Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Szerintem ez is amolyan "érzés" - "áramlás" kérdése. Afelé
2010. november 21. vasárnap, 10:13 | Hiteles06

Szerintem ez is amolyan "érzés" - "áramlás" kérdése. Afelé tartunk, hogy kifejlesszük ezt a képességet. Vagyis már bennünk van, csak elő kell venni. Ha erőszakosan, agresszíven akarsz valakit irányítani, meggyőzni, akkor azt érezni fogja az illető, ha megvannak hozzá az antennái (vagyis nyitva vannak). Nekem ez most épp aktuális téma. Sokat töprengtem rajta, miért érzek nyomást a gyomromban sokszor egy bizonyos ember jelenlétében, és rájöttem, hogy a hasi csakrámat "nyomja" az illető az erőszakos, elnyomó viselkedésével. (Amivel alapból dolgom van, mint már kiderült.) De hogy a Kati domináns anya blogjához kapcsolódjak: Úgy tehetem rendbe az életem, hogy kijelölöm a határokat, mibe szólhat bele a környzetem, és mibe nem. Nekem ez eddig nagyon nem ment, valahogy úgy voltam, vele, hogy "ahogy esik, úgy puffan", mondhatnánk, hogy nem voltak elveim, nem éltem szabályok szerint, inkább mindig lázadtam ellenük. De rá kellett jönnöm, hogy igenis fel kell állítani a saját rendszeremet, mert különben saját magam szívatom meg újra meg újra.
A felvetett esethez azt fűzném hozzá, hogy ha felmerült benned a lelkiismeretfurdalás, akkor neked is dolgod van vele. Vagy azért, mert tényleg nyomulós voltál :) vagy valami más miatt. (???) Ha rendben lenne benned ez a dolog, nem is emlékeznél rá... szerintem.