Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Ildikó, én örülök, hogy megírtad ezt a blogot, mert érdekel ez
2010. december 10. péntek, 16:43 | KatiPotter   Előzmény

Ildikó, én örülök, hogy megírtad ezt a blogot, mert érdekel ez a téma. Nem tudtam, hogy korábban volt már ilyen, és nem nagyon foglalkoztam ilyen megfogalmazásban ezzel, hogy Ősbizalom, pedig szerintem nagyon találó. Gondolkodtam rajta már sokat, és éreztem is, csak így egyenesben, vagyis pont ezt nem véstem ennyire a tudatomba is (a tudatalattin kívül), csak körüljárogattam, és először nem is tudtam mit írni, ameddig nem jött hirtelen, pont pár órával később, mikor írtad, konkrét ihlet. De most úgy érzem, még inkább helyére került bennem a dolog. Jó volt ezen elgondolkodni. Még jobban tudatosult, és még jobban érzem.