Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Régen hallott szavak hagyják el a számat (ujjaimat :)... ISTENEM
2010. december 09. csütörtök, 22:10 | Aditi

Régen hallott szavak hagyják el a számat (ujjaimat :)... ISTENEM, megértettem!....
Igazán köszönöm! Hát ez, igazán csodás...:)

Szóval mindig bajom volt ezzel a jelenséggel... ("bizalom")... Sosem értettem, miért van bajom....

Mi volt az a nagyon nem tudatos, de biztos, újra és újra, mélyről feltörő érzés, hogy JOGOSAN ÉRZEM, NEM FELTÉTLENÜL KELL BÍZNI. Hogy nem ez a kutya van itt eltemetve... Valahogy..

Amikor négy éve a halálomon voltam, a legelső meditációm eredménye a bizalom hiánya volt.... És jött a következtetés: na, ez a baj! És elkezdődött a keresés: hipnoterápia, pszichodráma, szerelem, kanálhajlítgató gyógyítók hada, guruk, meg ki tudja miféle ezer meg egy csodabogár...

Tök gáz, hogy teljesen téves volt...:) (Az eredeti feltevés..)

Végre, pszichodrámán kiraktam egy képet, ahol tapasztaltam a bizalom állapotát: a többiek tartottak és finoman ringattak egy pokrócban... Hihetetlen klassz volt, és közben azt tapasztaltam, milyen nehezen adom át magam ennek. És amikor átadtam, jó volt, de mégsem tökéletesen kielégítő.

MERT NEM AZ VOLT A VÁLASZOM!!. és eddig a percig nem tudtam miért.

De most már tudom: mert EZ IS CSAK EGY ILLÚZIÓ.!! (Legalábbis az én elmém számára, a nem tudatos tapasztalataim által!!) HÁT EZ HIHETETLEN!!! Hogy mennyiféle élet, kulcs van...

ISTENEM, HÁT NEKEM, NEM EZ A KULCS. ENNYI. ELKÉPESZTŐ..

Teljesen egyetértek, Nocsak veled :), ( hát ezt a nevet :).

Bizalom csak addig kell, amíg nem váltunk eggyé önmagunkkal, az eredeti tudatállapotban.

Amíg el nem tudjuk fogadni úgy a dolgokat ahogy vannak, és nem merjük látni az igazságot. A dolgokat olyannak amilyenek.Hogy élünk, és meghalunk. És elsősorban az számít, itt mit teszünk, vagy nem, mondunk, vagy nem.Hogy egyes egyedül mi vagyunk a felelősek ezért, és amit teszünk az meg van téve, amit nem az nincs.

Hogy a világ nagyon egyszerű. Túlságosan ahhoz, hogy a bonyolult elménkkel fel tudnánk fogni.

Néha, nagyon ritkán, egy örökkévaló pillanat töredékére mostanában rá-ráéreztem Azt hiszem erre az érzésere, vagy tudatállapotra vagy mi. Olyan, mintha tényleg megállna az idő. Mint a filmeken, ahogy most visszaemlékszem egyre (nem régen történt egy ilyesmi velem), mintha valaki beletaposna az idő fékjébe.. És csak az érzés van ott. Mindent látok, de minden más.

Nem lehet leírni, mindegy nem próbálkozom tovább.

Azt hiszem igazad van. Nagyon érdekes.

Hát csak ennyi lenne?

Engedjünk el mindent.

Istenem, ezért imádkoztam annyit.

De miért is?

Miért akarom én ezt annyira, nagyon , annyira, mint semmi mást?

Miért kísérti ez az egész életemet?

éS MIÉRT FÉLTEM MÉGIS ANNYI MINDENT ELENGEDNI??

Hogy lehet valamit félni és vágyni egyszerre???

(Csecsemőként élhettem talán át, a műtőasztalon, teljesen kiszolgáltatva a fájdalomnak a félelemnek, az édesanyám (Isten) hiányának, a halál hatalmának, az orvosok kegyelmének, a betegségemnek ( ami szintén halálosra volt már akkor predesztinálva), a mérgeknek, amiket adtak, hogy meggyógyuljak..., úgy hogy még elmondani sem tudtam, nem tudtam semmilyen módon hatni a környezetemre és magamra sem)

Igen, azt hiszem innen a vágy.

Hiszen akkor nem tehettem semmi mást, csak azt, hogy mindent elengedtem végül.
És féltem is, hiszen MINDEN EMBERI LÉNY TERMÉSZETÉNÉL FOGVA FÉL ELENGEDNI AZ ÉLETET. MEGHALNI.

ISTENEM, ÉS MÉGIS ÉLETBEN MARADTAM. HOGYAN LEHETSÉGES EZ? HOGYAN??

Azt mondják, senki nem hitte, hogy túlélek. Talán csak anyám. De lehet hogy ő sem.

Tudom hogy lehetőségem van tudatosítani mindent ami ebben az életemben eddig történt velem, mert már évek óta ez folyik. Lehet hogy most megfejtettem a legfontosabb dolgot, lehet hogy az utolsó dolgot, ami elválaszt a gyógyulásomtól, a továbblépéstől, a megrekedéstől, ami négy éve történt..

Szóval nem kell annyira akarni bízni.

nem IS az a fontos. LEGALÁBBIS SZÁMOMRA.

Görcsösen próbáltam bízni, keresni bizalmat, az önbizalmat. Sosem sikerült maradéktalanul.
Ha belegondolok, minden, ami kudarcba fulladt az életemben ezen a ponton állt.

Ami egy illúzió. Hát ez jó. :)

Ezért nem sikerült nekem sohasem bízni senkiben és semmiben. Lett légyen az Isten vagy angyal, GURU VAGY NEM, VILÁGVALLÁS, VAGY MAGA JÉZUS KRISZTUS. Saját magam, vagy bárki más.

Mert meg kellett már tapasztalnom az életem első heteiben, hogy valójában nincs kiben bízni, hogy a bizalom nem létezik. Vagy legalábbis nem AZ TART MEG!!!!

Úristen, na most abbahagyom az írást, mert egy csomó minden kezd összeállni...

Köszönöm nektek, még egyszer...

Hát EZ NAGYON TUTI, ASSZEM MEGTALÁLTAM MEGINT EGY KULCSOT MAGAMHOZ....

Namaszte