Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Szerintem az ősbizalom messze túl mutat az ember-ember reláción.
2010. december 09. csütörtök, 13:43 | Nocsak nocsak   Előzmény

Szerintem az ősbizalom messze túl mutat az ember-ember reláción. Ahogyan a cica sem egy másik cica ölében fekszik, hanem egy nála hatalmasabb ölében, valakiében aki gondoskodik, aki megvédi, aki létezését biztosítja.

Ha egy ember az emberben bízik, megette a fene. Vak vezet világtalant, hiszen akiben az ember bízik, az meg egy másik emberben stb...

Az ősbizalom az a kapcsolati minőség, amelyben alárendeltség van, amelyben elismerjük valami nálunknál hatalmasabb erő tekintélyét, és magunkat kiscicaként átadva bízzuk egész létünket rá.

Az ősbizalom Istennel szembeni bizalmunk, valóban, hogy nem hagy el, hogy nem bánt, hogy gondoskodik, hogy védelmez, biztonságot nyújt fenntartja létezésünket.

Jézus jutott eszembe, amikor felkiált, hogy: Istenem, miért hagytál el engemet... Az ősbizalom megtört, az valaminek a megszűnése, valaminek a végleges pusztulása a bizalom.

Jézus esetében azt hiszem, hogy az alá - fölé rendeltségi viszony megszűnése, s a feltámadás utáni egyenrangúság megszületése.

Az ősbizalom tehát halandóságunkból eredő félelmeink kifejeződése is egyben, kapaszkodás a létbe, bízvást abban, hogy fennmarad. De láthatjuk, hogy amíg az ősbizalom fennáll, addig az alárendeltségünk is fennáll, az Isten célja pedig az ember önmaga szintjére való emelése. Azáltal, hogy elhagyva az ember, az nem kötődik már karmikus kötelezettségeihez (Keresztény terminológia szerint: A pokol nem tarthatja magában, mert semmit nem talált benne ami az övé lenne "Jézusra vonatkoztatva ezt persze" ) és a feltámadás ennek köszönhető, hogy nincs már semmi bennünk ami az ellenség kezére játszhat minket, amiért tovább kell folytatni a fizikai lét ciklikusságát, míg minden tökéletesen el nem rendeződik.

Szerintem ez az ősbizalom. Az istennek való alávetettség, amely a halandóság okán reszket a haláltól és Isten kegyelmességében szeretetében bízva, hogy nem kell ide többé visszajönni bízik, kapaszkodik, ragaszkodik Istenhez, hogy az elhagyatottság élményét ne kelljen megélnie, ne kelljen a ( pokol ) szabad prédájává válnia.

Nyilván tud valamit az emberi lélek önnön tökéletlenségéről :)) De itt már átadnám a stafétát a további magyarázathoz, már ami a lelkek állapotát illeti :))