Milyen gyakran szoktál meditálni?

És melyik előadás volt ez?

Megadnád a linkjét?

Ezzel a tudatosság dologgal kapcsolatban azért merülnek fel kérdések még, hiszen, ha önmaga tudatosságára ébred az ember, akkor az továbbra is elszigetelődést jelent az Egy-ségtől.

Érdekes, hogy az ön-ismeret, ami a tudatosodás maga, tehát, hogy felismertem magam, ismerem a képességeimet, vágyaimat, szándékaimat és a mögöttük lévő motivációkat, tesznek alkalmassá arra, hogy változtassak magamon tudatosan, tehát akaratlagosan.

Ugyanakkor csapda is ez, hiszen az akarat továbbra is az Ön-magam elkülönülése az egységtől, hiszen én akarok megismerni, én akarok változni. Maga az akarás tehát eltávolít a céltól, hogy egyé válhassak Istennel, ha egyáltalán ez a cél, még nem tudom.

Erre a helyzetre adekvát a bibliából: Adjátok oda magatokat az Istennek, okos élő áldozatul...
Vagyis bízzátok a döntéseket Istenre, mondjatok le az akarásról, cselekedjétek Isten akaratát ... legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön...

A tudatosodás csapdája tehát maga a tudatosodás akarása. Mert a cél éppen az, hogy az akaratunk mögött meghúzódó vágyak és önérdekek ne juthassanak érvényre a nagy tudatosodásunkban. Nem kell tehát annyira akarni változni, sokkal inkább hagyni kell magunkat változni, ahogyan a természetet sem kell megvédeni, hanem csak békén kell hagyni, az embernek sem kell annyira tudatosodni akarni, hanem hagyni kell, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek, aztán elfogadni, feldolgozni ami van, felismerni a valóságot, amelyről kapjuk az ismeretet, és nem kigondoltuk.

Mert honnan is tudhatnám, hogy mivé kell változnom?

Ha életemnek célja és rendeltetése van, azt előbb meg kell ismernem, csak azután tudnám esetleg tudatosan olyanná alakítani magamat. De önmagam alakítása akaratlagossága vissza fordít az egó irányító hatalmához :)))

Önnön farkába harapó kígyó ez így :)))

A fene nagy tudatosodásban saját egomán létünket erősítjük.

Én így látom ezt a dolgot.