2009. április 02. csütörtök, 1:05 | ilda (útkereső)
Előzmény
Én is elvégeztem az Agykontroll tanfolyamot, én is fizettem érte.
Voltam Sanyi kezdő előadásán, fizettem érte.
Kaptam ingyen Sirály CD-ket, nem fizettem érte, nem is hallgattam végig, nem is ért semmit. Porosodik a polcon.
A két előadáson (na meg a Reiki tanfolyamon, amiért szintén fizettem) kaptam valamit, amit hasznosítani is tudok.
Úgy vélem, amiért én is adok valamilyen energiát, az működik. Ez az energia jelen esetben a pénz. Tudom, illetve remélem, hogy lesztek néhányan, akik erre felhördültök, mert nem csak a pénz lehet a megfelelő ellenszolgáltatás energia.
Ma már úgy érzem, hogy minden működik, ami energiával jár. Én még önmagam útján kezdő vagyok, engem még mindig a pénz az, ami mozgat. Tudom, hogy lehetne pl. munka nélül is élni, mert csak a megfelelő energiákat kellene hozzá mozgosítani. Lehet élni állami támogatásból, nyereményekből stb. Ám ezek eléréséhez sokkal jobban szükségünk van magunkra és saját belső energiáinkra, mint ahhoz, hogy reggelente elmenjünk a munkahelyünkre és a kedvelt (lehetőség szerint) feladatainkat ellássuk, de ez is a pénzről szól.
Ha képesek lennék (lenne elég energiánk) a saját belső énünk szerint élni, akkor nem kelnénk hajnalban, és nem hinnénk azt, hogy csak pénzért vehetjük a boldogságunkat. Enni pedig kell, tehát vagy pénzed van, vagy terményed.
Ezzel sokan tisztában vagyunk, de, hogy Domján dr. szavival éljek, nem nyom eléggé a szög.
Addig azonban, amíg ezt nem tudjuk elérni el kell mennünk Sanyi és mások előadásaira, és pénzt kell fizetnünk azért, ami bennünk van, hogy nyomjon már annyira az a szög, hogy észhez térjünk, és észrevegyük, hogy miről kéne szólni az életünknek.
Tehát, amíg szükségünk van mások támogatására, addig bizony fizetni kell érte, mert az a másvalaki olyan dolgokról beszél nekünk, amire igazság szerint szükségünk sincs, csak hallani kéne önmagunkat. Ez hosszú folyamat (bár akad, akit erről az útról nem tudnak "lenevelni"), és akik az előadásokat pénzért tartják bizony rabszolgamunkát végeznek értünk, akik az esetek többségében kb két napig "hisznek", majd továbbállnak máshova, hogy megerősítést nyerjünk önmagunkban ismét két napig.
Szóval, ha kiváncsi az ember valaki "rabszolga" munkájára, akkor az fizessen. Ha tisztában vagy magaddal, akkor szeritem nem is érdekel, hogy melyik segítő mit mond és mennyiért. Ha nem, akkor a kíváncsiságodnak ára van. A saját "hülyeséged" ára, az a TE dolgod, hogy mennyit fizetsz érte. Mindenütt ugyanazt kapod (de csak, ha jól figyelsz), eldöntheted, hogy mennyiért akarod megkapni az, hogy ÉBREDJ már fel.
A teljes beszélgetés megtekintéséhez kattints ide!