Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Michaelita képe
öröm és kérés
2010. november 24. szerda, 18:31 | Michaelita

Örülök:
Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen belátóan, kompromisszumokkal és sokszínűen folytatódnak az eszmecseréink.
Az elmúlt napokban nagyokat csodálkoztam, hogy honnan van több mindenkiben ennyi energia, hogy vita-félére is fussa... ugyanis azt tapasztalom, hogy annyira újszerű és bőséges energiákat kapunk az univerzumból, hogy számomra már az érkező energiák fogadása, önmagamon átáramoltatása, a különféle élethelyzetek átélése, megélése, a saját magam jelenben megtartása, a saját blokkjaim oldása is olyan mértékben igénybe vesz és lefáraszt, hogy örülök, hogy élek és a jelenre koncentrálhatok, nem hogy még véleményeket ütköztessek bárkivel is.
Olyan, mintha az elmúlt napokban akár naponta többször is dimenziókat és tudatossági szinteket váltottam volna, annak függvényében, hogy milyen környezetben, milyen tudatossági szintű emberek között tartózkodtam és a saját gondolataimmal mennyire tudtam vagy nem tudtam ellensúlyozni a környezeti ráhatásokat.

Másrészt meg még olyan is, mintha több mindenkinek az álarcai mögé sikerült volna látnom - az együttérzésen, együttgondolkodáson keresztül és valahogy nőtt bennem az elfogadás, mert azt látom, hogy mindannyiónknak megvan itt a saját baja, a saját fájdalma, a saját sérülése, de a szeretni való tulajdonságai is, tehát rajtam áll, hogy melyiket szeretném látni és melyiket engedem neki megnyilvánítani felém. Az "engedem", pedig egészen konkrétan azt jelenti, hogy a saját hozzáállásom, a saját reakcióim, a saját gondolataim váltanak ki belőle jót, rosszat egyaránt.
S még egyet megfigyeltem, hogy mintha mások "vennék" az általam sugárzott gondolatokat, függetlenül attól hogy miben hisznek, vagy spirituálisan mennyire nyitottak.
Csak én tapasztalom ezt, vagy Ti is felfigyeltetek rá?

Miért írom ezt le? Azért, hogy ne nagyon csodálkozzatok semmin sem, hanem csak fogadjátok el a történteket és engedjétek hadd menjen tovább. Az elengedést, az energiák szabad áramoltatását érzem ezekben az időkben a legfontosabbnak. Azért is, mert annyi minden változóban van és még lesz is egy darabig:)
Miért is írom még ezt? Mert lehet, hogy én itt az oldalon nem vitatkoztam össze senkivel, de önmagamban belül olyan részek is megnyilvánultak, amik saját részeimmel vitába szálltak, és önmagamon belüli részek is hadban álltak egymással, tehát most valami ilyesminek volt itt az ideje, úgy tűnik számomra.
S hiszek abban, hogy mindez azért van így, hogy semmi ne maradjon az árnyékban, hanem mindent tudatosítani tudjunk és szeretettel elfogadni, mint a nagy egész egy kis megnyilvánulását.

Érdekes dolgokat produkált az élet a környezetemben. Nehezen tudom megfogalmazni, de megpróbálom: olyan mintha az ami másokkal történik, azért történne, hogy kiegyensúlyozzon engem. Mintha a másik embertársam a mágneses pólus másik végét azért kellene, hogy megnyilvánítsa, hogy én megtapasztalhassam azt, amire a legnagyobb szükségem van. Emlékeztek Humorgumónak a kicsi lélekről szóló írására, hogy "emlékezzetek én csak angyalokat küldtem!"
Már, ha viszont ez a megfigyelésem igaz, akkor nagyobb a saját felelősségem, mint azt eddig gondoltam... hmmm, mit szóltok hozzá?

Lehetséges, hogy az Anyáink és más embertársaink is azért vállalták/vállalják fel a domináns szerepkört, hogy mi ez által tanulhassunk? Lehet, hogy erre a megtapasztalásra volt/van a legnagyobb szükségünk? Lehet, hogy ez az út vezetett el odáig, hogy egy ponton megtapasztalhassuk önmagunkban az erőt, a szeretetet, a józanságot? "Mert nem félelemnek lelkét adott nekünk az Isten, hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak a lelkét"

Azután azon is elgondolkodtam, hogy mi itt dominancia témakör kapcsán ütközünk egymással, amikor a külvilág a mi dominanciánkat alázattal és tisztelettel elfogadja... merthogy az én környezetem elfogadja:)... és a Tietek? ... s ha a külvilág ezt elfogadja, akkor nem lehet, hogy nekünk pedig azért kellene imádkoznunk, hogy segítséget kapjunk ahhoz, hogy növelni tudjuk a tolerancia szintünket...
(Jó, jó, belátom, hogy a munkám nagy részében az a "dolgom", hogy álláspontokat közelítsek egymáshoz és kompromisszumot keressek/találjak két látszólag ellentétes érdek között, s ezt igyekszem tudatosan is fejleszteni magamban:), s ezt az esetek nagy részében ráadásul még nagyon élvezem is:)

Kérés:
Ha a leírt/blog nyitórészében felvázolt cél igaz, hogy a nézőpontokat megnyilvánulni hagyjátok, akkor pedig azt kérem, hogy a továbbiakban is ebben a szellemben folytassuk.
Mit értek ez alatt? Többek között azt, hogy ezt játszmázás, személyeskedés, tudálékoskodás, szövetkezés nélkül, mások véleményének meghallgatásával próbáljuk meg érvényre juttatni. Menni fog?
Ha az eredeti cél őszinte, akkor igen, ha nem megy, akkor pedig itt valami más fog kiderülni...