Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Így lenne jó élni!
2009. április 01. szerda, 15:16 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Azt gondolom, igazad van. Ha az ember elhatározza, hogy majd kifizeti, ha lesz pénze, de aztán mégse lesz neki, azzal létrehoz egy köteléket, amitől egyszer majd szabadulnia kell!

Azonban ezt a köteléket nem az idézte elő, aki felajánlotta, hogy töltsd le és majd adsz, ha akarsz, hanem az aki megígérte magának, hogy adni fog, és mennyit! És ezzel máris elkövetett néhány hibát:

Nem kellene megígérni, megfogadni semmit sem!

Mert amikor ígérsz, akkor csak a jelenkori szándékodat és az elképzelt jövődet látod, és nem tudom hogy valójában mit hoz a jövőd! Ha viszont tudatában vagy annak, hogy nem tudod a jövődet, akkor felelőtlenségnek tartanád, hogy bármit megígérj vagy megfogadj.

Ne Te határozd meg, hogy mennyit fizess!

A legtöbb esetben Te sem tudod, hogy mennyit ér egy dolog és az sem tudja, aki árulja.
Persze a kereskedelemben mindennek annyi az ára, amennyit az eladó meghatároz, vagy amennyiben eladó és vevő megegyeznek az alku során, de ez nem feltétlenül esik egybe a valódi értékével.
Márpedig ha alul fizeted az értékét, akkor Te tartozol, ha túl fizeted, akkor meg Neked tartoznak, így mindkét esetben kötődést hozunk létre. Nagyon nehéz pontosan eltalálni a dolog értékét és annyit fizetni érte.

Ezért az lehetne egy ideális megoldás, ha a megérzésünkre, az isteni sugallatra hallgatnánk, amikor fizetünk! Ha a belső hangunkat követve adunk, amennyit érzünk, és nincs utána se lelkiismeret furdalásunk, se bosszankodásunk (hogy miért fizettünk érte olyan sokat!), akkor egészen jól megközelíthetjük a valódi értéket.


Vagyis ha úgy kapsz, hogy közben arra gondolsz: "Adok, ha adni kell, amennyit kell, - és ha lesz miből!", akkor ezzel eléggé szabadon hagyod a fizetséget. Azonban ezt hiába akarod így gondolni, ha közben nem így érzed, mert úgyis a belülről jövő szándéknak lesz elsöprő érvénye. Ha így akarod gondolni, de közben azt érzed, hogy azért mégiscsak adnom kellene valamit, akkor úgyis lesz lelkiismeret furdalásod és kötődésed is.

Ilyen szempontból viszont, Gyurkó Zsolti - merthogy az Ő meditációiról van szó, ezt nyugodtan kimondhatjuk -helyesen járt el, mert nem szabott árat, Rád bízta, a Te lelkiismeretedre, hogy mennyit fizetsz és fizetsz-e egyáltalán.
Ha Te ezt elvéted, az a Te problémád, mehetsz majd utána, hogy letudd a tartozásodat, vagy behajtsd a túlfizetésedet.

Bonyolult helyzet ez, pedig eddig azt hittük, hogy csak adok-kapok, ... és kész!

Ezért nem könnyű elérni azt, hogy:

Senkinek nem tartozom semmivel sem!

Az lenne az ideális, ha természetes módon azt éreznéd, hogy nem kell érte adnom semmit se, kaptam és ezért nem tartozom semmivel sem. Ha érdemel az illető valamit a jó tettéért, akkor azt úgyis megkapja majd az Univerzumtól, ez már nem az én dolgom!

A gyerekek így gondolkodnak.
Ha valamire szükségük van, akkor azt egyszerűen elveszik, és eszükbe sem jut, hogy adni kellene cserébe valamit. Azért, mert nem is kell!

Erre a csereberére a felnőttek tanítják meg a gyermekeket és így váltunk mi is ilyen érdek-orientált gondolkodásúvá.

De hogyan lettek a felnőttek először ilyenek?
Kiestünk az egységből a kétségbe, az állandóságból a születés és halál körforgásába. Tetszett az élet, ezért nem akartunk meghalni. A félelem a haláltól elvezetett a biztonság kereséséig, abból birtoklási vágy született és így lett ez is az emberi önzőség része.

Vagyis, aki egységben van, az nem fél a haláltól, nem keresi a biztonságot, nem akar birtokolni és ezért valóban tud önzetlenül adni vagy kapni!

Az önzetlenül adni-ról már hallottunk, de mi ez az önzetlenül kapni?

Önzetlenül kapni pontosan azt jelenti, ahogyan a kisgyermek megéli, amikor úgy kap, hogy nem fél közben, hogy elveszítheti, amit kapott. Játszva kap és játszva ad, nem kötődik a dolgokhoz.
Biztosan Ti is játszottatok még egészen kicsi gyerekekkel olyat, hogy odaadtok nekik egy tárgyat, mire Ők visszaadják azt. Tetszik nekik ez az adás kapás, de közben nem kezdik el birtokolni a tárgyat, nem ragaszkodnak hozzá, nem félnek elengedni.

Így lenne jó élni!