Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Mi csináltuk. És mi építjük, vagy pusztítjuk. A sorsod
2010. november 29. hétfő, 22:24 | Aditi   Előzmény

Mi csináltuk. És mi építjük, vagy pusztítjuk.

A sorsod elfogadása nélkül nem tudsz túllépni rajta és kovácsává válni.

Önmagad ismerete és elfogadása nélkül nem tudod önmagad "feljebb" transzformálni.

A körből való kiszállás előtt előbb meg kell tanulnod megbecsülni az életed. Úgy, ahogy van.

Mert csak így működik.

Az élet maga, a lehetőség, hogy vagyunk, felbecsülhetetlen.

A fizikai részünk éppoly csodás, mint a többi, egyek.

A végső valóságban nincs fent és lent.

A meditáció a végső valóság megismeréséről és gyakorlásáról (is) szól. Végső soron. :)

Minden benned van és az általad élt élet által létezik: a mindent összekötő végtelen, időtlen éned, és a többi, egészen a sűrű, fizikai anyagig.

Ha bármelyiket tagadod, a valóságod tagadod.

És a legapróbb tagadás is elég ahhoz, hogy "fogva" maradj. Aszcendálni nem lehet, amíg van bármi, amivel fogva tartod magad.

Igazságtalannak tűnik, hogy egyesek egészségesnek születnek, mások nyomoréknak? Hogy vannak gazdagok, szerető szülőkkel, gondoskodással, tehetségekkel ellátva, és olyanok, akiknek soha nem lesz esélyük "felemelkedni" semmilyen értelemben egy egész életen át? Hogy vannak magzatok, amelyek meghalnak még mielőtt megszülettek volna egyáltalán? Hogy úgy tűnik, vannak értelmetlen dolgok?

Ha a belsőbb éned szemével látsz, már nem keresed az okot. Mindennek megvan az oka, ezek közül sok kollektív és kifürkészhetetlen. De nem véletlenül van, ahogy van.

Igazságtalan, hogy mások tetteiért felelsz? Ha nem lennél éppen te kompetens abban, hogy jobbá tedd a helyet, ahová születtél, amelyért a te fajod felelős, amely egy vele, táplálkozik és töltekezik belőle, akkor nem születtél volna bele éppen ebbe a szakaszába a fizikai létnek. Ahol kicsúcsosodik, mit tesz az emberrel, a Földdel a gőg, a lázadás, a felelősség hárítása.

Az, hogy mértéktelenül különbséget teszel dolgok között.

Miért harcolunk az életért? Miért harcolunk mások életéért?

Mert egy megismételhetetlen esélyünk, hogy beteljesítsük a sorsunkat, hogy megélhessük, amit meg vágytunk élni, amiért megszülettünk. Hogy megtapasztaljuk az életet ezen a szinten is.

A pezsgő, örök élet minden változatát.

Hogy megtanuljuk az alázatot, amire csak az anyag taníthat meg.

Az élet és a sors tiszteletét.

Aki menekül, az nem megy el. A menekülése kergeti újra vissza a körforgásba.

Látni, hogy minden ember csak egy ember, ugyanazzal a csodával megáldva és összekötve, felelősen magukért és egymásért, és a bolygóért, mely a testet kölcsönözte nekünk..., és felvenni ezt a felelősséget, ahelyett, hogy hárítanánk...

Ez az első lépés, hogy letedd mindazt, ami visszatart a Nirvánától.

Kemény, de így van. Köszöntelek az anyag szent világában! :)

Namaszte