Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
spiritosaurus képe
Nekem ez a lélekvándorlás, reinkarnáció téma az, ahol
2010. október 28. csütörtök, 18:02 | spiritosaurus

Nekem ez a lélekvándorlás, reinkarnáció téma az, ahol egyértelműen eggyé olvad a keleti és nyugati kultúra. A tudomány és a lélektan, a kint és a bent, a fent és a lent. Nem lehet kizárni semmit semmiből ebben a témában. A reinkarnáció szó szerinti formában kizárná a lélekvándorlást, és fordítva is, de ezt végigvezetted Te is. Tudomány oldaláról meg mindkettőt kizárja ugye Darwin bá összes elmélete. De ugye mindig van az egyik oldal, a másik oldal, és az igazság. Az igazság pedig sosem zárja ki egyik oldalt sem, az igazság mindkét pólus egysége. Az aranyközépút ugyebár :)

Részemről mindkét oldalt össze kell olvasztani ahhoz, hogy egész képet kapjunk. És kétségtelen, hogy az egész képnek egyaránt része a reinkarnáció, a lélekvándorlás, és az evolúció is. Éva mondta a jót, hogy nem az ember nyilvánul meg mindig más testben, hanem Isten. Az élet maga. A lélek nem más, mint az élet. Az öröklét. Vagy nemlét, ez tökmindegy, mindakettő ugyanaz.

Isten, az élet, pedig úgy nyilvánul meg mindig, ahogy kell. Egészen mindegy, hogy ásványként, vagy nyúlként, netán emberként, de még földönkívüliként is akár, tudja Ő nagyon jól, hogy mikor hol és hogyan kell megnyilvánulnia.

Az egyetlen abszolút inteligenciával rendelkező dolog a világon az élet, Isten. És itt kapcsolódik be a képbe az evolúció. Mivel Isten mindig ott nyilvánul meg, ahol kell, így létrejön egy körkörös folyamatosság, ami során minden folyamatosan változik egészen addig, amig az életnek már nem kell megnyilvánulnia semmilyen formában, egyszerűen eléri a valódi Isteni létformát, a megnyilvánulatlan megnyilvánulást, az öröklétet.

Ha csak a reinkarnáció létezne, akkor ember, mint faj nem is létezne a földön. Hacsak nincs az evolúció, hogy a test is fejlődhessen, mert ugyebár ha a szervezet, a test nem fejlődik, akkor a lélek sem tud, hisz egy egység része mindkettő. Viszont ha már létezik a reinkarnáció, és mellé az evolúciónak is kell, akkor kénytelen létezni a lélekvándorlás is, különben ennyi év alatt már rég nem is lenne érzékelhető világunk, mert minden lélek eljutott volna az Isteni létformáig, és egy bazinagy semmi lenne a minden.

Olyan szinten egyet értek veled, hogy egy emberi létformáját elhagyó lélek valószínűleg már nem fog visszainkarnálódni ásványi létformába, mert az egyik egy szerves létforma, míg a másik nem, de például ha olyan dolgokat tett emberi élete során, amiket csak úgy tud kiegyenlíteni a karmája, hogy mondjuk egy csótány testébe inkarnálódik újra, és eltapossák új élete első 5 percében, akkor simán van látszólagos visszainkarnálódás. Azért írom visszának, mert ugyebár egy fejlettebb létformából egy fejletlenebbe születik újra. De igazából ugye állatok vagyunk mi is, szóval ez tág értelemben még csak nem is visszainkarnálódás, egész egyszerűen csak egy másfajta létformában való megnyilvánulás. Ettől függetlenül viszont valamiféle hierarchiának kell lennie, amit mondtam, hogy szerves létformából valószínűleg szervetlenbe nem fog visszaszületni, habár kitudja, ha emberi életében olyan türelmetlen volt, hogy a Himalája sziklájaként tudja csak megtanulni a türelmet, még ez is elfordulhat.

Na csak eljutottam addig, hogy a kommentem egyenlő legyen a nullával :D:D:D Mindent megmagyaráztam, és mindent meg is cáfoltam. De na, a nulla jó, abba benne van minden a semmin keresztül :D

Soha ne akarj más lenni, mint aki vagy!