Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Gyerekek nem titok,hogy én sokszor nem értek egyet D.Katival,de
2010. november 07. vasárnap, 18:52 | Éva.   Előzmény

Gyerekek nem titok,hogy én sokszor nem értek egyet D.Katival,de amit most itt mond,az egy kardinális kérdés,és nagyon igaz,és valóban az egyetlen megoldása a problémáknak.

Mi /öregek:) /,könnyebb helyzetben vagyunk,mert már a saját kárunkon ,kínlódásainkon keresztül rá kellett jönnünk erre a nagy igazságra.
A fiatalok ellenkezését ,hárítását teljesen megértem,én is ilyen voltam ennyi idős koromban,hiszen ez természetes.Az ember ilyenkor a saját gondolkodására,felfogására hagyatkozik,mert még nincs meg az az élettapasztalata,ami csak a korral jön meg,hogy a megélt problémák- ,leckék-,tanításokból megélhette volna ennek a megállapításnak az igazságát,amiről itt Kati beszél.

Persze az ember minél előbb rájön erre,annál jobban jár ,és hamarabb sínre teheti az életét.
Én például csak 38 éves korom körül kezdtem rájönni erre,és a mai napig problémáim vannak e miatt,hogyha előbb jutok erre a felismerésre bizony ,hogy mennyire tudtam volna pozitív értelemben befolyásolni a dolgokat.Nem csak az én saját dolgaimat,hanem a körülöttem zajlókat,a családom életét is.

Igen is minden tőlem is függ,még az is amiről nem gondolnám.Élet-halál is függhet tőlem ,és észre sem veszem,azután mikor eljutok idáig,jön a lelkiismeret furdalás,és ha nem akarok úgy járni,ahogy Ademon mondta, /hogy az ember megutálhatja magát,ha mindennek ő az oka/,szóval akkor csak iszonyatos munkával dolgozhatom fel a korábbi nem tudásomat,nem értésemet és annak a következményeit.
Ezek egy idő után szinte betemetik az embert és ha nem ébred rá,és nem kezdi felszámolni,hát valóban rá is mehet.

Ezt ilyen fiatalon,amilyenek ti vagytok,Kati P. és Ademon,még tapasztalatok hiányában nem lehet érteni,elfogadni,és megértem a hárításotokat,de minél előbb fogad el az ember ilyen szintű igazságokat,
annál hamarabb menekül meg attól a hibás hozzáállástól,amivel akaratán kívül is nagyon sokat árthat saját magának,a szeretteinek,a környezetének.

Csak egy példa,olyan ,ami itt kapcsolódik a blog témájához: szülő,gyerek...
Példának okáéért ugyan mit tehet szegény gyerek arról,hogy a szülök nem értik meg egymást és veszekedések vannak és válás lesz a vége.Most mit tehet erről a gyerek,mikor ez a szülők problémája ugye?...

...Gondoltam én ezt gyerekfejjel.De:...imádtam az Apámat,nem vettem észre,hogy mitől szenved az Anyám.
Csak dühös voltam rá,hogy miért veszekszik folyton az Apámmal,akit én ugye istenítek? Amikor már gimnazista voltam ,megkérdezte Apám ,hogy mit szólnánk,ha elválna,mert...
na én a nagy ostoba ,,felvilágosult'' modern liba,rávágtam,hogy persze válj el,megérdemli...
Fel sem fogtam,mi következik utána...a pokol mindenkinek.Az Anyám változó korban,egyébként sem tudta feldolgozni a veszteségét,hiszen ő mártírként a családjáért élt,a gyerekei ,persze főleg én ,ellene fordulnak,mert ugye ő miatta veszítik el az imádott Apjukat...és így tovább,ami többéves tragédiába torkollik.
Aki tud menekül.Apám egy újabb rossz házasságba,ami szinte törvényszerű,mert itt nem oldotta meg a problémáját,én pedig külföldi szerződésekbe.Akik gyengébbek lelkileg tovább emésztődnek.A testvérem meghal.Anyámnak ez az utolsó csepp a pohárba,és rákot kap.
És én csak itt térek észhez.Itt jövök rá a dolgokra,és itt állok végre mellé,de még mindig nem eléggé,aminek a halála után újabb több éves szenvedés az ára.
És egy szavamba került volna,amikor az apám 17 évesen megkérdezett.És persze ,ha én nemet mondok,az sem lett volna végleges,és helyes megoldás,de úgy kellett volna kezdeni.
És úgy folytatni,hogy nem vakít el az Apám iránti szeretet annyira ,hogy nem veszem észre ,hogy az Anyám a hibái ellenére is mennyire csodálatos ,tehetséges ,értékes ember.És amikor esetleg mégis elmegy az apám,akkor mellé állok,megértem,mint nő,és támogatom érzelmileg ,lelkileg.
És,és,és,....És millió példát hozhatnék még,hogy mennyire tőlünk függ minden.
Fel sem fogjuk,élet halál urai vagyunk.

Persze lehet élni süketen és vakon.Azt is le lehet vonni ebből,hogy Jaj,de szerencsétlen vagyok,Istenem
mik történtek velem,hát nem csoda ,hogy itt tartok én szegény ,ilyen tragédiák után...jajj...jajjj...
Ezt bizony fel kell vállalni,erősen szembenézni a hibáinkkal ,tévedéseinkkel,és azok következményeivel.
És amikor az ember rádöbben,akkor kell a legtöbb erő,hogy a felismerések le ne terítsék,maguk alá ne temessék,és igenis,hogy kitartó sziszifuszi munkával szembesülni,és feldolgozni .

Ha az ember azt mondja ,mit tehetek én erről,ártatlan vagyok,áldozat vagyok,akkor mélyen lenyomva az igazság az egész életében kísérti,és állítom,hogy jobb ,ha meg sem született volna,mert az ilyen dolgok olyan következményeket tudnak produkálni,hogy arra a fajta életre csak ezt tudom mondani.

Nem csak az én életem ,és tapasztalataim,felismeréseim kapcsán mondom azt ,hogy Katinak most igaza van,hanem azért mert most olyat állít,ami nem csak szakmailag elfogadott igazság,hanem egyszerűen,ha
erről komolyabb vitát nyitnánk,cáfolhatatlan.
Most meg kellett védenem őt,bár tudott,hogy sokszor nem értünk egyet:)