Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Nekem a 'távol lévő apá'-hoz volt szerencsém és lány vagyok.
2010. december 09. csütörtök, 21:48 | C.C.

Nekem a 'távol lévő apá'-hoz volt szerencsém és lány vagyok. Tényleg megéltem az akaratosságom, az agresszivitást pedig megkaptam párkapcsolatból. A nőiességem annyira nem értékeltem túl, ellenben a férfiasságot. Azaz, a fentiekre reflektálva, inkább a férfiakat értékeltem le (mert nem feleltek meg a magas(?) elvárásaimnak), a férfiasságot pedig túl; vagyis hajszoltam, kerestem "Az igazi férfit".

Az eszemmel apámat már elég (túl?) korán megértettem és elfogadtam, hogy miért olyan és hogy ez is az én fejlődésemet szolgálja. De talán érzelmileg -avagy a belső gyermek- nem tudtam megbocsátani, ám sosem tudatosodott bennem (valószínűleg el volt fojtva), csakhát kilógott a lóláb, párkapcsolati problémák szintjén.

És aztán jöttek a terápiák, családállítás. Ez utóbbi tényleg nagyon jó erre a témára (is), legalábbis utána mindig úgy éreztem. De némi idő elteltével mintha "visszaesnék", vagy nem tudom, hova...

Közben nem csak új párt kaptam -hogy monitorozhassam a fejlődésem-, hanem új "apát" is, vagyis egy olyan embert, akire felnézhetek és aki törődik velem. Ezt mindenképp jónak érzem, azaz fejlődésnek. Ám a páromra való felnézés még okoz kis gondot...