető! Mindezt internetkapcsolat segítségével. A hanganyagot pedig rögzítik amit megkapsz a felolvasás után. -én ennyit tudttam meg a dologról de várom a véleményeket, aki többet tud róla!

Mindössze még annyit, hogy jó Angolosokat-fordítókat várnak munkatársnak, mivel nagyon nagy a fordítandó anyag. Mindenki kap egy sorszámot, szerződéskötéskor és ez alapján nyomon követheti, az oldalukon számozás szerint, hogy hol tart a keresés, mennyi lehet még hátra?
A megtalált levelek jelenlegi aránya 98%-ék szerintem érdemes próbálkozni!
-Ja! egyébként- ha 3 éven belűl nem találják meg leveledet, még 3 évig- azaz összesen 6 évig keresik ezért a pénzért a leveled!